2/14
Tizennegyedik fejezet
Ajtók mögött
Robi szíve a torkában dobogott, amikor a Pöttyös Bögrében Márkot hallgatta. A „szolis srácból” áradt a pozitív életszemlélet, és vidámság. Kicsit Danira emlékeztette, csak fiatalabb és picit más kiadásban. Beleveszett meleg, sötétzöld szemeibe, orrát legszívesebben megpuszilta volna, annyira tetszett neki kerekded formája. A szájáról már nem is beszélve, amely izgatóan telt volt, és picit fénylő, mintha csak most dobta volna fel egy kis Carmexel. Kedve lett volna beleharapni, ám ettől még messze jártak. Első igazi találkozójukon nagyon nem szeretett volna ajtóstul rontani a házba. Főleg, hogy magában is annyira bizonytalan volt még. Ez az érzés azonban elragadta. A vágy, hogy egyre többet és többet tudjon meg az új csodalényről vele szemben. Amikor Márk felnevetett, láthatóvá váltak a kis gödröcskék arca két oldalán. Robi teljesen elalélt.
- Figyelsz te rám srác – vigyorgott Márk, mikor észrevette Robi ájult tekintetét.
- Hhhogyne – tért magához gyorsan. Nagyot kortyolt mentás limonádéjából és ő is elmosolyodott. Hol is tartottál?
- Na, szép! Épp arról regéltem, hogy került hozzám Bence.
- Igen-igen! Menhelyről hoztad ki, miután az első kutyusotok meghalt.
- Pontosan. Akkor fél füllel csak itt voltál.
- Ne piszkálj! Nem én tehetek róla.
- Hát ki?
- Hát, te!
- Mert?
- Semmi-semmi.
- Jól van – mosolygott folyamatosan. Meséljem tovább?
- Természetesen.
- Nem akartam több kutyát, egyáltalán. Jó egy évig volt üres a kert. Furcsa volt. Aztán anyáékkal úgy döntöttünk, nem veszünk márkás kis pamacsot, hanem megmentünk egyet. Kimentünk a menhelyre, és ott volt ez a kis lökött. Kicsit kancsal volt, a szőre kócos, a lábai pedig sebesek. Állítólag egy oltott meszes gödörbe csúszott, és azért. Egyszerre volt édes, vicces, és szívszorító. Őt választottuk. Gyorsan rendbe jöttek a mancsai, a lelke már kicsit lassabban. De remélem már nem emlékszik, hogy honnan is jött. Imádom ezt a szőrös kis majmot.
- Ez érthető. Über jófej!
- Neked nincs kutyád vagy valami állatod?
- Nincs most. Kutyus nem is volt, csak egy öntelt macskánk van, de nagyon bírom. Igazából anyué, szóval nem velünk él. Mármint, hogy…
- Veled és a feleségeddel.
- Igen. Ott nincs kisállatunk. Gyerekkoromban voltak papagájaim, és szeretem a hüllőket is. A leopárd gekkó a kedvencem. Olyat veszek majd egyszer.
- Tetszenek a gyíkok, no igen!
- Ezt igyekszem nem félre érteni. Khhh!
- Robi, kérdezhetek valami komolyabbat?
- Igen, persze. Asszem, azért vagyunk itt, hogy megismerjük jobban egymást.
- Én is így gondolom – komolyodott meg a hangja. Nos, azt szeretném kérdezni, hogy a feleséged, vagyis a válás, hm. Tulajdonképpen azért történik, mert te… nos, rájöttél, hogy nem őt szereted?
- Ilyesmi.
- Úgy értem, nem őt, és egyáltalán nem őt, igaz?
- Ööö…
- Értesz?
- Értelek. Igen, ezért válunk el. Mindkettőnknek fel kellett ébrednie. Nekem kicsit nehézkes és fájó volt, de végre eljött az ideje.
- Nem félsz attól, hogy megbánod?
- Már nem. Olyan mélyen voltam, amilyen mélyre csak ember süllyedhet, vagy zuhanhat. Nem láttam már ki, sötétségbe borult a lelkem és az elmém is. Borzalmas hónapokon vagyok túl. Szerencsére vannak barátaim, akik nálam bölcsebbek, és tapasztaltabbak, és akik végig figyeltek rám. Segítettek talpra állni. Bár a végső döntést, egyben az első lépést, nekem kellett megtenni. Addig hiába próbáltak kihúzni, nem tudtak. Ott fetrengtem a saját önsajnálatomban és letargiámban. Bocs, nem akarlak ezekkel lehangolni.
- Nem hangolsz le, sokkal inkább lenyűgözöl.
- Én? Viccelsz?
