1.kötet 11.

Tizenegyedik fejezet

Egy lépés előre

Viszonylagos nyugalomban teltek a napok, a korábbi események szerint alakultak a dolgok, így Robi és Dani egyre többet találkoztak. Robiban erősödött az érzés, hogy szeretné, ha több is történne köztük, mint a heves csókokkal megspékelt esti séták, meghitt kávézások és elmélyült beszélgetések. Nőtt benne a kíváncsiság a másik meztelen teste, forró érintése, egy közösen töltött éjszaka iránt. Az iránt, ami eddig csak leghátsó gondolataiban fordulhatott meg: hogy együtt legyen egy fiúval. Dani minden porcikáját kívánatosnak látta, és már fültövének megpuszilásától is vigyázban állt. Állt, álldogált. Jól esett neki, ha megfoghatta kezét az autóban, és ujjbegyeivel végig cirógathatta párja szőrös karját. A bőre izzott minden érintéstől, ajka folyamatosan csókra szomjazott.

Lívia és Brigi töretlenül haladt a szerelmesek útján. Minden együtt töltött perccel közelebb kerültek érzelmileg egymáshoz, és értetlenül álltak néha a sors vagy a szerencse kegyessége előtt, hogy rá találtak a másikra, és ilyen harmonikus a viszonyuk. Úgy érezték, az egész világgal meg tudnának küzdeni együtt. Kapcsolatuk elérkezett ahhoz a ponthoz, amikor mindketten szeretnék meglépni azt a bizonyos fokot a párkapcsolati létrán. Együtt tölteni egy csodálatos éjszakát, felelősségteljesen, szerelmesen, szeretkezve. A család is közelebb került Brigihez az elmúlt négy hétben. Lívia apukája többször ellátogatott lánya lakására, hogy találkozzon választottjával. Továbbra is egy lépéssel felesége előtt járt, de már ő is jó úton haladt. Idővel megszokta a gondolatot, hogy lánya viszonyulása a fiúkhoz nem a vártnak megfelelő, és, hogy ha a sors úgy akarja, még egy lánya lesz egyszer, egy meny személyében. Elfogadta, hogy em Danika, sem más férfi nem fogja Livit oltár elé vezetni már.

Huba és Ricsi új alapokra helyezte viszonyát. Barátságuk őszintébbé vált, ugyanakkor Ricsi ügyelt, hogy ne trappoljon bele akarata ellenére tanára lelkébe. Eddig nem kellett ilyesmire figyelnie, nem tudta, hol húzódik az a bizonyos vonal, amit már nem illik átlépnie. De innentől tisztában volt vele, és hogy csak lépésenként közelítheti meg Huba rejtett zugát, ha kérdése van a témával kapcsolatban. Ez a taktikus viselkedés a mindennapokban nem ütközött ki, rengeteget nevettek és ökörködtek továbbra is, csipkelődtek, ugratták egymást, bár a birkózás és egymás combba marása egy időre alábbhagyott. Lelkiismeretesen járt a felkészítésre, és még inkább odafigyelt az anyagra, szerette volna komoly oldalát is megmutatni Hubának. Közeledett az érettségi, egyre feszültebb volt az iskolai légkör, ezért szüksége volt egy baráti-tanári támaszra. Közben elméje nem hagyta nyugodni, és egyre többször törtek rá a gondolatok, milyen lehet Hubának meleg tanárként élnie. Mennyi küzdéssel, vagy lemondással járhat ez az élet. Egyszerre sajnálta, és becsülte idősebb barátját, hogy az minden nehézég ellenére képes optimista, és vidám maradni, Képes lennék én erre? Tette fel magának a kérdést. Én vajon elég erős lennék, hogy melegként éljem az életem, szembe menve olykor az emberi hülyeségnek, és bigottságnak?

Huba mindent elmesélt Nórinak, így a lány segíteni tudta és támogatni. A komplikált helyzet a lány lelkivilágára is hatással volt. Amellett, hogy féltette barátját, és izgult, hogy kitartson ebben a szituációban, és minden jól alakuljon, saját helyzete miatt is egyre inkább aggódott. Időnként rátört a rémület, hogy egyedül marad, hogy kifut az időből, hogy nem megy férjhez, és nem szül időben gyereket. Ez is egy ilyen időszak volt, ám legnagyobb meglepetésére olyan dolog történt, amire nem számított mostanában. Nem hiába, ha egy ember körül beindul az élet, akkor a barátai körül is felpezsdül minden, és aki képes meglovagolni a hullámot, el tudja csípni az új energiákat, az könnyen új minőségben találja magát. Nincs is annál jobb érzés, mint mikor körülnézel, és azt érzed, látod, hogy sikerült barátaidat, családodat is bevonni a körbe, a beinduló pulzálásba, és mindenki élete egyszerre vesz fordulatot. Nórit is elérte a hullám, és kissé arcon is csapta meglepettségében…

– Nemes, te ugye tényleg nem feküdnél le velem? – kérdezte Nóri barátját, mikor beültek egy teára a tanítás után.

