2/12
Tizenkettedik fejezet
H/arcok
Robi és Emese élete legbonyolultabb beszélgetése előtt állt. A fiú hosszú órákon át mélázott azon, vajon mi lenne a helyes megoldás. Elmondani a szín tiszta igazságot, vagy kitalálni valami kevésbé fájdalmas sztorit? Visszatáncolni és felmelegíteni a töltött káposztát? Hagyni az egészet, és eltűnni? Elmenekülni egy újabb városba, netán külföldre?
Nem. Itt volt az ideje szembe néznie a dolgokkal. Ez vajon Dani hatása? Nem is tudta, hogy egy láncreakció része lett. Dani a közös Huba és Robi életében. Mindkettejük forduló ponthoz érkezett. Nagy döntésekhez. A lányok élete is felkavarodott.
Ki generálja ezt az egészet? A Sors? Valami láthatatlan lény vezet minket? Mi a magyarázata, hogy néha azon kapod magad, hogy furcsa energiák szabadulnak el, és feltornyosulva a körülötted lévőket is magához ragadja a sodrás? Aki képes rá, részese lesz a változásnak. Megmagyarázhatatlan, de működik. Megtörténik.
A harcok fájdalmasak. A harcok veszteséggel járnak. A harcok áldozatot követelnek. A harcok szükségesek. Mert nyomukban elkezdődik valami új is. Harcok nélkül nincs változás, és nincs fejlődés. Robi jól tudta ezt. Huba nem különben. És most lelkükben felvértezve kiléptek az ellenfél elé.
- Itt vagyok Róbert, pedig nem akartam eljönni. Megaláztál! Nem is tudom, mi mondandód lehet még számomra – kezdte Emese ellenségesen.
- Tudom. Köszönöm, hogy mégis itt vagy! Azt mondtad, magyarázatot érdemelsz! És ez így is van. Hidd el, nem akartalak ennyire megbántani! Szándékosan nem.
- Pedig sikerült! Taccsra tettél. Folytatta még mindig higgadtan. Akkor, most magyarázatot adsz? Igen?
- Megpróbálom.
- Ne próbálgasd, hanem tedd meg! Tartozol nekem ennyivel. És a házasságunknak. Az együtt töltött perceknek.4
- Én is így gondolom, csak, baromira nehéz. Sőt, elég bonyolult.
- Nehéz? Neked? Engem dobott ki a férjem! Én bömböltem napokig, és kaptam hisztérikus rohamot napjában négyszer! Azt hiszem, nekem is BAROMIRA nehéz!
- Megértem. Most viszont nagyon…higgadt vagy. Kimért, és, nem is tudom.
- Ne aggódj, nem golyóztam be. Még van bennem pár nyugtató, de nem elsősorban amiatt van. Miután kiordítottam és sírtam magam, elszállt a mérgem. Beszéltem egy pszichológus barátommal. Csak tanácsokat kértem. Valahogy muszáj volt túlélnem ezt a helyzetet. Ő javasolta a nyugtatókat is, de csak enyhék, és növényi eredetűek. Valahol megbékéltem a helyzettel. Talán még tanultam is belőle. Most kíváncsian várok a miértekre! Nos, Nagy Róbert? Tálalsz végre?!
- Megleptél. Nem erre számítottam.
- Gondolom. Hisztériára, ordításra, felpofozásra. De még megkaphatod! Ki tudja, miket fogsz most előadni.
- Végül is – válaszolta. Nagyon meglepte Emese nem várt reakciója. Vajon ki fogja állni a vallomást is ugyan ezzel a higgadtsággal?
- Nem érek rá egész nap. Kezdd el!
- Istenem, nem tudom, hogyan fogjak neki! Annyira, ahj. Nem igaz. Én, én…
- Mi a fene van Robi? Életemben nem láttalak még ilyen zavartnak! Komolyan mondom, még a végén meg is sajnállak! Ha nem ebben a helyzetben lennénk. Remegsz, mint egy kisgyerek.
- Belevágok! Amikor itt hagytam ezt a várost, nem csak a szüleimtől szakadtam el.