- Nem. Erős vagy, ezt látom. Nagyon depressziós lehettél, de leküzdötted. Sokan évek alatt, vagy egyáltalán nem jutnak el ide. Nem csak erről az adott dologról beszélek, hanem bármi féle problémáról. Nagybátyám alkoholista, nem kell ecsetelnem. Egy ismerősöm pedig mániákus mártírkodó, aki önzőségét önzetlenség mögé rejti. Fel sem fogja, hogy beteg a lelke. Újra meg újra ugyan ott találja magát, és nem érti. Aztán előadja a nagy halált, a Hattyúk tavának összes felvonásával.
- Hülye – nevetett Robi.
- Komolyan! Na, a lényeg, hogy sok embert ismerek, aki újra meg újra elköveti ugyan azt a hibát, és nem tanul, nem fejlődik. Az ilyeneket nem bírom, mert csak leszívják a másik energiáját. Valósággal élősködnek! Becsülöm azokat, akik felismerik, hogy mi a gond önmagukkal, aztán mernek és akarnak is tenni ellene. S végül talpra állnak.
- Istenkém, pont úgy beszélsz…
- Mint? Kicsoda?
- Mint az említett jó barátom, akinek a legtöbbet köszönhetem. Aki a végső lökést adta.
- Barát? Vagy…?
- Barát. Igaz barát! Ez a legértékesebb dolog. Most pedig itt ülsz te, aki eszembe juttatja. Különös az egész. Nem tudom, hogy szabad-e örülnöm már.
- Szabad-e?
- Most megfontolt szeretnék lenni, nem kapkodni. Nem elrontani semmit. Félek, hogy megint csalódom. Vagy, hogy elszúrom.
- Rólam beszélsz vagy a válásodról?
- Dinka! A válásom már sínen van. Az inkább vicces innentől, mint sem félelmetes. Bencéről beszélek! Szeretném, ha az a kutya megismerné az igazi oldalam, megszeretne, és ha akarná velem tölteni a játék idejét. Ha labdázna velem, ha elkísérne erre-arra, és ha vidáman csóválná a farkát, mikor….
- Neeee… – törtek ki mindketten oltári kacajban.
- Ezt elcsesztem! Pedig annyira igyekeztem költői lenni – vihogott Robi.
- Balfék! Komolyan, ez volt a hét poénja! Úgy megnevettetsz – villantak fel gödröcskéi ismét.
- Gyere, sétáljunk egyet!
- De hát még meg sem ittuk.
- Nem érdekel. Légy spontán! Felvidítasz, és futni volna kedvem.
- Robi, ugye nem szoktál lelépni fizetés nélkül?
- Nyugi, nem lépünk meg, ez a törzshelyem. Pengetek a kasszánál, és megyünk.
- Várj, odaadom az én…
- Majd legközelebb! Ha meg nem akarsz legközelebbet, akkor örülj, hogy ingyen volt!
- Huhhu, te nem vagy komplett! Megvárlak odakint – kuncogott.
Ricsi zaklatottan, könnyes szemekkel rohant végig az úttesten, egyenesen Huba lakásához. Vadul nyomta a csengőt, mire végre kinyílt a lépcsőház ajtó. Kiverte a veríték, mire felért a hosszú lépcsősoron, de nem lett volna idegrendszere kivárni a liftet. Hangosan kezdte püfölni a bejárati ajtót és zokogva kiabált.
- Mi ütött beléd? Hogy kerülsz ide? Megbeszéltük, hogy… Úristen, Ricsi, valami történt?
- Tudják! Valahogy megtudták! Én ezt nem bírom! Nagyon félek!
- Gyere be, és ülj le! Nem értek egy kukkot sem. Ki tud és mit?
- Az emberek. Tudják, hogy te meg én! Biztosan mindenki tudja már! Nem tudom ezt… Megfulladok. Huba, megfulladok!
- Nyugodj le! Azonnal hozok egy kis vizet. Le kell kicsit higgadnod, mert így nem értek semmit. Nem értem, mi van! Ricsi, nézz rám – fogta meg kezeivel arcát. Lassan mondd el, mi történt.
- Félek Hubi. Nem akarom, hogy mindenki tudja rólam! Miért történik ez? Nem bántottam senkit.
- Annyira szeretlek. Próbálj mélyeket lélegezni! Nem lesz baj. Csak mondd el, mitől vagy ki ennyire.
- Nekem befellegzett! Holnapra mindenki erről fog beszélni. A suliban ki fognak nézni, a barátaim nem tudom…jahj, ha a nagyiék is megtudják! Megőrülök, szétrobban az agyam!
- Elég Ricsi! Elhiszem, hogy nagyon megijedtél, de nem lehet világvége. Ne hisztizz! Idd meg a vizet, gyerünk! És most végre kezdd az elejétől! Hallod, …nyugi, itt vagyok. Nem hagyom, hogy bajod essen. Nem bánthat senki.
