1.kötet 2.fejezet

Második fejezet

Tiltott gyümölcs

Huba hónapok óta nem tudott magával dűlőre jutni. Sosem gondolta, hogy vele ilyen megeshet. Mindig is a nagy szerelmet kereste, vágyott valakire, akit tetőtől talpig imádna. Álmaiban nem gondolta, hogy ezt az illetőt az élet ilyen bonyolult rendszeren keresztül adja, vagy nem adja meg számára. A mi Hubánk beleesett egy magántanítványába, aki közel tíz évvel volt fiatalabb nála. Ekkora kiszúrást csak a jó öreg Sors tud produkálni.

Teljesen padlóra került, amikor kikristályosodott benne az érzés. A tizenkilenc éves srác már három éve járt hozzá korrepre. Jól kijöttek, mert tanítványa remek neveltetést kapott édesanyjától, közvetlen, vidám, értelmes, intelligens, érdeklődő volt, korához képest nagyon komolyan gondolkodott az életről. Voltaképpen az órákon kívül haverként kezelték egymást, volt, hogy közös programot csinálnak, elmentek vegyes társasággal (diákok, tanárok) biliárdozni, moziba, kirándulni. Azt mindig érezte, hogy nagyon bírja a fiút, a tanítványok közül ő volt a szíve csücske. De azt nem merte volna képzelni sem, hogy ide vezet majd az út.

A srác is szerette, felnézett rá. Kiváló tanárnak tartotta, és kitűnő eredményei voltak, köszönhetően a különóráknak. Szeretett Hubával nagyokat beszélgetni az élet dolgairól, kikérte a véleményét sok mindenben, megtárgyalták, ki mit nézett a tv-ben, kinek milyen új cucca volt épp, merre töltötték az ünnepeket, és még millió dolog szóba került. Fel is tűnt már mennyi a közös bennük. Talán még halványan az is megfogalmazódott Hubában, hogy a srác esetleg meleg, vagy az lesz, esetleg biszex, de ilyen dolgokról sosem beszéltek. Kerülte a hasonló témákat a tanítványaival, mert nem szeretett volna semmilyen hatással lenni rájuk a kérdésben. Objektív akart maradni. Mivel tudta, hogy érzelem nélkül képtelen lenne a témában megnyilatkozni, ezért inkább kerülte a melegekről folyó eszmefuttatásokat. Nem akart senkit ilyen vagy olyan irányban befolyásolni. Pedig nemegyszer érezte már meg egy-egy tanítványáról, hogy a másik csapatban játszik, de nem avatkozott bele.

Sokszor gondolt arra, mi lenne, ha a szülő időben megtudhatná, hogy a gyermeke meleg. Talán sokkal könnyebben felnőhetne az a diák, megspórolna neki csomó hazugságot, titkolózást, fájdalmat. Máshogy cseperednének fel, mint az ő generációja. De mi van, ha mégsem? Mi van, ha ezek a serdülő kori szenvedések elengedhetetlenek, hogy az életet megbecsülő, felelősségteljes felnőtt váljon belőlük? Vagy mi lenne, ha előhozakodna ilyennel valakinek, és őt rúgnák ki páros lábbal az állásából? Inkább ez a valószínű, minthogy a szülő majd megköszöni neki a felvilágosítást, és utána bevonja Hubát a nevelésbe. Igen utópisztikus gondolat ez, tudta ő. A társadalom nem tart itt, és talán soha nem is fog. Mennyi-mennyi tanulnivalója van még az embereknek.

Hisz a legtöbben magukat sem képesek elfogadni, akkor sem, ha átlagemberek. Nem érzik magukat jól a bőrükben, állandó megfelelési kényszerük van a család, a kollegák, a főnök, a világ felé. Borzalmas és értelmetlen. Úgy élik le az életüket, hogy nem azok, akik szeretnének lenni. Nem azt csinálják, amiben örömüket lelik, nem azokkal vannak, akikre tényleg vágynak. Nem azt teszik, amit valójában tennének adott helyzetben. Fals élet. Csoda hát, ha másokat sem vagyunk képesek elfogadni? Hiszen az alap, hogy magunkat tiszteljük, elfogadjuk, sőt szeressük, sem megy.