– Nem hiszem el! Már megint kezded? Javíthatatlan vagy.

– De most tényleg. Szerinted én vonzó vagyok? Úgy értem, ha hetero lennél, akkor érted… Azt gondolnád, hogy egy dögös nő vagyok?

– Te jó ég, mi történt?

– Semmi! Csak félek, hogy nem vagyok vonzó. Nézd meg, kövér vagyok! Látod, mekkora belem van? Ma is megettem már öt zsemlét. Lehet így rám szemet vetni?

– Gyanús vagy te nekem, Dobos! Valaminek történnie kellett! Nem szoktál ennyire ráparázni. Mostanában csak vicceltél ezekkel.

– Nem, én mindig komolyan gondolom.

Ezt persze mindketten hangosan elröhögték.

– Na, jó, néha nem. De most igen. Én jó nő vagyok? Azért csak pasi vagy, és van szemed!

– Tudod, hogy szerintem egy dög vagy. Állat a stílusod, néha kicsit agresszor… de aki pasi a talpán, biztos felveszi a kesztyűt.

– Hát kösz szépen! Ezzel azt mondtad, hogy egy pszichopata vagyok, és csak egy terminátor járna velem.

– Jaj, már, nem igaz! Ismerlek már, valami van emögött. Mi az? Mondd el, mert előbb-utóbb úgyis kiszedem belőled. A kurva cigit pedig tedd le!

– Ne kiabálj velem! … alig szívok már.

– Nekem egy büdös szájú nem kéne.

– Na, elmész te a fenébe! Hülye buzi!.

– Ja, az vagyok, de legalább egészséges. Szóval, elmondod, mi van?

– Hát az van… júúúj. Ki fogsz röhögni.

– Ugyan már. Mindig komolyan veszlek, öhhhöm.

– Nem is tudom, olyan izgatott vagyok.

– Bepasiztál? Van valakid? Ugye, nem megint a Szemerével akadtál egybe, mert akkor felmondok neked barátként, de komolyan. Mondd, hogy nem!

– Nyugi, nem! Azzal a pöccsel soha többé nem állok szóba.

– Azért ezt is hallottam már az évek során párszor, aztán meg…

– Most tényleg. Higgy nekem! Az ügy lezárva. Elég időt vesztegettem arra az impotens majomra.

– Akkor mesélj!

– Úgy hívják, Endre. És bár már láttam párszor, csak most ismertem meg jobban…

– Ki ez? Honnan bukkant elő?

– Ha hagynád, hogy elmondjam! Mondatban voltam még… Szóval bementem cédéket venni a plázába. A tesómnak kerestem az új Seal lemezt. És Endre ott dolgozik a cédéboltban, eladó. Már máskor is volt, hogy váltottunk pár szót, de most leállított beszélgetni, és a végén randira hívott!

– Micsoda? Mégis mikor volt ez?

– Pár napja. Ííííí, azóta már háromszor találkoztunk.

– Te kurva! És csak most mondod? Na, és milyen? Kívül, belül?

– Aranyos, tök rendesnek tűnik. Csak hát, ő is jóval idősebb nálam, olyasmi., mint a Szemere volt.

– Viccelsz velem? Én a korkülönbséges kapcsolatok nagy támogatója vagyok, emlékszel?

– Majom! Nevettek mindketten. Jó-jó,… és az anyjával él.

– Úpsz!

– Ezt ne csináld! De csak ennyi, amúgy talpraesettnek tűnik, jókat beszélgetünk, megnevettet. Képzeld, Anna és Péter ismerik. Együtt jártak teniszezni egy időben Petivel.

– És mit mondanak róla?

– Hát Annát ismered. Neki senki sem felel meg, csak Péter. Szerinte olyan „tökömpite” néha Endi. Holott Peti szerint nagyon jól kijönnek. Áh, Anna se beszámítható. Mindegy, nekem kell pasi, nem Annának. Felhívtam anyuékat is, persze egyből az volt, hogy miért nincs még ennyi idősen lakása, nyaralója a Kanárin és a többi. Meg, hogy eddig miért nem nősült meg.

– Minek hívtad már fel anyádékat? Nem korai ez még?

– Tudod, milyen vagyok. Hatszáz oldalról kéne a megerősítés. Olyan bizonytalan vagyok. Vagy nem? Úgyhogy anyáék nem repestek, de szerencsére nincsenek a közelben. Különben is, az én életem.

– Szóval tetszik. Megfog, mint férfi?

– Igen, helyes, arányos teste van, nekem bejön.

