2/17
Tizenhetedik fejezet
A változás szele
Dani tele volt vidámsággal, ahogy kilépett az utcára. Vadi új piros-fehér Puma speedcat cipőjében, Pepe farmerjében és piros-kék duplázott pólójában, széles mosollyal az arcán robbant be a városi lüktetésbe. Mélyeket lélegzett, barna bőrét cirógatva nyelődtek el a Nap sugarai. Nemrég járt fodrásznál is, ami még inkább jó érzéssel töltötte el. Magabiztosan, lendületesen szelte a métereket előre a Kazinczy utcán, magában egy Taio Cruz dalt dúdolt. Sokan sétálgattak a délutáni derűben, a templom kert tele volt fiatalokkal, akik plédjeiket leterítve beszélgettek és kártyáztak. Pár sarokkal arrébb pedig gördeszkások ugrattak a Kő-terasz nevű kerthelység bejárata előtt. Dani úgy érezte, meg kell valamiért szemlélnie az épületet. Rég nem járt ott, nem igazán az ő körzete. A Kő-terasz amolyan egyveleg hely, ahol lehet vízipipázni, italozni, de a kerthelység sikátor felé néző része direkt hatalmas kőtömbökkel lett kirakva, amin a deszkások kedvükre gyakorlatozhatnak. Hirtelen ismerős arcot pillantott meg a deszkások között. Sándor Pisti volt az, akit csak Sanyónak becéztek. Még kiskorából ismerte, a nővére nagyon jó barátja volt. Mi több, Dani első nagy szerelme. A lány, aki mindenkinél mélyebb nyomot hagyott szívében iskolás évei alatt. Akivel imádták egymást, és hosszú órákat képesek voltak remegve-nevetve együtt tölteni. Semmilyen őrültség nem állt távol tőlük, ha kettesben voltak. Dani fiatal volt és kialakulatlan. A lány zafír kék szemei pedig nem e világian csillogtak, meggy formájú ajkairól nem is beszélve, melyeket Dani nem egyszer meg szeretett volna csókolni. Igen, ez is a fiú része volt. Egy nagy szelet a múltból, ami sosem tűnik el, ami igaz, mégis furcsa a jelenlegi dolgok tükrében. Egy lány szerelme. Sándor Olga megfejthetetlen varázsa.
Két éve nem látták már egymást, mert a lány Pestre költözött, és karrierje meredeken ívelt felfelé. Emailben és néha telefonon tartották a kapcsolatot, de az ő barátságuk mindig is szilárdabb volt az éteri szintnél. Jobban szerettek összeölelkezve, vagy egymást löködve hahotázni.
Már majdnem ráköszönt volna Pistire, az öcsre, amikor kikerekedtek szemei és leesett az álla. A deszkás srác háta mögül előlépett homokóra alakjával, feszes kosztümben, szőke hajjal és örök csintalanul mosolygó arckifejezéssel Olga. Egyikük sem akart hinni a szemének, amikor megpillantották a másikat. Hangos visításban tört ki a lány és azonnal rohant Danihoz, majd a nyakába ugorva ölelte magához. Dani szíve hevesen vert, és a levegőben legalább háromszor megpörgette a lányt, miközben hangosan nevettek a boldogságtól.
- Mi,mi,miiiiiii! Te itt? Ez hihetetlen! Atyavilág, de örülök neked! – nyomott egy nagy puszit a lány arcára.
- Daneeeeeeesz! Annyira szeretlek!
- Itthon vagy? Miért nem szóltál előre? El akartad titkolni, vagy mifene?
- Jaj, nem! Csak nagyon hirtelen jött az egész. Épp csak haza értem, megkerestem a lökött öcsém, hogy lássam, minden rendben van vele. Tudod anya helyett…
- Tudom. Meddig maradsz? Ugye rám érsz majd egy kicsit?
- Attól tartok, sajnos…
- Ne már!
- NAGYON IS – nevetett. Haza költözöm Danesz. Úgyhogy lesz mit bepótolnunk!
- Visszatérsz? Ez komoly? Itt fogsz újra élni? De hát a munkád, a karriered?
- Pont ezért. Áthelyeztek. Annyira hiányoztál!
- Én is téged te törpe atombomba! Gyere ide, ölelj meg még egyszer! Jahhj, de jó…. Szóval itt fogsz melózni ezen túl? Mit csinálsz majd?
- Azt tudod, hogy több internetes lap és egy magazin főszerkije is én voltam, vagyok?!