Így elmélkedett Hubi sokszor, miután lefeküdt az ágyába, és nem tudott elaludni.

Legújabban azonban a tanítványa, Ricsi járt a fejében. Hetente többször találkoztak, és minden alkalommal mókáztak valamin. Néha úgy érezte, hogy a srác szándékosan belép a személyes terébe, provokálja, cukkolja. Ahogy az ember flörtöléskor szokta a másikkal. Így sem mert arra gondolni, hogy ő és Ricsi… Borzalom! Próbált szabadulni a gondolattól, másra figyelni, visszaterelni a dolgot valamilyen átlagos tanár-diák mederbe. Nem ment. Egyre csak azt érezte, hogy többet érez a fiú iránt, mint szabadna.

Utolsó kétségbeesésében persze Nórihoz fordult. Eljött a hétvégi traccsparti, és alig várta, hogy előhozakodjon a témával. Tudta, hogy Nóri ezt is meg fogja érteni, mégis újra érezte azt a kellemetlen szorongást, mint mikor coming outolt a lánynak.

– Mit kajálunk ma? – kérdezte Nóri Hubát.

Ezen az estén a fiú lakásán tartották a dumapartit. Szokásuk szerint ők főztek, megvendégelték egymást. Vacsi után aztán jöhetett a tv, popcorn, kártyázás, beszélgetés éjjelbe nyúlóan.

– Pácoltam be csirkemellet, fokhagymás-mézes-mustáros olajba. Azt kisütöm, és lesz hozzá barna rizs. Azt már megfőztem meló után. És persze nagy mennyiségű sopszka-saláta is lesz hozzá.

– Nyami, ezeket pont szeretem. Mit segítsek?

– Semmit, igazából minden majdnem kész, csak a húst sütöm ki frissen. A sali is készen ott van már a hűtőben. Esetleg kiszednéd a tányérokat meg evőeszközt?

– Magyarul terítsek meg?

– Ja-ja. Ott van a szalvéta az alsó fiókban. Figyuzd meg, milyen klasszat vettem! IKEÁ‑s.

– Na, kész a terítés. Beleteszem tálba a nasikat. Hoztam egy kis csokis perecet, meg magokat.

– Utállak. Tudod, hogy attól hízom.

– Persze, hogy tudom. És azt is, hogy nem tudod megállni, hogy egyél. Szóval így nem egyedül kell harcolnom a zsírral.

– Kabbe Dobos – káromkodott Huba a lány vezetéknevén. – Neked akkor is szarabb, mert rönk lábaid vannak!

– Neked meg akkora az orrod, mint a bazilika kilincse. És hol vannak már a topmodell éveid? – utalt Hubi fősulis múltjára, amikor hobbiból modellkedett.

– Nyaljál sót!

A hús aranybarnára sült az olívaolajban. A rizs egy nagy kék tálban várta, hogy a fiatal tanárok kiszedjék. Huba beindította a hifit, hagy szóljon egy kis aláfestő, amíg esznek. Mindketten szerették Robbie Williamst, így az ő albumát tette be. Mindketten imádtak enni. Életükben az egyik legfontosabb dolog volt ez, persze a hivatás, a szex és a röhögés után. Nórinak sajnos még egyéb szenvedélye is volt, a cigi. Időről időre megígérte barátjának, hogy leteszi, de mindeddig nem sikerült neki. Huba olykor bevetette a jól bevált mondatát:

– Majd ha levágják a fél melled, akkor már hiába kapálózol!

De most szépen és nyugodtan majszolták a szaftos húst, melynek jót tett a kétnapos pác. A salátában lévő feta és olajbogyó pedig külön kiemelte az ízeket.