– Akkor meg? Találkozgass vele, aztán majd kiderül, hogy alakul‑e belőle komolyabb! Ennyit igazán megér. Olyan régóta nincs egy rendes emberszabású melletted és az ágyadban. Randizz, hogy ismerjétek meg egymást! Aztán idővel én is megszemlézem, és bedobom a vétójogom, ha nem tetszik.

– Ahha, elmész ám!

– Vicceltem, na.

– Akkor szerinted is? Ugye nyugodtan legyek vele kicsit. Hm? Szerinted, lehet belőle valami? De hogy tetszhetek már neki pont én? Dagadt vagyok.

– Állj már le ezzel, így nem fogod meghódítani! Ha meg zavar a súlyfelesleg, sportolj!

– Tudod mikor! Nem érek rá.

– Kérek elnézést. Akkor ne járjon a szád! De amúgy támogatlak, mindenképpen kezdj bele. Illetve folytasd. Nem is kell neked az én véleményem, hisz már háromszor találkoztatok.

– De kell! Adok a véleményedre.

– Te, aki még egy limonádéreceptet is felülbírálsz? Na, jó. Csak nyugodtan, lépésről lépésre. Aztán minden kialakul. Kicsit legalább kikapcsolódsz.

– Tudtam, hogy okos vagy.

– Tudtad, hogy úgyis melléd állok. Mi mást tennék? Amúgy meg most komolyan, semmi gond az egésszel. Ideje már, hogy legyen valakid. A többit meg az idő eldönti. Na, gyere, fizessünk, mert jönnek a tanítványok mindkettőnkhöz…

Egy órával később Huba lakásán…

– Kérsz valamit inni, Ricsi?

– Igen. Van kólád?

– Persze, hozom. Mesélj, volt ma valami eget rengető?

– Semmi extra. Széplakinak új frizurája van, elég mókásra sikeredett.

– Igen, láttam. Szerintem nem is rossz, fiatalos.

– Hát nem tom, nekem nem jön be.

– Még jó, csúnya lenne, ha rá buknál!

– Hö-hö, nagy poén.

– Bettivel, hogy álltok?

– Felejtős már rég. Mondtam a múltkor, hogy csak időpazarlás volt. Meg aztán, rá is jöttem, nem is szerettem igazából.

– Pedig nagyon odavoltál érte. Nem?

– Talán. Utólag már másképp érzem. El voltam varázsolva. Te,, milyen, amikor szerelmes vagy Huba? Vagy ez már indiszkrét?

– Ez még nem annyira, mosolygott. Nehéz megfogalmazni. Gondolom, olyan, mint minden más embernél. Hasonlóan érezhet mindenki.

– Ez nem válasz. Mit szoktál érezni? Egyáltalán más egy fiú iránt ilyet érezni? Ööö, ugye nem baj, hogy…

– Semmi gond. Nem más. Az érzések ugyanazok, csak a vágy tárgya nem. Én, ha szerelmes vagyok, általában izgulok a jelenlétében, sokat gondolok rá, minél több időt szeretnék vele lenni, jól érzem magam a közelében. Megnevettet, felvidít, zavarba hoz, ha nagyon közel jön például. Gombóc lesz a torkomban, ha meglátom, vagy ha csak rá gondolok. Erre voltál kíváncsi?

– Asszem. Nálam is hasonló szokott lenni. És te voltál már úgy igazán szerelmes?

– Igazán… Talán még serdülőkoromban. Aztán így utólag visszagondolva, nem. Az igazi szerelmet nehéz megtalálni. Nekem legalábbis. Néha elég göröngyös az oda vezető út. Sokszor az ember olyanban találja meg az ideális párt, akit nem választhat.

– Mert például nem egy a vonzódásuk? Vagy, mert foglalt már?

– Pontosan.

– Most van olyan, aki megdobogtatja a szíved?

– Kezdesz zavarba hozni! Miért rólam dumálunk? Biztos neked is van azóta új kiszemelted.

– Talán. Még nem egészen tudom, mit érzek valójában.

– Na, de ez is jó. Akkor már tényleg nem Bettin jár az eszed. A suliból egy csaj?

– Nem. De még korai lenne mesélnem róla. Furcsa lehet megcsókolni egy férfit…

– Éles váltás – mosolygott. – Hogy jutott eszedbe?

– Néha belegondolok, milyen nehéz lehet neked. Amiket meséltél, erről az egészről. Biztos sok fájdalom ért.

– Ez így van, de azok megfakulnak idővel, és maradnak a szebb emlékek. Amúgy nem az volt a fura, hogy fiút csókolok meg, mikor először tettem. Szóval, hogy azonos nemű, mint én, hanem, hogy tudtam, ez tiltott dolog. Mármint a hülye itteni normák szerint az. Ezért először félelemmel töltött el, hogy olyat teszek, ami nem való, mások szerint beteges. Volt bennem akkor még jó adag megfelelési kényszer. Ma már tudom, hogy fölösleges. Egyszer élek, és nem mindegy, hogyan.