- Tudom, Zsuzsától is.
- Nem, nem. Az már akkorra rég nem volt érdekes.
- Nekem azt mondtad, ő tett padlóra, és miatta.
- Kérlek, hallgass végig! Így is fojtogat az egész!
- Oké! Most az egyszer megpróbálom befogni a szám.
- Szóval barátokat hagytam itt, és egy különleges kapcsolatot. Nem akartam szembe nézni a sorssal, nem tudtam megküzdeni a lelki nehézségeimmel. Azt gondoltam, ha kiszakadok a környezetemből, és magam mögött hagyom ezeket az embereket, akkor könnyebb lesz. Úgy hittem, képes leszek így lezárni a múltat, elfelejteni, amit nem lehet. Hogy egy másik városban, új helyen, új emberek között majd teljesen új életet tudok kezdeni. Naiv voltam, és fiatal. Nagyon éretlen. Azt mondtam magamnak, ez egy új út lesz, egy következő állomás. Holott csak menekültem. Kitértem, meghunyászkodtam, és nem oldottam meg semmit! Tudod, bárhova mehet az ember, felszívódhat a föld színéről, a problémák megtalálják, és visszaköszönnek. Időről-időre. Nem lehet büntetlenül játszani az emberekkel! Meg kell oldani a gondokat, különben kimásznak a szőnyeg alól.
- Értelek. És utána?
- Bekerültem a céghez, megismerkedtünk. Szimpatikus voltál, lettek haverjaim, kezdett kiépülni az életem. Anyáék itthonról támogattak. Veled barátkoztam, közben apudnak is egyre szimpibb lettem. Felbátorított a helyzet. Éreztem, hogy ez egy kitörési lehetőség, karrierben, barátságban, párkapcsolatban. Minden klappolt. Így volt, mert ezt akartam hinni. Egyre jobban egymásra hangolódtunk, és megszerettelek.
- Megszerettél vagy belém szerettél?
- A kettő között valahol. Hiszen emlékszel. Akkor, az igaz volt! Nem játszottam meg magam. Csak volt benne egy nagy adag „akarom, hogy így legyen” is. Azt hittem, ez elég lesz. Kezdtem elfelejteni az itthon hagyott dolgokat, minden olyan jól alakult. Totál rád kattantam, egyenes út vezetett a házasságig. Ezzel boldoggá tettelek téged, apukád, az én szüleimet, és persze magamat is. Csak én legbelül tudtam, hogy minden azért nem kerek.
- Akkor miért? Miért vettél el? Ennyire rád telepedtünk apámmal?
- Tény, hogy rámenős család vagytok, de én akartam ezt. Magamat kergettem csapdába, szándékosan. Úgy vágytam egy normális életre! Olyanra, ami bárkinek megadatik. Mint a filmekben, tudod. Családra, gyerekre, biztos megélhetésre, JÖVŐRE!
- Meg is kaptad mindezt. Akkor meg? Mi volt, ami ekkora árnyékot vetett rá? Még mindig nem értem!
- Mindjárt megfogod. Minden rendben volt így, míg haza nem jöttünk. És amíg nem szembesültem újra azzal, ami elől elmenekültem. Rám törtek a régi emlékek, érzések, és tudtam, hogy nem zártam le semmit. Csak hátat fordítottam, elfutottam! Ha lehet, még jobban fájt minden, mint akkor fájt.
- Köze van a barátaidhoz, akik feltűntek? Az a különleges kapcsolat, amit említettél?
- Ahhhan. Sóhajtott egy hatalmasat.
- Ki volt az? És mi volt ez az egész? Most már mondd el! Mi az, ami ennyire két vállra fektet, és amitől így menekültél? Ami miatt úgy érzed, hogy nincs értelme velem élned? Ami visszaránt a dolgok legmélyére? Ki vele, kérlek!
- Basszus! Szóval, én…nos…Én azt szeretném mondani, hogy, hát…Mindennek az oka, az…hogy, hogy én… Én nem vagyok hetero!