- Zétény… Biztosan tőle. Ahhj! Megállított egy ismerősöm, és felhívott egy másik. Mindkettő azt akarta tudni, hogy tényleg veled nyomulok-e? Hogy tényleg meleg vagyok-e. Nem tudtam köpni-nyelni. Elküldtem őket a sunyiba! A mobilom azóta is többször csörgött. Fel sem merem venni! Valahonnan kitudódott. Kérdeztem, hogy honnan vesznek ekkora faszságot, de nem válaszoltak. Letettem persze. Nem értem, hogy lehet ez! Nem tudom, mi lesz, ha mindenki rólam fog pletykálni!
- Hé, ez még azért nem „mindenki”. Talán nem is akartak rosszat neked, csak érdekelte őket. Tudod, hogy ez a mai fiataloknak divat téma.
- De hogy veled? Azt honnan? Meg miért?
- Lehet csak szimpla találgatás, hisz tudják, hogy te is hozzám jártál órákra. Mivel rólam kiderült, így most felmerült bennük, hogy nem-e te is akkor. Egyszerűen csak tagadd le. Nem kell berezelned. Nincs bizonyítékuk. Nem kell egyből összeesküvésre gondolnod.
- Miért akarnak bántani? Miért vájkálnak az életemben? Miért hoznak kellemetlen helyzetbe? Mit akarnak elérni?
- Mert az emberek mocskosul kíváncsiak. Nincs saját életük, ezért másokén élvezkednek. Nézd csak meg a közösségi portálokat. Merő cirkusz az összes! A fiatalok ott élik az életüket, és mindenki belemászik mindenbe. Nincsenek gátak, és határok. Pofátlanok és szemernyi tisztelet sincs a másik felé. Sajnos itt tartunk. Ami a technika nagyszerűsége, egyben az emberi kapcsolatok degradálódása is. Sokszor mondtam neked, hogy vigyázni kell, mert az emberek többsége nagyon gyarló és önző lett. De azért nem kell azonnal így megijedned!
- Mit tegyek? Nem akarom ezt! Huba, én ezt nem bírom elviselni. Olyan, mintha fojtogatnának!
- Tudom. Hidd el, nagyon is tisztában vagyok vele, mit érzel! Most szépen haza mész, nem jössz ide jó ideig. Ha pedig bárki ilyet kérdez tőled, nagyon higgadtan megmondod, hogy baromság. Gonosz pletyka, semmi több. Meg kell őrizned a nyugalmad, különben rájönnek. Ha érzik, hogy felcsesz a téma, akkor tudni fogják, hogy van alapja a vádaknak. Ki kell röhögnöd őket!
- Röhögni? Sírni tudok csak.
- Nem lehet! Erősnek kell lenned! Beszéltem Zétény apjával, el fogja intézni a dolgot. Szépen lassan elül majd az egész, és velem sem fognak foglalkozni. Addig távol kell maradnod! Nem keveredhetsz gyanúba. Pár hét és senkit sem fog érdekelni az egész. Ez most csak egy véletlen lehetett. Mondom, abból következtettek, hogy sokat voltunk együtt. Most mindenki érdekes, akinek köze van hozzám. Talán már csak pár napig. Nem lesz ebből média szenzáció - bár mindezt ő sem hitte el teljes mértékben.
- Igyekszem elhinni, és lenyugodni, csak annyira nehéz. Úgy megijedtem. Ne haragudj Hubi!
- Hogy haragudnék? Szeretlek. Hallod? Adj egy puszit, és menj vissza minél előbb. A környékre se gyere. Akik pedig bekérdeznek, lazán kezeld, és ne vedd fel. Csak ha közönyös maradsz, akkor fognak békén hagyni. Ne mutasd ki, hogy megérint a téma. Aki meg szeret, nem akar neked rosszat, és nem fog piszkálni ezzel. A hülyékkel pedig nem törődünk, soha sem. Tehetnek egy szívességet!
- Rendben, megpróbálom. Szeretlek! És annyira hiányzol.
- Te is nekem. Ki fogjuk bírni. Már nem sok van hátra ebből a rémálomból. Zétény apja a szavát adta – nyugtatgatta ifjú párját, miközben ott lebegett előtte Dani jóslata.
„Még nincs vége.” Ezt azonban nem akarta említeni Ricsinek. Minden erejével azon volt, hogy megvédje. Hitte, hogy nem eshet baja. De tévedett.
Alig, hogy kinyitotta a bejárati ajtót hirtelen nagy kiabálás hallatszott és vakuk villantak. A fiút követték. Pár szennylap felbérelt riportere nem átalkodott egészen az ajtóig menni, és mint valami nevetséges celebfilmben, kezdték beordítani kérdéseiket. Huba valósággal lefagyott, alig tudta becsapni az ajtót. Ricsi falfehérré vált. Mintha csak álmodnák. Ez csak egy rémálom lehet. Magyarországon nem eshet meg ekkora botrány egy ilyen esetből.
– Tanár úr, maga kezdett ki a tanítványával? – Van maguk között szexuális kapcsolat? –Kiskorú vagy még? – Megrontott a tanárod? Kényszerített? – Más diákjaival is volt hasonló kapcsolata? – Csak a férfiakhoz vonzódik?