– Vágom. És milyen pasik jönnek be? Ez olyan vicces, ilyet megkérdezni tőled… Bocs! Nem kell válaszolnod. De akkor is, mit néz meg egy pasi egy másikon?

– Haha, nem bonyolult ez. Ugyanúgy működik, mint a férfi-nő esetben. Szerintem fontos, hogy ápolt, igényes legyen, de ez nem feltétlen jelent márkás öltözetet. Egészséges legyen a kisugárzása, fogjon meg benne valami. Megnézem a kezét általában, a mosolyát, tekintetét, meg a… többit… tudod. Mint a csajoknál.

– Igen, asszem értem.

– Ja, meg ne dohányozzon! Az taszít, de nagyon.

– Hát ezt osztom. Meg a többit is. Undorítóak azok a csajok is, akik bagóznak. Én nem szívesen csókolóznék olyannal. És én, mondjuk, szeretem a trendi öltözetet.

– Azt tudjuk, egy kis divatmajom vagy.

– Nem igaz! Csak szeretek jól öltözködni.

– Igen-igen. Amúgy mindig is volt stílusod, már kisebb korodban is. Ritka ez azért a fiataloknál. Jól összerakott gyerek vagy.

– Köszi. Szerinted én bejövök a melegeknek?

– Ricsi, ne már. Ilyen gázosakat Nóri szokott kérdezni tőlem. Meg hogy lefeküdnék‑e vele!

– Úhh, az igen. És le? Jaj, bocs, kuncogott. De nem válaszoltál!

– Ez hülye kérdés. Nincs olyan, hogy meleg ízlés, minthogy hetero sincs. Mindenkinek más tetszik meg, más jön be. Vagyis bizonyos melegeknek valószínűleg tetszenél. De ne ez foglalkoztasson már, lökött.

– Csak kérdeztem. Jó tudni, hogy nem csak a csajok között tarolhatnék.

– Óóó, mekkora öntelt majom! Nevettek mindketten.

– Na, jó, most már angolozzunk! Az kell, hogy elhasalj a nyelvvizsgán!

– Nem te mondod mindig, hogy simán menni fog?

– De, és menni is fog. Simán. Csak nem szabad sosem elbízni magunkat. Az önteltség fél veszteség!

– Értettem, főnök. Kezdhetjük.

Dani már pakolt a boltban, elrendezte a vevők által aznap összekevert kacatokat. A tavaszi idő beköszöntével egyre többen vásároltak füstölőket, vidám ajándékszobrokat és a legújabb keleti terítőket, amelyek zöld színe illett az évszak hangulatához. A karácsonyi vásárlási lázat követő pangást felváltotta újra a vevők sürgés-forgása, ment a bolt. Még záráskor is be-betoppant egy vevő, de Dani nem bánta. Ez a bolt az övé is, nem érdeke, hogy hamarabb zárjon be, vagy, hogy a vásárlókat elrettentse azzal, hogy két perccel zárás előtt elküldi őket. A hazánkra oly jellemző bunkó eladói mentalitás ebben az üzletben nem jutott soha érvényre. Liviék szem előtt tartották, hogy a vevő az első, és egy szolgáltató, aki más emberekből él, nem képviselhet akármilyen mentalitást. Ezért is volt olyan sok visszatérő vendégük. A legkülönlegesebb vásárló, Dani nagy kedvence, azonban most kicsit eltűnt. A fiú már aggódott, mi történhetett. Zárás közben végre megcsörrent a mobilja.

– Szia, Robi! Minden oké? Tegnap óta nem hallottam felőled, se sms, semmi.

– Szia. Jól vagyok, csak kicsit… Szóval nem vagyok épp topon.

– Mi a baj, történt valami?

– Megijedtem. Ettől az egésztől. Összezavarodtam!

– Úgy érted, kettőnk dolgában?

– Igen. Ne haragudj, csak olyan fura. Néha olyan rossz érzés tölt el.

– Dehogy haragszom. Megértem, hidd el. Tudom, min mész keresztül ebben az időszakban. Van valami konkrét, ami kiváltotta?

– Lehet. Illetve, azt hiszem. Anya felhívott a munkahelyéről, hogy mi van velem, mert otthon nem jut időnk beszélgetni. Általában eltűnök a szeme elől. Beszélgettünk vagy egy órát. Persze csomót kellett neki füllentenem. Olyan rossz érzés volt. Zsuzsiról is kérdezett, de nem tudtam értelmeset mondani. Megijedtem, hogy valamit megsejtett. Elkapott a frász, hogy mi lenne, ha rájönne.