- Micsoda? Most csak szívatsz! Ezt, hogy értsem?
- Emese, légyszi! Te vagy a stylist. Nem a lányokat szeretem teljes mértékben! Valójában, nem őket. Nem. Azt hiszem…kimondani sem vagyok még képes.
- Meleg vagy? Te meleg vagy?
- Kérlek ne nagyon….
- Ez kegyetleeen… - tört ki éktelen kacajban. Valósággal gurgulázott, és kicsordult a könnye is a nevetéstől.
- Ne már! Ez most mi? Állj le!
- A férjem meleg? Ezt nem hiszem el. Behalok! És nem szúrtam ki. Én marha! Robi, te most komolyan? Ez az, ami miatt? Ugye nem versz át? Nem valami olcsó kis tréfa, hogy megúszd?
- Megússzam? Ez a legfájdalmasabb dolog, amit valaha átéltem! Még sosem mondtam ezt ki! És most a feleségem szemébe kellett! Szerinted ez poén? Ne nevess már, hallod! Hagyd abba!
- Öhhö-hö, ne haragudj. Bocsánat. De ez annyira váratlanul ért. Mindenre gondoltam volna, de, erre! Biztos vagy benne? Tutira az vagy? Mert nekem nem tűnt fel soha! Érted, na! Semmilyen helyzetben.
- Csak nemrég rajzolódott ki számomra is. Későn eszméltem a dolgokra. Mikor ez az egész a nyakamba borult, akkor menekültem el. Nem voltam képes megbirkózni vele. Csak egy-két kivételes ember tudja rólam, és most már te is közéjük tartozol! Nagyon szépen megkérlek, hogy maradjon köztünk! Nem tudom még elfogadni, épp csak az elején járok az egésznek. Annyi bizonyos, hogy itt van bennem, kiirthatatlanul. El tudom kendőzni, el tudom fojtani, le tudom tagadni, de itt van! A részem, és vágyom is rá. Szeretném megélni, rájönni, hogy ki is vagyok én valójában. Magamat sem ismerem. Nekem most idő kell, és megértő emberek, akikben bízhatok.
- Figyelj, komolyan kibuktam. De nem úgy. Egyszerűen alig hiszek a fülemnek! Persze most hirtelen pár dolog azonnal a helyére ugrott. Pár esemény is letisztult. Hogy lehetettem ilyen vak? Pff, magamon is meglepődöm!
- Szerettél, talán azért. Fel sem merült benned.
- Tévedsz!
- Tessék?
- Te kis hülye. Én most is szeretlek!
- Most mi van?
- Nagyon haragudtam rád, amíg nem tudtam, mi is van. Gyűlöltelek, hogy elhagysz. Hogy velem ez megtörténhet. Összetörted a házasságba vetett álmaimat. Az illúziómat a tökéletes pasiról, aki te voltál. De most visszaadtál mindent.
- Heh?
- Akkorát koppant a dolog, hogy ha a lábamra esik, felordítok. Itt nem csak te voltál a hibás! Ez most esett le. Én sem vettem észre semmit, mert legalább annyira akartam azt az illúziót, mint te! Erőltettem, apámat szédítettem, és mindent bevetettem, hogy megfogjalak magamnak. Közben pedig te vívtad a saját kis harcaidat. Észre sem vettem a nagy önzőségemben, ki se szúrtam, hogy valami bűzlik. Vagy, hogy a férjem szenved. Csak magamra gondoltam, és, hogy itt a hercegem fehér lovon, aki nekem jár. Mekkora liba voltam!
- Akkor most? Nem is haragszol? Nem ütsz agyon? Nem kezdesz el kiabálni, hogy mocskos…
- Dehogy! Egy, sosem mondanék ilyet rád! Szeretlek még mindig. Habár, kicsit már másképp, azt hiszem. Kettő, sok meleggel találkoztam a tanulmányaim során. Jól tudom, hogy ez nem valami választható hóbort. Legalább is, az épelméjűeknél. Harmadszor, köszönettel tartozom!
- Köszönettel?