- Persze, ezt tudom. Egy barátom is hasonló magazinnál volt, ismerem a dörgést. Meg láttam pár cikket a kamara lapjában rólad is. Sikeres vagy. Nem is csoda! Amekkora szád volt mindig is. Olgaaaa! Hát újra itt vagy. Nem térek magamhoz.
- Itt ám! Átveszem egy elég nagy lap vezetését. A fővárosból meg úgyis elég volt egy időre. A sok pasi, ahh, fárasztó az ottani pörgés. Jó lesz itthon, kicsit nyugisabb. Persze így is sokat kell majd feljárnom, mert ezt a lapot, amiről szó van, beszippantotta az én korábbi magazinom. Így kerültem a posztra tulajdonképpen.
- Mégis melyik lapról van szó? Melyik magazint fogod vinni?
- A NŐszirmot.
- Micsodaaaaa? Ez, ez most komoly?
- Igen. Miért? De nagyon rácsaptál. Talán ismered őket?
- Róluk beszéltem. Ott dolgozott az ismerősöm.
- Hogy hívják?
- Bérczi Brigitta.
- Na neeee! Az EmanciManci a te ismerősöd? Nagyszerű újságíró, és remek szakember. Nem is láttam a nevét az alkalmazotti listán, amikor átnéztem a magazin dolgait!
- Igen, mert…hát most nem dolgozik. Hosszú történet. Figyu már! Mi van azzal a Marcellal, aki a lap tulajdonosa és főszerkesztője volt? Most ezt nem értem ám.
- Nem ismertem őt, de annyit tudok, hogy a részvényesek eltávolíttatták a posztjáról. Hiába volt résztulajdonos, meg a családja is, nagyobb volt a részvényi tulajdon, így szerintem kivásárolták őket. A lényeg, hogy nincs már a székben, és én leszek helyette. Épp ideje! Tök király magazin volt, de az utóbbi időkben kezdett a süllyesztőbe menni. Pedig van benne lehetőség, nem is kevés. Piacvezető volt, nem hiába.
- Csúcs! Minden összevág már megint. Ez a Sors. Imádom. És téged is Sándor Olga! Isten hozott újra itt. Most mi dolgod van? Merre mész?
- Költözködöm természetesen. Lehozta pár nagy kocsi a cuccaimat. Gondolhatod mekkora a káosz. Pakolászok, rendezkedem, ilyenek. Kaptam pár napot, hogy berendezzem az itteni életem, aztán fejest ugrom a munkába. Gatyába rázom a NŐszirmot.
- Ha ezt elmesélem Briginek. Huh, hát nem semmi sztori.
- Danesz, megtennéd, hogy szervezel majd egy találkozót nekem ezzel a Brigivel? Szeretnék vele beszélni. Pár nap és az irodám is rendelkezésre áll majd.
- Persze, sima ügy. Van egy olyan érzésem, hogy nem lesz ellenére. Bakker, még mindig ámulatban vagyok.
- Igen? Akkor gyere és segíts nekem!
- Pakolni?
- Noná! Mit gondoltál! Mondjuk, előtte megihatunk egy big fizzy limonádét!
- Nem félted a hátsó feled?
- Miért, kéne? Talán nagy?
- Óriási! Hatalmas.
- Jahj, ezt most csak úúúgy mondod!
- Nem, tényleg az!
- Juhuuuuu – nevettek mindketten.
Azzal a Pöttyös Bögre felé vették az irányt. Olga ezer éve nem ült a kedvelt kávézóban, aminek egykor ő is gyakori vendége volt. Egymásba karoltak Danival, és mint egykoron, andalogva, hatalmasakat röhögve, bohóckodva folytatták útjukat. Talán csak a napfény játéka volt, de minden szikrázó volt körülöttük. Talán még Danit is megvakította volna, ha megnézi saját auráját. De ezekben a pillanatokban újra belefeledkezett régi szerelme csodálatos egyéniségébe, és lelkük feltöltődött fénnyel.
Ricsi könnyes szemeit dörzsölgetve, szipogva hajtogatta ruháit. Gondosan, precízen, mindent élére, hogy ne legyen gyűrött. A cipőit szinte minden nap megtakarítja, nagyon pedáns, és rendszerető. Azokat tette legalulra, kibélelve újságpapírral, hogy ne nyomódjanak össze. A kezébe akadt kedvenc alsó nadrágja, amit még Hubától kapott. Superman kisgatyáját mintázza. Imádta ezt hordani, és sokszor bolondozott benne párjával. Újabb könnycseppek gördültek le fehér bőrén. A bőrönd egyre inkább megtelt gönceivel, a legfontosabb pipere szerekkel, mini hajvasalójával, pár könyvvel, és a legfontosabb irataival. Utóbbiak a felső cipzáras részbe kerültek mp4 lejátszójával, kedvenc magazinjával és a személyiével egyetemben.