– Nyugodj meg! Biztos, hogy szó nincs ilyenről. Különben is, mire jönne rá? Hisz nincs is semmi. Még te magad sem jöttél rá, mi van veled. Próbálj kicsit fellélegezni!

– Tudom, értem én, csak felkavarodtak a dolgok. Zsuzsi miatt is elkapott a lelkiismeret-furdalás. Nem akarom bántani, átverni, de végül is megcsalom most. Lélekben már úgy érzem.

– Értelek. Teljesen helyénvaló, amit érzel. Hasonló gondolatokkal és hangulatokkal küszködtem anno én is. Azt hiszem, mindenki átesik ezen, aki erre az útra lép. Nem könnyű, csak próbáld egyelőre elfogadni, hogy ez így normális. Idővel jobb lesz!

– És ha nem?

– Akik nem tudnak átlépni ezen, és feldolgozni, azok maradnak a megszokott életvitelüknél, de azt hiszem, nem ússzák meg ők sem kevesebb szenvedéssel!

– Hogy érted?

– Ők meg magukkal nem kerülnek soha harmóniába, örök titkolózásra vannak ítélve. Bár nem beszélnek róla, nem cselekednek az ügyben, ott lappang a szívük mélyén és felemészti őket. De ne ijedj meg, nem biztos, hogy veled így lesz. Meg fogod találni a magad útját, tuti. Idővel rájössz, hogy mi jó neked, és megtanulsz úgy élni. Bárhogy is lesz, én melletted állok. Elfogadom a döntéseidet, tényleg.

– Nagyon rendes vagy, kicsit megnyugtattál. Köszönöm!

– Szívesen.

– Nem baj, ha ma nem találkozunk? Szeretnék gondolkodni, mérlegelni, magamban lenni.

– Persze, hogy nem baj. Én is pihenek egy nagyot. Vigyázz magadra!

– Te is. És kösz még egyszer, hogy így törődsz velem. Szia.

– Jó éjt, szia!

Dani nyugisan és kényelmesen megvacsorázott a tévé előtt. Kiment, hogy frissen elmosogassa a tányérját, mert nem szerette, ha rászárad az étel. Nórihoz hasonlóan kicsit rendmániás volt. Szerencsére nem ők voltak együtt sülve-főve, hanem mindkettejük mellé egy kevésbé mániákus barát jutott. Mosogatás közben eszébe jutott barátnője, Lívia. Vajon mit csinálhat most? Biztos Brigivel vannak valamerre. Jó nekik, hogy így egymásra találtak. Kicsit talán irigyli is a helyzetüket, de nem irigykedik. A legjobbat kívánja barátnőjének. Megérdemelnék már mindketten, hogy kiegyensúlyozott kapcsolatuk legyen. Ő persze megint belenyúlt a tutiba, Robi személyében. Nem egyszerű helyzet, és magában hordozza a bukást is. Persze a nagy szerelmet szintúgy, de az odavezető út rögös most nagyon. Nem tehet mást, mint vár, hogy a fiú a saját tempójában haladjon, és fedezze fel a benne rejlő titkot. Éppen elkészült konyhai teendőivel, mikor megszólalt a csengő. Biztos Livi ugrik be, gondolta. De Lívia éppen Brigivel sétált a főtéren.

– Olyan szép az este, tiszta az ég, látni a csillagokat– elmélkedett Brigi.

– Igen, csodás és friss a levegő. Egész romantikus…

– Az. Tudod, nagyon örülök, hogy anyukáddal alakulnak a dolgok. Lépésenként, de egyre jobb a helyzet. Apukád pedig annyira jó fej, nagyon bírom. Nem érzem magam feszélyezve, mikor találkozunk. Nem kezel csodabogárként, vagy valami romlott emberként.

– Hát, ja. Apa hihetetlen. Nem gondoltam volna legmerészebb álmaimban sem, hogy ez így fog vele történni. Talán még jobban féltem tőle, mint anyától, erre ő lep meg engem, nem én őt. Imádom, komolyan! Elfogadta a tényt, és elfogadott téged is. Olyan természetesen kezeli ezt az egészet.

– Pontosan. Nekem még nem volt ilyen barátnőm, min te. Ezt tudnod kell.

– Hogy értve?

– Ilyen komoly. Nem az időtartamra értem, hanem az érzéseimre. Olyan, mintha már évek óta együtt lennék veled. Minden olyan természetes, nyugodt. Hálás vagyok a sorsnak, hogy megismertelek. Lívi… én… beléd szerettem.

Mindketten zavartan mosolyogtak, de majd kiugrott a szívük.

– Én is… szeretlek. Melletted olyan könnyűnek tűnik az élet, nem ijedek meg semmitől és senkitől. A szüleim és a barátaim is kedvelnek. Nyerő páros leszünk, azt hiszem.

– Zavarban vagy?

– Igen. Miért?