- Tudod te hány férfi éli le úgy az életét, hogy csalja a feleségét? Hogy a család pénzét szeretőkre költi. Lehet az hetero vagy homo, tök mindegy. A lényeg ugyan az. Hazugságban tartják a párjukat, és elveszik tőle a lehetőséget, hogy igazán boldog legyen! Fenntartanak egy álszent állapotot, és közben mennek az ocsmány kis játszmák a háttérben. Te viszont, ha nehezen is, de ide álltál elém, és elmondtad. Évekig hallgathattál volna, lehettek volna titkos kis viszonyaid, miközben én otthon nevelem a gyerekeinket. De nem így lett. Most megtetted azt, amit több ezren nem mernek, kiálltál magadért. Bátor vagy!
- Te pedig,bölcs. Ezt az oldaladat nem ismertem eddig! Nem is ismertelek Emese! Csodálatos vagy!
- Ugye, nem akarod megkérni a kezem, ismét? Mindketten hangosan nevettek.
- Most tényleg más valakit látok már magam előtt, mint eddig. Felnőtt vagy.
- Ahogy te is. Azt hiszem, tényleg elkapkodtuk az eddigieket. Nagyon is. Minden szempontból. Pár nagy pofon segít, hogy az ember felnőjön az élethez! És most drága férjem, új esélyt kaptunk!
- Egy…együtt?
- Dehogy is! Illetve mégis. Együtt, de nem úgy. Esélyt kaptunk, hogy helyre hozzuk a dolgokat. És, hogy megtaláljuk a valódi önmagunkat. Meg majd a párunkat is, idővel.
- Azt hiszem, én tartozom neked köszönettel. Amiért ilyen vagy. Ezt legmerészebb álmaimban sem gondoltam volna! Őszintén mondom, csodállak! Nem látom már azt a zizegő kis libát, aki voltál.
- Ideje volt, hogy valami észhez térítsen. Figyelj ide! Válaszolva az előzőekre. Természetesen megőrzöm a titkodat. Számíthatsz rám! Ha rajtam múlik, nem foglak elengedni. Barátként sosem. Melletted állok, cserébe ugyan ezt várom el!
- Most, meghatsz. Annyira…- hirtelen könnyek szöktek a szemébe.
- Na, gyere ide - ölelte magához férjét. Nézz rám! Emelte tekintetét az övéhez. Kitalálunk valamit! Elválunk szépen, az én családomat bízd rám! Nem fognak téged okolni semmiért. Senkit sem. Elrendezek mindent. De anyukádékkal te számolsz el! És az sokkal keményebb menet. Már ha nekik sem akarsz hazudozni. Ezt majd eldöntöd! Az első lépéseken túl vagy.
- Rendben. Köszönöm. Szeretlek! Tényleg.
- Én is szeretlek! Azzal talán utoljára, szájon csókolták egymást, és mosolyogtak.
Egy szerelméből kiábrándult nő gyilkos indulatokkal lehet felvértezve. Képes lehet felégetni maga körül a fél világot. A csalódottság, a szerelem elvesztése, az önérzet csorbulása kifordíthatja a lelket. De egy ember, aki ráeszmél, hogy a legnagyobb pofon segíti hozzá a tisztán látáshoz, és az igazi szabadsághoz, az bölcsességre tehet szert. Ha ez megértéssel és szeretettel párosul, akkor képes a megbocsátásra. A változás pedig eljön. Változik az ember, és a harc új világot teremt. Új alapokra helyezi a kapcsolatot. Jobb, és igazabb alapokra. Megnyílnak addig ismeretlen ajtók, és az ember felfedezheti önnön magát.
Nem minden harc vezet egyenesen ilyen tiszta helyzethez. Nem minden harcban játszanak tisztán az ellenfelek. Van, aki nem válogat az eszközökben, képes bármit, és bárkit feláldozni a győzelemért. Ezek a harcok sokkal tovább tartanak. Akár a teljes elvérzésig. Akár addig, hogy mindkét fél vesztesen kerül ki. Bármi megtörténhet.