– Űmmm, ez nagyon jó lett, Hubi! Isteni íze van. Még jó, hogy ekkora kulák vagy, és nem sajnáltad tőlem a húst.

– Kulák a nénikéd! Irigyled a félállásomat, mi -kuncogott félhangosan.

– Lesz ma valami jó film?

– Hát először Barátok közt, aztán asszem leadják a Szex és más semmit.

– Jújj, az jó! Ugye nézzük?

– Hagyjál már! Én vagyok a meleg, de te szereted ezeket a szar, műhálivúdi szirupos magyar filmeket. Én nem nézem, az tuti. Egyszer is elég volt.

– Jahj, mert te csak a hülye sci-fijeidet nézed. Ma is lesz a Démon akták, mi?

– Még szép! Nézzük is!

– De jó lesz… Nemtom, mit esztek rajta. Ricsi is mindig ezzel jön. Odavan ezért a sorozatért…

– Tudom – szomorodott el Huba.

– Mi van? Nemes! Mi ez a pofa?

– Hát, semmi. Semmi!

– Na persze. Ismerlek már, mint a rossz pénzt. Valami rosszat mondtam? A „kulák” miatt?

– Lökött. Dehogyis. Alacsony labda volt az, aranyanyám!

– Akkor meg mi a baj? Mesélsz?

– Igen, csak fejezzük be a kajálást!

– Már úgyse sok van… De ugye nem vagy beteg, vagy ilyesmi? Hmm? Ugye nem akarsz felmondani? Nemes! Hallod! Ugye, nem?

– Nem, na! Elmondom, csak összeszedem a gondolataimat.

– Elmosogassak?

– Hagyjál már! Nem vagyok te. Tőlem ott rohadhatnak holnapig a mosogatóban. Majd reggel szépen elmosogatok.

– Jól van. Na, köszi, ez fincsi volt.

– Egészségünkre! Vigyük be a poharakat, meg az üccsiket.

– Rendben. A csokis perec már bent van ám…

– Fantasztikus!

– Beeeee – öltötte ki a nyelvét nevetve Nóri.

Bementek a szobába, és befészkelték magukat Huba nagy kanapéjára, az óriás párnák közé. A közös kedvencük, a magyar szappan, a BK még nem ment a tv-ben, úgyhogy Nóri faggatózni kezdett.

– Szóval, mi bánt? Csak nem rájöttél, hogy hetero vagy? – próbálta oldani barátját.

– Úh, nem, de bár úgy lenne. Mennyivel egyszerűbb lenne az életem. Néha annyira elegem van ebből az egészből!

– Tudom, és hidd el, nagyon sajnállak. Annyiszor gondolok rád, és elképzelem, milyen nehéz lehet így élned. De én itt vagyok melletted, megígérem!

– Köszi. Csak olyan nehéz. Nem én választottam, hogy ilyen legyek, nem én döntöttem erről. Nem ártottam senkinek, hogy ez legyen a büntetésem!

– Ez nem büntetés! Te csodás ember vagy. Így vagy tökéletes, így vagy teljes egész. Ha ez nem lenne, nem ez lennél, nem imádnának ennyien. Nem tudnál ekkora támasza lenni a többi embernek, a diákoknak.

– Persze, tudod, hogy én is így gondolom, csak mikor jön egy hullámvölgy, akkor kissé szarul vagyok. És most is valami hasonló.

– Mi történt? Megismerkedtél valakivel? Vagy valaki próbál lebuktatni, és szemétkedni veled?

– Egyik sem igazából. De egy másik személy miatt van. Nóri, én lehet, hogy szerelmes vagyok.

– Az jó! Vagy nem?

– Nem annyira. Elég komplikált a helyzet. Legmerészebb álmaimban sem számítottam volna erre.

– Anyám! Csak nem a dirinő ejtette rabul a szívedet?

– Jahj, ne már, fújj! Akkor inkább a kilencven kilós konyhás Marika.