– Én is. Azt hiszem, elérkeztünk egy ponthoz, és ezt mindketten érezzük. Emiatt félünk. Azt az elvet vallom, hogy ha őszintén kimondjuk és megbeszéljük, mi van, akkor könnyebb lesz.

– Jó, akkor én kimondom. Arra gondolok, hogy mikor töltjük együtt úgy az éjszakát.

– Erre gondoltam én is. Már nagyon vágyom rád! Így is annyira finom volt veled aludni. Átölelni, odabújni, érezni a bőröd, megcsókolni. Kíváncsi lennék a folytatásra!

– Tudod, így érzek én is. Romantikusabb nem is lehetett volna, amit veled átéltem eddig. Örülök, hogy nem estünk egyből egymásnak. Így valahogy sokkal biztosabbnak érzem magam az egészben. Én is várom… igen.

– És, mikor aludjunk együtt, úgy? Teljesen készen állsz?

– Igen, készen. Bármikor szívesen látlak, hogy maradj éjjelre.

– Úhh, egész belepirulok. Zakatol a szívem.,mint valami lökött tininek.

– Az enyém is! És libabőrös is lettem. Legszívesebben megcsókolnálak, itt és most!

– Azt sajnos nem tehetjük. Kicsit gáz lenne azért a főtéren. Mentünk volna inkább a Kitaibel-parkba, ott megy az ilyesmi, somolygott. Mindegy. Mi lenne, ha elmennénk hozzám?

Dani kinyitotta az ajtót, és tátva maradt a szája. Ő egy szál melegítőben, félmeztelenül állt, míg vele szemben farmerdzsekiben, kaján mosollyal az arcán, Robi nézett vissza rá.

– Hááát te? – kérdezte elhűlve. – Bárki másra tippeltem volna, hogy beállíthat, de rád abszolút nem számítottam!

– Azért bemehetek?

– Persze, bocs. Gyere beljebb! Add a dzsekid, felakasztom. A cipőd dobd le valahova! Anyám, még nem is voltál nálam. Mit mutassak meg? Körbevezetlek.

– Aranyos vagy. Látom, tényleg megleptelek.

– Azt mondtad, ne találkozzunk ma már. Most meg itt vagy nálam. Félre ne érts, örülök neked! Csak tényleg jól megleptél. Nos, ez itt a konyhám. Nem valami nagy, de nekem elég. És az ebédlő.

– Szép tágas, és olyan igazi fiús.

– Nekem ideális. Van erkély is, mindjárt megmutatom. A kisszobát számítógépezésre használom, meg gardróbnak, a könyveim nagy része is ott van. A nappaliban pedig… gyere, ez az… szóval itt alszom, itt a tévé, itt fogadom a vendégeket.

– Nagyon klassz. Itt is sugárzik az energia. Annyira szépek ezek a fatárgyak. Ó, és az a nagy faliszőnyeg! Elefántos. Imádom.

– Köszi. Gondolhatod, hogy itt is minden Indiára emlékeztet. Direkt ilyen stílusban rendeztem be. Megnyugtat és feltölt. Még meditálni is remekül lehet. Elég csendes a lakás.

– Jó érzés itt lenni, tényleg. Különleges az atmoszféra. Te nem vagy hétköznapi srác!

– Ugyan már. Kérsz valamit? Inni, enni?

– Nem, köszi. Majd talán később. Leülünk?

– Persze, ahova csak szeretnél, dobd el magad. Mesélj, hogyhogy meglátogattál? Ugye nincs semmi gond?

– Nincsen. Ahogy a telefonban mondtam, kellett kicsit gondolkodnom. Ma eléggé összezavarodtam, megijedtem. Néha nagyon félelmetes ez az egész. Néha viszont magával ragadó, már-már misztikus, izgalmas, vidám. Úgy éreztem, látnom kell téged, hogy személyesen is beszélgessünk. Hiányoztál.

– Aranyos vagy, mondta kipirult arccal. Te is hiányoztál. Szeretem a társaságod, és dumálni veled. De ezt jól tudod. Meg, azt is, hogy nagyon vonzónak talállak. Úgyhogy nem bánom, hogy feljöttél beszélgetni. Néha még nekem is frusztráló ám mind a mai napiga melegségem. Ez már így is marad. Valamilyen szinten „nem szeretem kategória” leszünk, míg világ a világ, attól tartok. Azért, idővel talán nem kell elbújnunk a világ elől, ebben az országban sem. Na de neked ennél személyesebb még a problémád. Én már globálisabban szemlélem.

– Ezt is bírom benned. Bár csak pár évvel vagy idősebb nálam, valahogy bölcsebb vagy, mint a nagyapám. Jó, ő, szegény, nem ment keresztül ilyesmin. Mindig megnyugtat, ha beszélgetünk. Érted, hogy mi játszódik le bennem, ez jó érzéssel tölt el. Olyan új nekem ez a helyzet, és a változást, lássuk be, a legtöbb ember rosszul viseli.