Huba saját lelkével vívott eddig harcokat. Sikeresen. Fekete Zétény apja az üzleti életben és az alvilági régiókban egyaránt vívott harcokat. Sikeresen. Kettejük összecsapása nem csak rájuk lehet hatással. Családokra, iskolákra, még akár az egész városra is! Vagy azon is túlnőhet.
- Nincs magára sok időm tanár úr! Remélem valami számomra kedvező miatt keresett meg! Illetve Zétényre kedvező döntést hozott!
- Kedvező döntést? Tudja maga, hogy a fia mivel vádolt meg? Tudja, hogy tönkre akarja tenni az életemet?
- Ugyan-ugyan, nagy szavak! A maga élete? A semmi kis állása. Miről beszél? Magának csak egy-két tollvonás az egész!
- Ezzel azt akarja mondani, hogy tudja, hogy a vádak hamisak? Tisztában van vele, hogy a fia, csak azért csinálja, hogy a jegyeit megmásítsam, és átsegítsem az érettségin?
- Persze. Miért, gondolta, hogy ezt egyedül találta ki? Az én fiam ugyan, de még némi támogatásra szorul. Persze, nem esett messze az alma a fájától – nevette el magát.
- Ez undorító! Maga, és a fia! Azt hittem, hogy maga csak elvakult a fiával szemben és azért hisz neki. De, hogy maga áll az egész hátterében!
- Ajánlhattam volna pénzt is magának, de Zétény annyira szeretett volna játszani egyet. Tudja, imádja az ilyen tini-krimiket. Megkért, hagy szórakozzon egy kicsit!
- Hehh, nem találok szavakat! Nem tudnám kifejezni, hogy mit gondolok az egész famíliáról! Képesek lennének emberi életeket tönkre tenni! Maguknak semmi sem szent? Nem fél, hogy ezért egyszer keményen megbűnhődnek?
- Oh, messze még a pokol! Majd ott égek, ha kell. Addig viszont élvezem az élet nyújtotta örömöket. Az eszközökben pedig nem válogatok. A lényeg, hogy én és a családom ki legyen elégítve, és jól szórakozzunk. Engem ne próbáljon meghatni a nagy szavakkal. Semmire nem megy vele, csak felhúz! És időm sincs a szarságaira.
- Azt látom. A fia ugyan ilyen. Gratulálok! Remek embert nevelt a világra.
- Érdekel a véleménye? Ne nevettessen! Nyögje ki, mit akar! Miért kérte, hogy találkozzunk? Megteszi, amit a fiam akar? Akkor mindent megúszhat. Bár vicces helyzet lesz, de elsikálom az ügyet. Maga viszonylag tisztán kikeveredhet még.
- Viszonylag? Az egész iskola erről beszél. A tanítványaim mind tudják már. A mai világban, amikor a fő tevékenységük a közösségi portálok majmolása! Már rég a mélyére rántottak! De nem az érdekel, ha az igazságot tudják. Nem azt szégyellem előttük, hogy meleg vagyok! Az akaszt ki, ami hazugságot a fia generált. Mert nem vagyok sem megrontó, sem pedofil! Szóval mégis, hogy hozná ezt helyre maga szerint?
- Minden csoda három napig tart, majd elcsitul. Zétény pedig nyilvános visszavonja a vádakat. Ennyit tehetünk.
- Óh, korántsem!
- Akkor? Mit akar még? Pénz kellene, igaz? Egy kis kárpótlás a nevetséges keresete mellé. Szegény szerény pedagógusok.
- Az ilyen alakok miatt tart ott az országunk ahol. Semmibe veszik a valódi munkát. Beszivárognak a politikai életbe, megszedik magukat, miközben az átlagemberek nyomorognak!
- Nem tagadom, több szálacskát mozgatok az egész régióban, mint azt maga valaha gondolná! Tényleg a munkámról akar beszélgetni - kezdett gúnyos kacajba.
- Nem kell a mocskos pénze! Azt hiszi, megúszhatják? Maga és a fia?
