1.kötet 13.

Tizenharmadik fejezet

Az ajtó bezárul

Szereplőink életében eltelt négy hónap. Ennyi idő alatt gyökeres változások is történhetnek emberek életében, de vannak, akik évek elmúltával is ugyanott állnak. Az ember változásra, fejlődésre teremtett lény. Mégis oly kevesek képesek rá. Nehezen hagyjuk el a kényelmi zónánkat, félünk az új dolgoktól, inkább megragadunk a megszokottban. Még ha unalmas, fakó, vagy fájdalmas is. Nem merünk változtatni, és még kevésbe változni. Tartunk az új kihívásoktól, melyek pedig olyan ajtókat nyithatnak meg, amiről nem is álmodtunk volna. De az árát meg kell fizetni….

Dani élete megváltozott. Megismert valakit, akit képes nagyon szeretni. Akivel egy hullámhosszon van, akivel minden perc ajándék. Azonban ez a személy még nem állt készen a változásra. Robi nem tudta feldolgozni a vele történteket, hiába is érezte lelke mélyén, hogy mi a jó neki. Nem tudott szembenézni saját magával, a környezet nyomásával, az élettel. Megfutamodott, mert egyszerűbb a könnyebb utat választani. Emiatt nem lehet rá haragudni, nem érett még meg a váltásra. Idő kell neki, ami vagy eljön, vagy nem. Most együtt van Zsuzsival, és éli a megszokott, jól bevált hetero életét, fejében és szívében az emlékekkel, amelyek Danihoz kötik. Szereti a fiút, de nem tudja felvállalni ezt, maga előtt sem.

Két hónap elteltével sikerült megbeszélniük a történteket. sírtak, nevettek, és elváltak útjaik. Sosem felejtik el egymást, és Dani nem adja fel a reményt, hogy egyszer útjaik még keresztezik egymást, amikor Robi már készen áll a változásra. Megnyugvással tölti el szívét, hogy létezik olyan személy, aki hozzá passzol, akit nagyon tudna szeretni, aki már-már tökéletes számára. Addig pedig, míg eljön újra, kitölti az időt, a barátokkal, a boltjukkal, a spirituális élményekkel, és az életébe bekígyózó új fordulatokkal…

Lívia és Brigi kapcsolata az idő előre haladtával egyre szorosabbá és meghittebbé vált. Szinte elválaszthatatlanok voltak, amit barátaik is örömmel nyugtáztak. Gyakran jártak el továbbra is szórakozni, moziba, színházba, és a családi házba vendégeskedni. Édesanyja teljesen elfogadta új életét és választottját. Rájött, hogy Brigi mellett a lánya kiteljesedik, jól érzi magát, és boldog. Ő maga is szimpatizált a lánnyal, mivel megnevettette, és nem utolsó sorban odavolt főztjéért. Minden hétvégén Liviék szüleinél ebédeltek vagy vacsoráztak, ahol Dani is gyakori vendég volt.

Lezárult az iskolaév, visszafordíthatatlanul beköszöntött a nyár. A diákok és tanárok boldogan hagyták el az épületet, hogy két hónap múlva kipihenten vessék majd bele magukat ismét a küzdelmes sulis létbe. A ballagó tanulók búcsút vettek egymástól, szeretett vagy nem annyira szeretett pedagógusaiktól, alma materüktől, az együtt töltött élményeiktől, melyeket szívükben örökre megőriznek. Sokuknak lezárult egy korszak és megkezdődik egy új. Egy még izgalmasabb, még fejlettebb szakasz, a főiskolás lét.

Nóri hanyagul dőlt hátra otthon a karosszékében. Végre nyári szünet! Nagyon ránk fér már. Feltette lábát az asztalra és kikiabált a konyhába, hogy kér egy kis hideg limonádét. Már jött is a férfi, aki felszolgálta neki az italt. Endre volt az, akivel egy hónapja összeköltöztek, és együtt tervezik jövőjüket. Elérkezett Nóri életében az a pont, mikor a gyermekáldásra is mer gondolni. Mert megtalálta a számára megfelelő társat, akivel hosszú távon szeretne együtt lenni, és elkezdeni a felelősségteljes, de annál vidámabb és teljesebb életet…

Huba örült a szünetnek, több szempontból is. Megpihenhetett, kikapcsolódhatott, utazhatott, és talán végre közölheti Ricsivel az utolsó titkot is.