Csak dőltek a megalázóbbnál megalázóbb kérdések, ők pedig az ajtónak háttal leroskadtak a földre, egymás könnyes szemébe néztek, és nem hittek a fülüknek. Kiverte őket a víz, szívük sebesen vert, alig kaptak levegőt, és abban a pillanatban úgy érezték, hogy eljött a vég. Innen nincs kiút. Ebből nem lehet kimászni. A ketrec bezárult, nincs hova menekülniük. Huba kétségbeesett. Ha csak magát kellene megvédenie, kilépne és szétcsapna a képmutató barmok között. De, akit a világon a legjobban szeret, itt ül mellette, az arcán halálfélelem tükröződik, mögöttük egy csapatnyi rosszindulat, és ő képtelen megvédeni. Nem tudja elvarázsolni, elrejteni, kimenekíteni. Miatta esett csapdába és miatta lesz húsz évesen megbélyegezve, és miatta kell majd pszichiáterhez járnia. Ha egyáltalán valaha kijutnak innen. Dühös volt, és félt egyszerre. Képes lett volna testi erejével megölni akármelyiket az ajtón túl, abban a pillanatban. Ki kellett valamit találnia. Nincs olyan, hogy sakk-matt! Nem történhet meg! Muszáj, hogy legyen valami mentsvár. Kell, hogy legyen megoldás. Ricsi teljesen elfehéredett és elájult. Nem bírta elviselni a sokkot, elsötétült előtte a világ. Így legalább pár percre menedékre lelt egy másik dimenzióban.
Huba nem látta értelmét, hogy fellocsolja. Szegény addig is nyugodt, míg magán kívül van. Mit tegyen? Eszébe jutottak barátai. Dani, ő biztosan segítene, ha tudná, mi folyik itt. Sajnos teleportálni még ő sem tud. Hívja fel? Vagy a lányokat? Brigi és Lívia biztosan jól vannak, és semmi ilyen agyament helyzetbe nem keverednének soha – gondolta. Azonban ismét tévedett. Mert kilencven kilóméterrel odébb bizony mások is hasonlóan agyvizet forraló helyzetben voltak.
- Nem! Ezt képtelen vagyok elhinni Brigi. Felfoghatatlan! Áh, ez nem is velem történik. Ugye csak álmodom most? Valaki ébresszen fel, könyörgöm! Ébresszetek fel – zokogott Lívia.
- Kérlek, bocsáss meg! Nem tudom, mi történt velem. Ez, ez… Soha többé nem lesz ilyen! Ígérem! Ne haragudj! Bocsáss meg szerelmem!
- Ne nevezz így! Megcsaltál egy férfival. Egy férfival! Képtelen vagyok ezt a helyzetet megemészteni, felfogni, vagy egyáltalán. Mit képzelsz? Ki vagy te? Hogy tehetted ezt velem?
- Nem emlékszem! Magával sodort az egész. Nem akartam. Sosem akartalak bántani! Érted? Sohasem! Elvesztettem a fejem, minden kontrollom. Csak megtörtént. Képtelen voltam…
- Képtelen voltál? Talán pisztolyt tartott a fejedhez? Cseszd meg! Gyűlöllek! Ha egy csajjal teszed ezt, kikaparom a szemét, megtépem, de talán egyszer kiheverem. Mit kezdjek egy pasival? Hogy kelljek versenyre vele? Nincsen farkam, feltűnt?
- Nem is kell! Nem kellenek a pasik. Szeretlek, és csak te kellesz! Ez egyszeri rövidzárlat volt! Nem tudom megmagyarázni.
- Pedig jobban tennéd. Legalább találnál ki valamit! Mi így a biztosíték, hogy többet nem vetemedsz ilyenre? Istenem, a főnököd ráadásul. Szépen merítettél Bérczi Brigitta! Nem tudom elhinni. Valaki ébresszen már fel! Felrobbanok – kiabálta sírva.
- Kérlek, Livi! Valahogy beszéljük meg.
- Mit? Micsodáááát? Te magad mondod, hogy nincs rá magyarázat. Akkor mit lehet róla dumálni még? Odaadtad magad egy pasinak. Megcsaltál! A munkahelyeden, a főnököddel. Semmi gát nem volt benned? Ha a rám való tekintettel nem tudtál leállni, akkor azért, mert rátok nyithatnak! Baszki!
- Hidd el, én sem értem. Mintha hipnotizált volna!
- De nyílván nem! Undorodom tőled. Hogy tudnék ezek után hozzád érni? Ezt nem moshatod le egy habos fürdővel. A lelked lett mocskos. Ki áll itt előttem? Nem ismerlek. Az én Brigim nem tett volna ilyet!
- Szeretlek! Nem tudom meg nem történtté tenni, de bár tehetném! Soha többé nem lesz ilyen, megígérem! Sem pasival, sem nővel.