- Mit akar tenni? Kipakol? Zsebemben a média is. Ki hinne magának? Egy szavamba kerül, és az egész országban nem fog állást kapni. Ugyan, mit ugrál?
- Nem ijedek meg magától! A legrosszabb, amit tehet, hogy megölet, vagy megveret.
- Ne adjon ötleteket!
- Azt nem vinné el szárazon. Hála a fiának van elég nyilvánosság, mindenki tudja, mi folyik itt. Magukhoz vezetne minden szál. Egyértelmű lenne, kik akartak elhallgattatni, szóval ezt nem teheti meg! Bár tudom, hogy bele férne a lelki világába.
- Jól sejti, de téved is. Azért nekem ez nem akkora kaland, hogy ennyit foglalkozzak vele. Maga a fiam játékszere, engem nem érdekel túlságosan. Adok magának egy szép kis összeget, és menjen a dolgára! Csak az időmet rabolja.
- Mondtam már, felejtse el. Nem kell! Elégtételt akarok, és fogok is venni!
- Na, ne mondja! Mivel? Mit árthat, maga nekem, könyörgöm? Egy fing is több kellemetlenséget okozna, mint a tanár úr!
- Lássuk csak. Maga a gimnázium fő mecénása, magyarul ott mossa a pénzét.
- És? Bizonyíték? Különben meg, nem csak ez a gimnázium függ tőlem, és az ismerőseimtől!
- Tisztában vagyok vele. Ez itt a lényeg! Maga és az üzlettársai a fővárosi elit iskolákat használják pénzmosónak. Cserében kimagasló a színvonal tárgyi feltételekben, és a sznob családok gyagya gyerekei is helyet kapnak a tehetségesek között.
- Mire akar kilyukadni?
- Lehet, hogy a maga kezében van pár újság, és befolyása van néhány tv csatornánál, de higgye el, elég egy megyei lap is! Ha azok leközlik a történetet, szagot fog a többi kisebb médium is. Sok kicsi sokra megy. Begyűrűzik szépen a dolog. Akkor már maga sem tudja megállítani, hogy ne jusson el idáig, a tűzfészekig!
- De mégis mi? Hogy egy csíntalan diák megvádolta a tanárát, hogy kikezdett vele? És a dolog pikantériája, hogy a tanár meleg!? Nagy botrány mondhatom. Ugyan már! Ebből maga nem csinál szalagcímet! Hiába olyan háborgó a finom kis lelke.
- Azt hiszi, itt megáll a történetük? Nekem már így is, úgy is befellegzett! Nincs veszíteni valóm. Ha a firkászok megszagolják, hogy a háttérben sokkal több húzódik, nem fognak leállni. Kétlem, hogy akármilyen befolyásos is, mindenhova elérne a keze, Fekete Úr! Vagy tévedek?
- Mire akar kilyukadni?
- Kezdek érdekessé válni maga számára?
- Talán. Folytassa!
- Segíteni fogom az ügybuzgó média munkáját, és hamar eljutnak majd a maga kis ügyletéig. Nem is fogok én kelleni sokáig, egyre több és több ember szólal majd meg a témában. Lehet, hogy el fogja tussolni azt az áradatot is, de ha egyszer valamiről beszélnek az emberek, akár csak pletyka szintjén, akkor az már létezik! Vegye csak az én példámat!
- Okosnak hiszi magát?
- Nem, de okosabbnak, mint azt maga hiszi rólam. Lehet, hogy a diplomámmal nem jár sok pénz, de a maguk pénzével sem jár ész! Ne higgye, hogy nekem nincsenek ravasz ötleteim, összeköttetéseim, és pláne bátorságom. Mit gondol, ha mindenemet elvesztem maguk miatt, lesz, ami visszatartson akár erkölcsileg, akár fizikailag? Akkor ne arra tegyem fel az életem, hogy magukon bosszút álljak? Fenyegethet a családommal, az ismerőseimmel, de ha csak egy hajuk szála is meggörbül, garantálom, hogy a fiának annyi! Mondja, a pénze elég ahhoz, hogy őt életben tartsa? És maga elég erős ahhoz, hogy elveszítse?!