– Jahj! Akkor esetleg a bolti eladó srác, akiről már meséltél egyszer?

– Nem. Az miért lenne komplikált? És különben sem az esetem.

– Akkor lövéseim sincs. Illetve…

– Na, csak nem beindult az illegális buzi-radarod, és valami megérzésed van?

– Lehet. De inkább te mondd el. Max majd mondom, hogy erre gondoltam‑e.

– Legyen. Nos, tudod, milyen régóta vágyom valakire. Tudod, hogy tök sok ideje nem volt semmi komoly, de még komolytalan sem.

– Tudom, drága. Mindketten a Szaharában kirándulunk már egy ideje, ebben a tekintetben.

– Most úgy érzem, hogy valaki nagy hatással van rám. Csak épp nem túl ideális a helyzet. Mondhatni, totál csőd az egész. Azt sem tudom, hogy ő meleg‑e vagy hasonló, azt sem, mit gondol ezekről a dolgokról. Szóval semmit erről a részéről a dolognak. Viszont van némi megérzésem, hogy talán. Tehát, hogy van rá sansz. De nem merek következtetéseket levonni, mert óriási baj is lehetne belőle. Jahj, Dobos, ez annyira gáz. Totál megagiga gááz!

– Biztos, hogy azt érzed, amit? Nem csak valami átmeneti nyavalya? Hisz rég ki vagy már éhezve. Talán csak amiatt van.

– Erre gondolnék én is, ha ez egy hirtelen jött valami lenne. De nem. Lassan alakult ki. Már korábban éreztem a jeleit, de elhessegettem őket. Már talán egy éve, hogy újra és újra érzem, sőt folyamatosan. Mindent megpróbáltam, hogy ne gondoljak rá, ne vegyem észre a jeleket, másra koncentráljak, de nagyon erős ez a kötődés. Utálom magam.

– Húha, ez komolynak hangzik, Hubi. Meg tudod fogalmazni, mit érzel iránta? Talán akkor, mint külső szemlélő, meg tudom ítélni, hogy valós‑e a félelmed.

– Hogy mit érzek… nem könnyű szavakba önteni. Ha nem látom egy napig, már hiányzik. Ha meglátom a hülye fejét, azonnal felvidulok. Gombóc van a torkomban, ha túl közel jön hozzám. Állandóan a társaságára vágyom. Késztetést érzek rá, hogy megérintsem, hogy érezzem az illatát. Zavarba jövök, ha ugrat, vagy valami merész poént nyom nekem. Nem zavar semmi benne. Tetőtől talpig tetszik, mindene. Olyan részei is, amik másban eddig kifejezetten zavartak volna. Eszembe jut minden nap. Eszményi képzelgéseim vannak arról, mi lenne, ha nem lenne akadálya annak, hogy mi ketten úgy ismerkedjünk. Figyelem, mikor botlok bele, hogy pár szót válthassunk. És azt érzem, hogy ő is keresi a társaságom. Jahj, ez iszonyú!

– Hát bazeg, te eléggé belehabarodtál ebbe a valakibe. Ahogy beszélsz róla, a szemed, a hangod, annyira ismerlek már. Óh, te kis buzi! És ki ez a súlyosan komplikált eset?

– Egy lehetetlen küldetés.

– Úgy érted…? Sejtettem. Egy tanítvány!

– Tipped is van?

– Ahan… Ricsi?

– Talált, süllyedt. De honnan tudtad?

– Már máskor is említetted, hogy mennyire bírod, és hogy jól kijöttök. Meg látom is rajtatok, sokat lógtok együtt. Tiszta zizzentek vagytok egymás társaságában. Nála még csak érthető, hisz tizenkilenc éves, de te sem vagy lélekben több, barátom.

– Francba! Na, hát ez van. Ki vagyok bukva. Nem találok megoldást a helyzetre. Te mit mondasz? Te vagy a nagy pszichopata lélekbúvár Jóskönyves Müller guru! Van ötleted?