- Ne ígérgess nekem! Nem az ígéret számít, hanem a tett. Sosem kértem, hogy esküdj hűséget. Szavak nélkül is bíztam benned. Bennünk! Eljátszottad! Képes voltál rá!
- Én, annyira sajnálom. Mit tegyek? Bármit megteszek. Bármit, csak bocsáss meg!
- Takarodj innen! Ezt akarom egyedül. Menj a lakásomból. Tűnj el az életemből!
- Nem, ezt ne!
- Azonnal pakolj és menj – kiabálta, miközben hozzá vágott néhány díszpárnát.
- Ne kérd ezt! Nem hagyhatsz el! Összetartozunk!
- Te hagytál el. Megcsaltál. Gyűlöllek! Húzz innen! A cuccaidat majd elviszi valaki. Csak kifelé! Látni sem bíííírlak – patakzottak könnyei. Elkezdte kifelé tuszkolni Brigit a lakásból, aki folyamatosan zihált és zokogott. Végül kilökte a küszöbön túlra, és becsapta az ajtót, akkora erővel, hogy a falak is megremegtek. Az ajtónak háttal dőlve leroskadt, könnyes arcát tenyerébe temette, és levegő után kapkodott.
A másik ajtó mögött Ricsi kezdett feleszmélni. Azt hitte, csak álmodta a dolgot. Összefacsarodó szívvel döbbent rá, hogy mégsem. Huba könnyes szemmel nézte, és megsimogatta az arcát. A fiúból újra ömleni kezdtek a könnyek. Elfordította arcát Hubától, és térdeit felhúzva összekucorodott.
- Elmentek. Nincsenek az ajtóban már – törte meg Huba a csendet.
- Nincsenek? Hogy-hogy?
- A szomszéd nénim, Malvinka kikiabált, hogy ha nem hordják el magukat a lépcsőházból, akkor kihívja a rendőrséget. Meg, hogy ez magán terület, ne zaklassák a tanár urat. Mármint, hogy engem. Nagyon rendes asszony, törődik velem, és én is vele. Elkergette őket innen. Minden bizonnyal az angyalok küldték. Vagy csak jókor sertepertélt az előszobájában – próbált viccelődni Huba.
- Akkor, most…hogyan tovább? – törölte meg nedves orrát Ricsi. Majd szipogva folytatta. Mit csináljak?
- Azt, amit mondtam. Tagadj mindent.
- És, ha lefotóztak most veled?
- Mit? Hogy itt vagy nálam? Mire bizonyíték ez? Semmire. Persze, a pletykáknak elég, de azok amúgy is mennek. Összeszeded magad, megmosod az arcod, és haza mész. Meg se említsd senkinek, hogy itt jártál, és ez történt. Nem tudom, hogy lefotóztak-e, de nem hinném, hogy egy ilyen képért bármelyik lap is pénzt adna ki. Utazz el! Próbálj valahol kikapcsolódni. Eltűnni az egész szarságból. Úgyis lezárultak a vizsgáid, pihenj! Mire visszajössz, lejárt lemez lesz az egész.
- Nem tudnálak itt hagyni. Mi lesz veled?
- Az én döntésem volt. Tudtam, hogy mit vállalok. Meg fogok birkózni vele. Bízom benne, hogy Zétény apja elsimítja, amit még ellehet, és egyszer elfelejtik az emberek!
- Soha, te is tudod.
- Majd jön egy új téma, ami sokkal izgalmasabb lesz ennél is. Ki üt engem a nyeregből. Addigra pedig lesz új állásom, munkám. Nem fogok meghátrálni, megszégyenülni. Nem tettem semmi rosszat, nem ártottam senkinek. Csak neked.
- Ne mondd ezt! Én is tudtam, mit kockáztatok, mikor eldöntöttem, hogy merlek szeretni. Ne hibáztasd magad!
- Csak neked ez még korai. Nem lett volna szabad még ilyeneket megélned.
- Ami nem öl meg, az erősít. Te szoktad mondani. Ez sem véletlen! Csak legyen itt vége. Ennél többet félek, nem bírnék ki. Nagyon megijedtem, hogy mi fog történni. Ezek a riporterek! Hogy történhet meg ilyen ebben a nyomi kis országban?
- Talán alap esetben nem történt volna meg, csak valaki felbujtotta őket. Nem hiszem, hogy amúgy érdekes lenne ez annyira akármelyik újságírónak is, hogy véreb módjára jöjjön utánunk. Ez azért mégsem a Barbibébi regény.
- Lökött vagy! Képes vagy most is viccelődni.
- Még szép! Muszáj, mert különben én is kibukom. Ez azért engem is rendesen megviselt.
- Akkor én most megyek. Ugye nem fognak lent várni a kapuban?