- Most már elég! Értem miről beszél!
- Reméltem is.
- Tudja valahol még le is nyűgöz. Nem is olyan nulla, mint gondoltam! A fiam talán alábecsülte magát.
- Nagyon rossz emberrel kezdett, elhiheti! Az én igazságérzetem és önbecsülésem van olyan horderejű, mint a maguk gonoszsága. Ugye nem akarja, hogy elveszítse a pénzét is, a hatalmát, és a drága kisfiát?
Hubában forrongtak az indulatok, a szemei már szinte vérben forogtak. Maga sem tudta, hogy tényleg ennyire erős, vagy csak ilyen remekül blöfföl. Nem gondolta át, vajon képes lenne-e lesüllyedni ellensége szintjére, és bevetni minden mocskos eszközt. Pláne egy fiatal életére törni. De elege volt, és fenyegetve érezte a családját, sőt az egész létét. Így hát szeme sem rebbent, amikor szavaival csak ment és ment előre, nem kímélve a rafinált alvilági figurát.
- Mondja, mégis, mit akar? Kérdezte Fekete Péter, miközben nem tudott eligazodni Huba tekintetén. Nagyon elszánt, gondolta. Lehet, hogy tényleg képes öngyilkos merénylőként még az ő világával is újat húzni?
- Már így is rengeteg kárt okozott. A munkám oda, de teszek rá! A pletyka elindult, jó ideig rajtam fog csámcsogni a város. Nem kell nekem kárpótlás, se semmi, csak, hogy állítsa le a fiát! Nem akarom, hogy még több ember kerüljön bele a maguk szemét kis játékába. Tegyen pontot a végére!
- Maga pedig cserébe?
- Hallgatok. Arról is, hogy ismerem magát. Az üzelmeiről, a családjukról. Az sem érdekel, ha más tanárok a fiát summa cum laude fogják beajánlani akármelyik külföldi egyetemre! De csak ha itt leáll a történet véglegesen!
- A fiam? Vonja vissza a vádakat?
- Nem érdekel az sem! Ebből már nem jövök ki jól. Különben is! Ki hinne a maga fiának? A suliban a legtöbben utálják.
- Akkor?
- Majd elül a dolog. Hogy én mit kezdek magammal, az meg nem a maga dolga. Csak intézze a fiát. Különben akár elmegyek Brüsszelig is! Azt tudja, hogy az EU-ban másként kezelik azért a tanárokat, mint Magyarországon! Nem beszélve a diszkriminációról, és emberi jogokról! Szóval, higgye el, nem állok jót magamért!
- Nem kell fenyegetőznie, megértettem!
- Azt azért jó, ha tudja, hogy letétbe helyeztem egy levelet, amiben mindent leírok. És egy felelős személy eljuttatja a médiába, vagy akár a rendőrséghez is, ha nekem bajom esne!
- Ne vicceljen, nem ér annyit az egész. A fiam játéka miatt nem öletek meg senkit!
- Hát, én nem hiszek már maguknak. Elmondtam, amit akartam.
- Megegyeztünk!
- A soha viszont nem látásra!
- Akkor mi nem is találkoztunk Tanár úr!
Sarkon fordultak és villámgyorsan elhagyták a kicsinyke parkot. Huba szíve hevesen vert, majd kiugrott a helyéről. Félt, örült, és megkönnyebbült egyszerre. Sikerült! Végig tudta mondani, ahogy eltervezte, és nem hagyta magát megfélemlíteni. Legyőzte az ellenséget. S bár előtte pár csatát elvesztett, az állása megszűnt, és pár hétig a társalgások központi figurája lesz, sikerült megóvnia a szeretteit. Pontot tehet az ügy végére, és idővel új életbe kezdhet. Leült egy padra, mélyeket lélegzett, arcát a tenyerébe temette. Nem is sejtette, hogy bár Fekete Péter tartja a szavát, a háborúnak koránt sincs még vége. Mert Fekete Péternél csak egy valaki elvetemültebb. A fia, Zétény.