– Én is csak akkor vagyok okos, ha más bajáról van szó. Magammal kevésbé jól operálok.

– Tudom, de arra meg ott vagyok én – mosolygott Huba.

– Tanítom Ricsit, tudod, az én matek csoportomban van. Szoktunk beszélgetni négyszemközt is, mert én is bírom a fejét. Vicces és intelligens. Van stílusa, figyelmes, őrült. Hát nem tudom, hogy meleg‑e. Én sem mernék serdülőknél ebbe belebocsátkozni. Ők még nagyon ingatagok, most fedezik fel magukat. Jó, kivéve Zsuzsikánkat, ő már túl van egy s máson. De azért sokan még csak most teszik az első szárnycsapásokat. Van benne valami más, az biztos. Ám, hogy ez annak tudható‑e be, huh, nehéz kérdés. Talán igen, de talán még ő maga sem fedezte fel.

– Igen, lehet, hogy ez van, de mindegy is, nem ez most a lényeg. Hanem, hogy mit kezdjek magammal? Hetente többször jön magánórára. Már epedve várom. És nem akarom lemondani a továbbiakban. Indokolni se tudnám, meg nem is akarom. Szeretem, hogy az életem része. Jahj, látod… megint egy ilyen habos gondolat.

– Idén elballagnak. Addig csak kihúzod valahogy a helyzetet, nem? Aztán meg ki tudja. Ha megmarad a barátságotok, akkor talán kiderül, hogy nála mi a helyzet. Már nem lesz tiltott gyümölcs sem. És akkor esetleg…

– Jó, de tíz év van köztünk!

– Ééés? Szard már le! A szerelem kortalan. Tíz év azért még nem a világ vége. Nézd az imádott sztárjaidat. Mind valami fiatalabbal kavar. Ott a Barátok Közt Vandácskája. Annak tizenhat évvel idősebb a pasija. Ahhoz képest te sehol se vagy. Nekem is ott volt az elmebeteg előző pasim, a Szemere Laca. Nyolc év volt köztünk. Én például mindig is idősebbel kezdtem. Úgy értem nem egy-két, inkább hat-nyolc évvel idősebbekkel. A mai világban, ebben már nincs semmi. Ráadásul két pasinál…

– Mondasz valamit. Jó, kár ilyen előre menni. Valahogy majd lesz, most már kibírom addig. Le fogom nyomni a szívemet, ha túlkapáson érem. Nem is tehetek másképp. Kordában kell tartani az érzéseim, mert sokat veszíthetek egy rossz húzással.

– Félek nem most fogunk ennek pontot tenni a végére. Annál bonyolultabb. Tartsd magad ahhoz, hogy kivársz. Egyelőre mást nem nagyon tehetsz.

– Köszi. Rajtad kívül csak Szilvivel tudom ezeket megbeszélni, de vele ritkásan találkozunk. Mégiscsak férjhez ment, természetes, hogy vannak fontosabb dolgai.

– Ja, csak mi nyomjuk szingülben, mi?

– Imádom, ahogy az angol szavakat ejted.

– Azért mondtam, direkt, makifej! Kicsit viduljál. Na, nyugi, rendben lesz minden! Próbálj kicsit másra figyelni, Kell a kikapcsolódás. Felőrlődsz így.

• Nem tudom, mi terelhetné el a figyelmem.

 Nézd, kezdődik! Itt van a nagy szerelmed, Kingácska! Komolyan nem értem, hogy buzi létedre mit eszel ezen a libán.