Ricsi meglátogatta, hogy köszönetet mondjon az év közbeni fáradozásaiért, azért, hogy végül kiváló eredménnyel érettségizett, és a nyelvvizsgája is sikerült. Boldog pillanatok voltak ezek, amiket feltétlenül meg akart osztani barátjával. Az elmúlt pár hónap alatt még erősebbé vált kettejük különleges kapcsolata, sokat beszélgettek a másság megéléséről, a toleranciáról, és persze a Démon aktákról. Az iskola befejeztével új fejezet nyílhatott kapcsolatukban, amelyben már felnőtt barátként tekinthetnek egymásra, és nem, mint diák és tanára.

– Tudod, annyira nagy megkönnyebbülés, hogy vége a sulinak. Ez az utolsó pár hónap teljesen leszívta az energiáimat – mondta Ricsi.

– Elhiszem. Kemény meló volt, de a siker nem is maradt el. Büszke vagyok rád, és a szüleid is, azt ugye tudod!?

– Igen, köszönöm. Én pedig hálás vagyok mindenért! A támogatásért, a tanításért, a beszélgetésekért, a barátságodért!

– Ugyan. Nekem öröm, ez az egész, de tényleg. Tudod, tartozom még egy vallomással…

– Jesszus, ne már! Mi lehet még, amit nem tudok?

– Maradt még egy apró titok.

– Hát, most már elmondhatod. A sulival kapcsolatos, hogy eddig nem mondtad?

– Nem. Csak addig nem akartam, amíg ez a helyzet fennáll. Hogy te diák, én tanár.

– Nos, nekem is lenne valami, amit el kéne mondanom, de kezdd te!

– Hát jó. Bár nehéz. Az eddigi legnehezebb vallomásom lesz. De nem tudok mit tenni, ez van. Szóval tudnod kell valamit. Bár nem tudhattam, hogy te is, szóval vonzódsz ez irányba, azért néha foglalkoztatott a gondolat. Igazából, nem véletlenül. Amellett, hogy remek tanítvány vagy, remek embernek is tartalak, ahogy azt már sokszor el is mondtam. A stílusod, a humorod, a dumád, mind-mind megfog. Hát… a személyiséged jobban is rabul ejtett, mint szabadott volna.

– Mire célzol, Hubi bá?

– Ricsi, remélem, hogy ezt is ki fogja bírni a barátságunk. Úgy érzem, teljesen őszintének kell most már lennem veled. Szóval, én kicsit, beléd habarodtam.

– Ne hülyülj már!

– Nem hülyülök. Tényleg. Ha te is figyelgettél engem, észre kellett, hogy vedd! Annyira egy hullámhosszon vagyunk. Nagyon… nagyon megkedveltelek.

– Értem.

– Most mit gondolsz? Kiakaszt? Vagy elfogadható? Ha azt mondod, hogy tegyem félre, és koncentráljak a barátságra, természetesen megteszem. De akartam, hogy tudd, mert így korrekt. Most már esküszöm, több titkom nincs – mosolyodott el.

– Nos, akkor azt hiszem, ideje őszintén beszélnünk.

Közelebb hajolt Hubához, mélyen a szemébe nézett, és övéi is már mosolyogtak.

– Itt az ideje, öreg barátom, hogy végre legyen egy rendes randim! Hogy legyen végre valakim, akit annyira szerethetek, mint ő engem.

– Ez, ez azt jelenti…? Komolyan?

– De még mennyire!

Egymás csillogó szemébe révedtek, pupilláik kitágultak, ellaposodó orrcimpáik alatt mélyen beszívták egymás illatát, szívük hevesen vert, ajkaik majdnem összeértek. Megkezdődhet egy új fejezet közös életükben.

A Kristály Zug magába gyűjtötte a pozitív energiákat, egyre több és több embert bevonzva, akik választ kerestek életük aktuális kérdéseire. Vagy akiknek szüksége volt egy megnyugtató beszélgetésre, egy teára. Dani éppen új teafőzőjét tesztelte, amikor a szélcsengő huncutul felkacagott, és az ajtó kitárult. Állát felszegte, miközben vett egy mély lélegzetet. Ugyanaz az érzés, mint korábban. Bőre bizseregni, feje pedig enyhén lüktetni kezdett. Lassan megfordult, és elmosolyodott. A Kristály Zug ajtaja kattanva csukódott be a látogató mögött.