- Nem. Hallottam, hogy nagy hepajkodás közepette elmentek. Volt, amelyik autóval, némelyik gyalog. Nem hiszem, hogy emiatt itt dekkolnának még órákat. Malvin néni megtette a hatást.
Az ajtóban még megcsókolták egymást, majd az ex-tanítvány sebesen rohant le a lépcsőn. Feszült figyelemmel nézett minden irányba, de nem látott senkit. A hátsó lépcsőházajtót választotta, majd gyorsan eltűnt a háztömbök között. Futott, és futott, míg el nem érte végre a villamost a Blahánál. Felugrott rá, és a tömegbe veszett.
Dani épp csak bezárta a Kristály Zugot, amikor mobilja csörögni kezdett. Huba hívta. Kikészült az események hatására, és maga alá került. Erőtlennek érezte magát, így felhívta legjobb barátját, hogy elmesélje a történteket, és egy kis vigaszt leljen. Töviről hegyére tálalta a sztorit, amiből már az is kiderült, hogy az esemény után felhívta Fekete Pétert. Zétény apja elmondta neki, hogy próbálta leállítani a fiát, de az megmakacsolta magát, és magán akcióba kezdett. Nem fogadta el, hogy bárki is nemet mondjon neki, és határt szabjon nagyszerű játékának, amelyben emberi életeket tehet tönkre. Még gátlástalan apja sem tudta észhez téríteni, és nagy kiabálás közepette faképnél hagyta őt. Fekete Péter meg is lepődött és talán életében először felötlött benne, hogy nem ő irányítja gyermekét. A gyeplő elszakadt, és a fiú bosszúszomjasan felhívta pár ismerősét, remek sztorit ajánlva nekik a következő szennyszámba. Meg persze remek pénzt, ha megírják. Nem is kellett több nekik. S bár a sztorit tényleg nem tartották annyira érdekesnek, a felajánlott fél millió forint már annál nyomósabb érvnek bizonyult. Amikor Fekete Péter megtudta, hogy micsoda lavina indult el, dührohamot kapott. Tudta, hogy ezzel a fia őt is bajba keverheti. Nem elég, hogy Hubát haragra gerjesztette, de a firkászok áradata tényleg nem tesz jót az üzleti ügyeinek. Mert mi van, ha önálló életre kel ez az egész. Nem az ő emberei ezek, és nem ő bérelte fel őket. A bolond fia képes és annyira elvakítja őket a pénzzel, hogy ha kiszimatolnak valamit, akkor őket is megzsarolják. Végig futott az agyán minden lehetséges verzió, és tudta, le kell állítania Zétényt, de azonnal. Megígérte Hubának, nem válogat az eszközökben, hogy megfékezze. Nem tűri el, hogy semmibe vegye őt, az apját, akinek mindent köszönhet. Hubát ez nyilván kissé sem hatotta meg. Szitkozódott és elátkozta az egész családot. Fekete Péter csak remélte, hogy valahogy mégis megbékítheti, és nem fogja róluk lerántani a leplet.
Dani igyekezett Hubát lecsillapítani, és kérlelte, hogy ne tegyen semmit elhamarkodottan. Ne rakjon keresztbe ennek a családnak, hanem hagyja, hogy maguk közt rendezzék le. Mert ez egy nem várt fordulat, apa és fia egymással szemben. Talán valami jó fog kisülni belőle. Felajánlotta, hogy utazzon le hozzájuk pár napra, de Huba továbbra sem akart megfutamodni a probléma elől. Inkább megkérte Danit, hogy Ricsit próbálják lecsábítani, mert ráférne egy kis baráti összefogás, és pihenés.
Épp csak letették a telefont, ismét csörögni kezdett. Lívia zokogott a vonal másik végén. Dani nem akarta elhinni, amit hall. Úgy érezte, ő is csak álmodik. Lehetséges ez? Brigi megcsalta? Képtelenség! Lefeküdt egy férfival? Mégis mi van ma a világban, hogy a barátai sorra véres sebeket kapnak az Élet nevű csatamezőn? Kicsit meg is szédült a hallottaktól, ezért leült a Zug küszöbére. Csak hallgatta Lívia remegő, elcsukló hangját, és ő is sírni kezdett. Mélyen érintették barátai borzalmas pillanatai. Úgy érezte, elhagyja pozitív szemlélete, és ordítani lenne kedve. Nem tudott mit mondani Líviának, ami kicsit is segíthetett volna. Maga sem értette a helyzetet, és alig akarta elhinni. Legszívesebben elment volna Brigihez, hogy kérdőre vonja, de jelen pillanatban valószínűleg nem sokat ért volna vele. Azt tanácsolta barátnőjének, hogy ne maradjon egyedül ilyen állapotban. Sőt, hogy menjen haza a szüleihez, vagy menjen el hozzájuk, és aludjon vele és Dáviddal. Féltette, hogy valami butaságot csinál esetleg. Tudta, hogy Livi életében ez az eddigi legnagyobb pofon, és rendesen padlóra küldte. Nem tudta még, hogy fogja onnan összekaparni. Szerencsére a lány is úgy érezte, hogy oda kell bújnia valakihez. Mivel imádta édesapját és édesanyját, akik már mindenekfelett szerették és védelmezték őt, úgy döntött, haza megy. Miután elbúcsúzott Danitól, beült a Micrába és sebesen otthon termett. Kisírt szemekkel ölelte magához szüleit, akik jobbnak látták, nem kérdezni semmit. Leültették a díványra, két oldalról körbe ölelték, puszilgatták és szeretgették, míg álomba sírta magát.