– Nagyon tuti csaj! Őt még én is…

– Hagyjál! Inkább nézzük. Na, hol is az a csokis perec…

Lívia elvarázsoltan tett-vett a Kristály Zugban. Az előző napi randi hatása alatt volt teljesen. A fejében egy dal szólt, Dorinától az Éld az életem. Valahogy az ugrott be neki Brigiről. Energikus, belevaló csaj, és szépek a szemei. Jó érzés volt vele pizzázni, egy hullámhosszon voltak. Már alig várta, hogy felhívja őt a lány, vagy majd ő küld rá egy sms‑t. De egy napnál tuti nem bírja tovább, hogy történjen valamiféle kezdeményezés Brigitől. A tavasz itt van, a szíve szárnyalni akar, és talán ez a lány megfelelő társ lesz ehhez.

Összegezte a délelőtti bevételt, mert jönni fog Dani, és megkezdi a délutáni műszakot. Mindig letisztázták külön a délelőtti és délutáni bevételt is. Ma sok fogyott a szappankő elefántokból, érdemes volt megakcióztatni őket. Ezen elmélkedett, mikor megszólalt a szélcsengő, ami mint kis gazdáját, üdvözölte szelíd hangján Danit.

– Na, hali Dancsó! – köszöntötte vidáman társát.

– Helló, Lív. Ejj, de jó kedvünk van ma. Sok volt a bevétel?

– De izé vagy! Mintha a pénz lenne a minden ebben az életben. Képzeld, randim volt!

– Héé, nem is mondtad, hogy lesz! Te kis ribi.

– Jól van, na! Csak gondoltam, megint egy melléfogás, és akkor minek túlspilázni már előre.

– Éééés, nem volt melléfogás?

– Hát nem! Nagyon kedves csaj. És jól néz ki. Legalábbis nekem bejön. Könnyen összehangolódtunk. Amúgy már mondtam neked, hogy MSN-ezek valakivel. Na, ő az.

– Ja, a Bogi.

– Brigi. De nem gond.

– Kac-kac. És… csók volt?

– Dani! Ne cinkelj már! Első randin?

– Mért?

– Azt csak ti művelitek, homárok. Mi leszbik nem vagyunk ilyen rámenősek.

– Na persze. Emlékszem én pár szaftos sztorira a fősuliról.

– Most hagyd abba! Nem is mesélek el semmit. Disznó vagy. Nézd, ennyi a bevétel eddig.

– Oké, ez elég jó. Na, mennek a kiselefántok…

– Igen. Te meg tegnap eladtad a párnahuzatokat, látom.

– Öhhön. – Daninak beugrott az ismeretlen srác, a barátnőjével. Kicsit elszorult a szíve.

– Na, és veled? Van valaki a láthatáron? Rég meséltél ezekről. Vagy csak Maszturbácia hercegnővel kavarsz?

– Édes vagy. Ami azt illeti, sajna igen. A hercegnő aktuális most.

– Szegény Dancsókám.

– Ne verd itt magad. Hopsz! – kacagott fel. – Tegnapig még te is árva voltál és Vibratio herceggel töltötted szabad estéid.

– Egy-egy! Na, megyek, mert be kell vásárolnom anyuéknak is. Hétvégén vendégeket fogadnak, és muti (muter) ilyenkor legalább négy féle sütit süt, meg indul az egész bakterház. Apu meg csak szentségel. Jó móka!

– Jól van, akkor jó legyél! Hívj, ha van valami. És most már beszámolni erről a Bogiról!

– Brigi!!! Érted, Brigi!

– Tudom, csak teszteltelek. Hogy mennyire fontos neked. Máris az. Szar ügy.

– Ahoj Dancsó! Szép napot!

– Neked is! Imádlak.

– Én is!

Azzal Livi becsukta az ajtót, és elindult a tavaszi napsütésben.

Dani rendbe rakta a kacatokat, és betette az indiai cédéi egyikét. Meggyújtott egy füstölőt szokásához híven, és felrakott egy teát. Bejött egy gimnazista lány, és vett pár mécsest meg egy kis teknősfigurát. Már egy órája senki nem volt, Dani kellemesen elmélázott. Az ajtót kitárta, mivel kint csodálatos idő volt. Hagyta, hogy bejöjjön a tavasz illata, hangjai, és hogy kiszálljon egy kis pozitív energia a bolt atmoszférájából. Hátha becsábít egy jó pasit hozzá. Tegnap hiába ment fel a netre, senki érdekeset nem talált. Így ismét arra a következtetésre jutott, hogy elege van az egészből, és jó neki egyedül is. Észre sem vette a nagy elmélkedésben, hogy a nyitott ajtón bejött valaki.