– Nagyon igaz. De te eddig bátor vagy, és megfontoltan haladsz. Nem teszel elhamarkodottan semmit. Hidd el, ez fontos, hogy később ne legyen meghasonlás a lelkedben.

– Tisztára megbabonázol, ahogy ezeket mondod!

– Jaj már, ne hülyülj.

– Déjà-vu érzésem van, komolyan. Mintha már átéltem volna ezt itt, veled.

-          Tyű! És mi ugrott akkor még be?

Szeretném, ha megcsókolnál – hajolt közelebb Danihoz.

– Akkor…

És Dani gyengéden megérintette szájával Robiét, majd ajkaik hosszan forrtak össze.

Lívia megtöltötte a szobát mécsesekkel, és közösen meggyújtották Brigivel az összeset. Hamarosan citromfű-illat lengte be az egész lakást. Leoltották a villanyokat, és csak a piciny lángok fényei világítottak. Arcukon játékosan mozogtak ide-oda a lángocskák keltette fények és árnyak. Mélyen néztek egymás szemébe, pillantásukon a mécsesek fénye verődött vissza. Valósággal világított a tekintetük. A franciaágyon leterített keleti mintás pokróc hamar meggyűrődött. Forró csókok követték egymást újra meg újra. Eleinte csak egymás arcát simogatták, majd mikor már csókjaikkal elöntötték egymás nyakát és vállát is, kezeik is lejjebb vándoroltak. Lassan, érzékien fedezték fel a partner testét. Ujjaikkal finoman érintették meg a másik mellét és megkeményedett mellbimbóikat. Lekerültek a felsőrészek, majd a melltartók. Egyre hevesebb csókokkal kényeztették egymást. Nem maradhatott ki sem a mell, sem a has a puszik áradatából. Néha csiklandozva szisszentek fel, máskor pedig kéjes nyögdécseléssel biztosították a másikat, hogy jó helyen jár. Lívia lassan kigombolta Brigi nadrágját, és lehúzta róla. Fekete, falatnyi csipkés tangát viselt, melynek látványától akármelyik férfi vadállatként törne ki. Livi szoknyája is hamarosan követte a földön landolt farmert. Testük izzadtan csillogott, túlhevültek, pedig már nem volt fűtés a lakásban. Bugyijukat felajzva rántották le egymásról, és elterültek a nagy ágyon. Egymás hajába túrva, csípőiket összedörzsölve csókolóztak. Kezeikkel kényeztették egymást, majd teljesen átadták magukat a révületnek. Az egész éjszakát szinte átszeretkezték, majd a teljes kimerültség szélén szenderedtek el egymás mellett, anyaszült meztelenül.

Dani reggel, mikor kinyitotta a szemét, sehol sem látta Robit. Pedig az előző este történtek után ott kellett volna ébredniük egymás mellett. Szólongatni kezdte, de nem jött válasz. Lehet, hogy elment? Egy szó nélkül? Miközben ezek megfordultak a fejében, kipattant az ágyból, és végigrohant a lakásán, hátha a fürdőben vagy a konyhában van a fiú. De nem volt sehol. A ruhái sem. Elment, anélkül, hogy köszönt volna? Mi a franc történhetett – kérdezte magában.

Gyorsan megmosakodott, felöltözött és megkereste a telefonját. Rácsörgött Robira, hogy magyarázatot kapjon, de ki volt kapcsolva. Ez már tényleg nem oké, valami baj lehet. Nem értette, hiszen nagyon jól érezték magukat együtt, gyengéd volt és szeretetteljes, nem erőltetett semmit. Robi volt az, aki a lépést diktálta, és nem is akármilyen tempót követelt. Valósággal felfalta Danit az ágyban, annyira beindult, és érezhetően felszabadult testileg és lelkileg is múlt éjjel. Akkor meg mi ez az egész? Hol van most? Nem mehet el hozzájuk, az nagyon ciki lenne. Nyilván a barátnőjét sem fogja felkeresni. Ő viszont nem elérhető. Hihetetlen, érthetetlen. Várnom kell, tépelődött. És az a legrosszabb!

Így elmélkedett, majd becsapta maga mögött az ajtót, és egyenest a Kristály Zugba indult, bár nem ő nyitott volna aznap.

– Dani, te itt? Nem én nyitok ma?

– Szia, Lív. De igen, te nyitsz. Csak muszáj volt bejönnöm.

– Itt hagytál valamit?

– Nem. De megőrülök otthon, tétlenül!

– Mi a fene történt? Megijesztesz? Valaki kórházba került?

– Jah, nem, szerencsére! Húh, hogy is mondjam el, én…

– Igen? Mi történt veled? Tiszta zilált vagy.