Dávid a küszöbön ülve, magába fordulva találta Danit a Kristály Zug bejáratánál.
- Te így készülsz a mozira – kezdte mondandóját vidáman. Dani egy ideig fel sem eszmélt. Héj, boy! Mi van? Meg sem hallasz?
- DÁVID! – pattant fel hirtelen, és ölelte magához szerelmét. Annyira jó, hogy itt vagy! Ne engedj el soha! Ugye nem fogsz?
- Soha? Akkor, hogy jutunk el a plázába? Tudod, hogy imádlak! Mi ez a nagy érzelgősség hirtelen? Minden oké? Mesélj, mi történt.
- Oké-oké. De tényleg úgy örülök, hogy itt vagy velem. Meg, hogy vagy nekem. Legszívesebben letojnék mindent, és most azonnal megcsókolnálak, itt az utca közepén.
- Csináltunk már olyat. Csak kicsit be voltunk csiccsentve! Még jó, hogy hajnali négy volt, és senki nem látta. Gyere, sétáljunk közben, mert negyed óra múlva kezdődik a film. Közben pedig sztorizz végre.
- Nem fogod elhinni. Az álmaim, sajnos ismét igazolást nyertek. Hubáéknál beütött az atombomba. De, ha ez nem lenne elég, Líviáéknál is minden összeomlott. Nem tudom, hogy fogják ezt túlélni.
- Mi a jóélet történt már?
- Brigi megcsalta Livit, Hubáékra pedig rátört egy egész falka firkász. Ricsi teljesen kikészült!
- Mi-mi? Micsodaaa? Állj! Csak sorjában! Ebből egy is elég durva. Mi a franc van?
Dani csapongva, zavartan tálalta az eseményeket. Már ő sem állt a helyzet magaslatán, annyira megrázták a történtek. Dávid fejét kapkodva, ámuldozva, és hümmögve próbálta felfogni a sodró áradatot. Valósággal megszédült az információktól, és kirázta a hideg. Sajnálta párját, mert tudta, ő még mélyebben éli meg mindezt, és még több feladat hárul majd rá, hogy barátaik kilábaljanak ezekből a helyzetekből.
Elérték ugyan a plázát, de addigra jobbnak látták elhalasztani a mozit. Egyikük sem tudott volna koncentrálni, akármilyen jó filmet is választottak. Beültek inkább a Caffe Nero-ba átrágni még kicsit a dolgokat, de csak fejüket támasztva bámultak maguk elé. Kemény dió. Hubát ilyen távolságból nehéz segíteni, pláne, hogy nem akarja otthagyni a fővárost pár napra sem. Ricsit viszont lehet, hogy sikerülne nekik kicsit vigasztalni, ha leutazna hozzájuk. Közben Hubi minden erejével azon lehet, hogy megoldja a helyzetet. El is határozták, hogy az éjjel Dani minden ezo-mentális erejét beveti, hogy energiával lássa el barátját. Még nem tudta, honnan fog csatornázni, milyen energiák segítségével, és hányadik szférából, de mindent elkövet majd, hogy a maga módján előnyökkel ruházza fel a tanárt.
Liviék konfliktusába nem tudták, hogyan szólhatnának bele. Egyáltalán bele ártsák-e magukat. Bizonyára elkerülhetetlen, de mégis hogyan? Lívia a legjobb barátnője, ősidők óta szeretik egymást, közös a fél életük már. Ugyanakkor Brigit is barátjukként szeretik, nem tudnak rá úgy gondolni, mint a gaz félrelépőre, akit azonnal lapátra kell tenni. Együtt gondolnak rájuk, párként. Létezhetetlen, hogy ők ketten így érjenek véget. Mégis megbocsáthatatlan, amit Brigi tett. Vagy talán a megbocsátás nem is az ő reszortjuk? Azt Líviára kell bízni. Viszont akkor hogyan álljanak a dolgokhoz? Mit tanácsoljanak? Úgysem kerülhetik meg őket, nem vonulhatnak ki pártatlanként a szituból. Így tépelődtek hosszasan, míg végül hazatérve arra jutottak, Dávid beszél majd Brigivel, Dani pedig Livivel.
Lefekvés előtt gyújtott egy fehér gyertyát, amit még reiki társainak egyikétől kapott, és tudta, hogy áldott. Teli van szeretettel, tisztasággal és erővel.