– Zavarlak? – tette fel a kérdést egy ismerős hang.

– Tessék? – pattant fel révültéből a fiú.

Hirtelen köpni-nyelni nem tudott. Ott állt előtte. Baseball sapka, piros póló, farmer és sportcipő. A tegnapi srác. Ismét szemtől szemben.

– Látom, nem kell sorba állnom – viccelődött az ismeretlen ismerős.

– Jah, hát igen. Már egy ideje csak mélázok itt. Bocs. Kicsit nehezen térek magamhoz. Mi járatban? Újabb ajándék a kedvesnek?

– Nem, de ami azt illeti, nagy sikere volt. Nagyon örült és tetszett neki minden. Ezért is ugrottam be, hogy megköszönjem neked a segítségedet! Értesz a nők nyelvén.

– De még mennyire – mosolygott kényszeredetten.

Örült, hogy újra látja a fiút, de, hogy a sikeres ajándékválasztásról és a barátnőről kelljen beszélgetni, annak már kevésbé.

– Tényleg nem zavarlak? Tudod, van egy kis szabadidőm, és olyan jó itt az légkör, hogy gondoltam, eltöltök egy fél órát nálatok.

– Semmi gond, láthatod, hogy nem zavarsz. Iszol egy teát? Meghívlak.

– Igen, elfogadom, kösz.

– Amúgy Dani vagyok. Azt hiszem, illik most már bemutatkoznom.

– Örvendek. Én Robi – nyújtotta kézfogásra a kezét. – Mesélsz nekem addig Indiáról? Látom, vannak itt könyvek, de mégis csak más saját élményt hallgatni.

– Rendben, ha tényleg van fél órád, addig szívesen mesélek. Vannak itt fényképeim is.

– Szuper. Nagyon érdekel az ország, de eddig csak neten olvastam róla, meg amit a tv-ben láttam dokumentumfilmeken.

– Más élőben ott lenni, az biztos. Rengetegen vannak! És sokak az utcán élik le egész életüket. Tudod, mi a legdurvább? Hogy elégedettek az életükkel. Úgy tartják, hogy az istenük azt a karmát szánta nekik, nem panaszkodnak, imádkoznak mindig, és hiszik, hogy a következő életük más lesz. A legszegényebbek is, akik a porban élnek, színes szárit viselnek. A férfiak szövetnadrágot és inget. Nem olyanok, mint itthon a hajléktalanok. Persze ők is kéregetnek, ha fehér embert látnak. Amúgy nagyon kedvesek, csillog a szemük, barátságosak, persze kicsit rámenősek, főleg a koldus gyerekek, meg a turisztikai helyeken élők. De például bátran bemehetsz egymagad is a piacra, nem fognak leszúrni és kirabolni, nem bántanak. Tiltja a vallásuk. Abból is van vagy ötféle, és viszonylag jól megférnek egy országon belül.

– Lenyűgöző. Annyira kiutaznék én is egyszer.

– Talán lesz rá módod az életben. Sosem lehet tudni! Nézd, ez a kép a Taj Mahalnál készült, Agrában. Hát az a hely megér egy külön mesét. Varázslatos. A kertje olyan, mint egy mini dzsungel. Tele pálmákkal, színes fákkal és virágokkal, mókusok, majmok szaladgálnak, papagájok repkednek, és nagyon sok ember látogatja minden percben. Az épület maga hatalmas. Hófehér márvány, és az aljától a tetejéig drágakövekkel van kirakva, amik virágokat formáznak.