– Lefeküdtünk Robival!

– Óh, te jó ég! De ennek most örülnünk kéne, nem? Hiszen ez…

– Korántsem. Valami baj van. Reggelre eltűnt, egy szó, köszönés nélkül. Egy papír fecnit sem hagyott. Ki van kapcsolva a mobilja is. Rosszat sejtek, minden porcikámban!

– Nyugodj meg! Talán csak lemerült a telója. Lehet, hogy köszönt, csak nagyon aludtál.

– Ugyan, Livi, Te erre gondolnál, ha Brigivel és veled történne mindez?

– Na, jó, nem. De akkor sem szabad egyből pánikolni. Mi volt? Hogy jutottatok el idáig? Nem azt mondtad, hogy lassan, komótosan haladtok?

– Annyira lassan, amennyire lassan csak akarja. És így is volt. Tegnap nem is találkoztunk volna, mert kicsit megijedt, és gondolkodni akart. Félelemmel töltötte el ez az új helyzet. Kérte, hogy hagy legyen egyedül. De pár óra múlva beállított hozzám. Teljesen másképp viselkedett, nyitott volt, vidám, izzó. Beszélgettünk, megmutattam a lakást, csókolóztunk. Aztán újra és újra csókcsata, és végül hanyatt döntött. Akkora erővel, mint egy tornádó. Teljesen rám vetette magát, és nagyon heves volt. Persze nagyon tetszett a dolog, élveztem. Az aurája úgy világított, elnyelte az egész szobát. Ragyogott mindene, és óriásit szeretkeztünk. Hol lágyan, és érzékien, hol vadul, órákon át. Utána is boldognak látszott. Átölelt, és csókolóztunk tovább, majd elaludtunk. És reggel, hűlt helye volt. Na, erre mondj valami okosat!

– Hát, nem tudok. Talán tényleg csak a véletlenek összejátszása.

– Hé, egyikünk sem hisz abban. A véletlen az Energia, Isten, Sors művészneve. Most erős a megérzésem, hogy valami nincs rendben ezzel. Attól tartok, megijedt az egésztől. Hogy reggelre elmúlt a hév, kitisztult a feje, és ahogy az lenni szokott az első bálozókkal, meghasonlott. Velem is megtörtént az első után. Ezért sem akartam, hogy gyorsan haladjunk. De olyan biztosnak tűnt a dolgában, és akarta, és… Áhh, elszúrtam!

– Nem okolhatod magad, bárhogy is van! Ez az ő döntése volt. Ő ment oda, annak ellenére, amit megbeszéltetek. Még akkor sem kellett volna… Te mondtad, hogy ő tepert le téged. Akarta, hogy szeretkezzetek! Talán most kibukott, de a lelke mélyén ezt szeretné, szóval ki fog kecmeregni belőle.

– Nagyon optimista vagy. Tudtam, hogy be kell jönnöm hozzád. Csak sajnos én nem tudok ilyen derűsen előrenézni. Tehetetlennek érzem magam. Mindaddig, míg nem beszél velem. Mit tegyek?

– Semmit! Ki kell várnod, ismét. Ahogy a múltkor, mikor indult az egész. Bízzál a dolgokban. Akkor is jól folytatódott, most is úgy lehet.

– Bár igazad lenne, de valahogy másképp érzem. Rossz előérzetem van.

– Persze, mert mélyen érintett vagy, és mert nagyon szeretnéd, hogy összejöjjön vele. Ezért megrémít a hiányának gondolata, és hogy nem a te elvárásaid szerint alakul.

– Megígértem neki, hogy bármi is lesz, bárhogy dönt, én mellette állok. Akkor is, ha… De képes leszek erre? Mindezek után… a tegnap esti után, képes leszek elengedni is akár? Nem tudom!

– Várj még az aggodalommal! Ne temesd még ezt az egészet! Talán jelentkezik hamarosan. Tudja, hogy számíthat rád. Sőt, csak veled oszthatja ezt meg most.

– Oké, megpróbálom. Már megint rád zúdítottam mindent, ne haragudj! Te, ti… jól vagytok?

– Ahan. A dolog pikantériája, a történetedé… hogy már megint egy szálon fut az enyémmel.

– Hogyhogy?

– Tegnap este, Brigi és én… szóval… hát! Együtt töltöttük végre az éjszakát. Teljesen. Úgy együtt!

– Na neee! Ez kicsit most megnevettet. Tényleg? Már megint jól együtt haladunk! A hülye karma! De ugye ő nem…

– Nem. Mi együtt is ébredtünk. Minden a legnagyobb rendben. Miattunk nem kell aggódnod. Úgyhogy én foglak most téged pesztrálni. Rendben leszel, fiú, ígérem!

– Valahogy biztosan. Majd kiderül.