Az éjszaka folyamán mélyen ellazult, átlépte az alfa szintet, majd annál is mélyebbre ment. Oda, ahol jósálmait szokta megélni. Mintha megszűnt volna létezni a materiális síkon, lelke fénylő energia szálakra vált szét. Sugárzott, és szétáradt a szférák között, keresve a megfelelő segítséget. Meditációja során furcsa lényekkel találkozott, és nem földi érzéseket tapasztalt meg ismét. Eljutott egy bolygóra, melynek lakói a Gaiassia nevet adták. A gaiák, bár humanoid alakban jelentek meg, testük inkább energiából állt össze, és nem lehetett őket megkülönböztetni arcuk, vagy nemük alapján. Hideg fénnyel izzó energia testük valamiért nagyon ismerős volt Daninak. Mintha ő is birtokában lenne ennek a minőségnek. Megkérte a fény őrzőit, hogy segítsenek neki. Engedjék meg, hogy ha már ide vezérelték őt, akkor csatornázhasson az itt fellelhető energiákból.
A gaiák kört formáltak, kezeik nem érintkeztek, mégis olyan volt, mintha fognák egymásét. Danit a kör közepére állították. Az egyik gaia felfénylett, majd a kör különböző pontjain újabb és újabb lények jöttek izzásba. Mikor már mindannyian hidegen lángoló energiájuk magasabb szintjére léptek hullámzás indult meg. Egy energia hullám, mint megannyi fénylő hullahopp karika cirkulált körülöttük. A következő pillanatban felizzott Dani teste is a kör közepén, elmosódtak körvonalai, és mintha apró fénynyalábokra áradt volna szét. Soha nem érzett még hasonlót. Csodálatos volt. Megszűnt emberként létezni, az energia részévé vált ő, és együtt lüktetett a gaiákkal. Órákat töltött el ebben a minőségben, majd súlytalanul, piheként tért vissza testébe.
Nem ébredt fel. Megjelent előtte Huba alvó alakja, ő pedig mellette, állt egészen olyan formában, mint a gaiák. Fényesen izzott, körvonalai nem tartották be a valóság síkjainak határait, hanem azokat átlépve pulzáltak. Kezeit barátja fölé helyezte, majd csakráról csakrára haladva csatornázta neki az energiát. Egészen addig, míg úgy nem érezte, leközvetítette neki mindazt a mennyiséget, amire szüksége volt. Közben Huba mélyen és derűsen aludt, nem álmodott, nem idegeskedett. Olyan mélyen volt, hogy megszűnt számára a földi sík minden nehézsége.
Dani ezután visszatért az álmok szintjére, és aludt reggelig. Az utazás olyan hosszúnak tűnt, mintha napokat töltött volna a szférák között, pedig csak órákat. Dávid ébredt fel hamarabb, és mikor oldalra pillantott, olyan szépnek látta párját, mint még talán soha. Mint egy angyal, gondolta magában. Arca kisimult volt, bőréből megmagyarázhatatlan fény áradt, száját mosolyra húzva szendergett. Hátán feküdt, tagjai úgy tűntek mellette, mintha nem támasztaná őket az ágy, könnyen, mégis határozottan nyúltak el. Dávidnak olyan érzete támadt, mintha szerelme lebegne. Odahajolt hozzá, mélyet lélegzett illatából, majd finoman megpuszilta arcát. Nem ébresztette fel. Minden bizonnyal sikerült az utazás - gondolta. Odabújt hozzá szorosan, és kezét fejére téve cirógatta haját. Mennyire szerencsés is vagyok, hogy rád találtam. Szeretlek. Remélem, tudod, és érzed, hogy milyen fontos vagy nekem. S bár én nem vagyok különleges képességek birtokában, melletted én is csodásnak érzem magam! Minden napom jobb, mióta velem vagy. Sohasem éreztem még így senki iránt. Ezeket mormogta magában miközben le sem vette szemét párjáról, aki megérezhette gondolatait, mert mosolyogva nyitotta ki szemét. Frissnek, és boldognak érezte magát. Az első, amit meglátott az Dávid csillogó szempárja volt. Pár percig némán figyelték egymást, bele láttak egymás lelkébe, ott volt bennük az univerzum nagysága és csodája. Átkarolták, puszilgatták és csókolták egymást. Áradt belőlük a szeretet. Dani teste megőrzött valamit az éjjel megismert energiából és újra felizzott belül. Átadva Dávidnak ezt a minőséget, úgy szeretkeztek, mint még eddig soha. Testük és lelkük összeforrt, egyként lélegeztek, remegtek, testhőmérsékletük felszaladt és a valóságot kizárva két órán keresztül egymáséi voltak. Elszakadtak a földi síktól, és életében először Dávid is megtapasztalta a szférák közti létezést. Mégpedig a lehető legcsodásabb történésben, szerelmeskedve.