– És mi van belül? Mi ez, valami sírhely, ugye?

– Igen, végül is. Egy maharadzsa építette szerelme jelképéül az egyik feleségének, mert vele tényleg nagyon szerették egymást. A lány meghalt szülés közben, amikor a trónörököst világra hozta. Ő volt a tizennegyedik gyermekük, és a Sors fintora, hogy később ő vetett végett apja életének, és az építkezéseknek. Mert a monda szerint épült volna egy ugyan ilyen épület, szemben ezzel. Csak az fekete márványból készült volna el. Halála után a maharadzsát is itt helyezték el, egymás melletti koporsóban fekszenek. Azt persze nem lehet látogatni, de azért a belső tér megtekinthető.

– Ez aztán a szerelem ereje. Erre is csak egy férfi lehet képes egy nőért.

– Gondolod?

– Miért, nem?

– Hát, ez a példa valóban erre utal… – tért ki Dani.

– Mesélj még, kérlek.

Jó negyven percet beszélgettek Indiáról, nézegették a képeket, teáztak. Jól érezte magát Dani, és ismét az a fura érzés kerítette hatalmába. De hiába, gondolta, a srácnak barátnője van. Igen abszurd és égő lenne bárhogyan is célozni a másságra.

De akkor meg minek jött be hozzám újra? Vagy tényleg, csak hogy megköszönje, és hogy beszéljek neki az utazásomról? Ritka heroban az ilyen pasi. Hát végül is lehet. Nem tudom.

Próbált a fiú aurájára koncentrálni, de egyrészt lekötötte a figyelmét a saját története, másrészt zavarban volt Robi közelségétől. Azért elcsípett némi képet, de abból sem tudott messzemenő következtetést levonni. Az aura nagy volt, tiszta, de itt-ott megszakított. Ami lehetett izgatottság jele, vagy lelki problémáé. A színe arról árulkodott, hogy a tulajdonosa kellemesen érzi magát Dani társaságában. „Hát, nem lettem okosabb” – elmélkedett.

– Ideje indulnom. Köszönöm a teát, és hogy meséltél Indiáról. Tényleg lenyűgöző. Szívesen hallgatnám még, de találkozom a barátnőmmel.

– Érthető. A legfontosabbak a csajok – próbált lazázni Robival.

– Igen-igen. Még egyszer, köszi mindent! Talán majd egyszer összefutunk, és visszahívlak egy piára.

– Ahh, ugyan! Minden jót. Szia.

– Ciao.

Robi gyorsan elillant. Dani még próbálta szemével kísérni a kirakaton át, de hamar eltűnt. A következő pillanatban belépett Livi.

– Hali. Nahát, én ezt a srácot már láttam!

– Kit? Aki most ment ki?

– Ahan. Tegnap a pizzázóban. A csajával ült bent negédesen. Valamit ünnepelhettek, mert ajándék is volt.

– Frankó. Itt vette. Azért ugrott be, hogy köszönetet mondjon. Asszem. Szép a barátnője?

– Igen. Ilyen mai kiscsaj. Szőke, szolis, őzikeszemű. Te Dani, csak nem bejön a srác?

– Te hogyhogy itt vagy? Nem vásárolsz?

– De igen. Csak visszaszaladtam, mert ígértem anyunak, hogy viszek gyertyákat, amikkel vagizhat a vendégek előtt. Van még a palesztin cédrus gyertyából?

– Jaja. Mennyit keressek elő?

– Tizet. És válaszolnál?

– Mire?

– Amit kérdeztem. Bejön neked a srác? Aki itt járt?

– Nem tök mindegy? Csaja van. Nem is akármilyen. Épp te mondtad az előbb.

– Hmm, és ez akadály?

– Ne fárassz már, csajszli!

– Nekem nincs homár radarom, mint neked, de talán érdemes tartanod vele a kapcsolatot.

– Semmit sem tudok róla. Téma lezárva. Ő egy tiltott gyümölcs.