Behúzta a cipzárakat, és erőtlenül oda cammogott laptopjához, és beütötte gmail jelszavát, majd gépelni kezdett. Ujjai görcsösen küzdöttek a billentyűzettel, miközben eláztatta sírásával a klaviatúrát. Nem érezte még lelkét ilyen nehéznek, de tudta, hogy ez az egyetlen megoldás most számára. Az email lassacskán megfogalmazódott. Mentés.
- Biztosan így lesz a legjobb – kérdezte édesanyja.
- Igen, döntöttem. Nem bírnám másképp most ezt az egészet feldolgozni. Szükségem van a változásra. Ugye megértesz?
- Igen kicsim, persze, hogy megértelek. Csak abban nem vagyok biztos, hogy Hubával ezt így kellene tudatnod. Egészen átgondoltad? Megfelelő ez?
- Képtelen lennék elé állni, és végig mondani! A szívem széthasadna közben, ha nem a zokogásba fulladnék bele! Nem lenne akkor erőm megtenni! Meg fogja érteni. Tudom, mert ismerem. Szeretem, és ő is engem. Meg fogja bocsátani, hogy így közlöm vele.
- Jaj, édes fiam, nagyon szeretlek! Gyere, hagy öleljelek meg – azzal magához szorította, és ő is sírni kezdett. Amint megérkeztél, hívj fel! Folyamatosan értesíts majd, mi van veled!
- Ne aggódj anyuci! Minden rendben lesz. A legtöbb mindent már lefixáltam itthonról. Semmi gond nem lesz, és jövök, amint tudok. Nagyon-nagyon szeretlek titeket!
- Mi is téged. Szóval, akkor…mikor küldjem el Hubának?
- Amint odaértem. Nem akarom, hogy előbb tudja meg. Félek, hogy eszeveszetten rohanna, hogy visszatartson. Jobb lesz így. Akkor is, ha belehalunk. Köszönöm, hogy megteszed ezt nekem.
- Bár ne ilyesmire kértél volna!
- Nem örökre megyek el. Csak… Áhh, ideje indulnom! Ki kell érnem Ferihegyre még négy előtt. Puszi anyukám!
- Már most hiányzol – szipogott tovább. Vigyázz magadra! Hívj azonnal! Szeretlek! Nagyon szeretlek!
- Én is. Szia. Muszáj mennem…
Az ajtó becsukódott és Ricsi nagyot sóhajtott. Lábaiban mintha ólom lett volna, lassan haladt lefelé a lépcsőház kijárata felé. Megtörölte arcát, és erőt vett magán. Az utcán nem járhat-kelhet kipirult, sírós arccal. Az ő döntése. Ezt találta most a legjobb megoldásnak. Vissza fog térni szerelméhez, és családjához, de előbb erőt kell, hogy gyűjtsön.
Mindeközben Huba vidáman és mit sem sejtve beszélgetett a fitness teremben edző barátjával. A sors furcsa egy játékot űz most vele, becsuk ajtókat, miközben kinyit másikakat. Az egyik oldalon elvesz, és fájdalommal terhel, a másikon felszabadít, és új lehetőségeket kínál. A spinninges lány mosolyogva kérdezett vissza.
- Na, mit szólsz az ajánlatomra Hubi?
- Ez most komoly? Én, mint spinning edző? Kicsit hirtelen jött!
- Figyelj ide! A pasi edzők mindig keresettek, és az óráik tömve vannak. Te tökéletes kondiban vagy, remekül teljesítesz. Néhány hét alatt visszaálltál a régi kerékvágásba, sőt még sokkal jobban hajtasz. Plusz tanár voltál, értesz az emberekhez, jól kommunikálsz. Minden adottságod megvan hozzá. Remek lennél!
- De, hogy válhat belőlem edző?
- Elvégzel egy tanfolyamot a magyarországi szövetségnél, aztán lesz fél év gyakorlati képzésed. Mondjuk itt velem szimultán, hogy tudjalak segíteni. De közben már órákat tarthatsz. A fejlődés, előre haladás pedig csak rajtad múlik.
- Hm, elgondolkodtattál. Imádom a spinninget, és persze az emberek sem állnak távol tőlem, való igaz.
- No meg, nincs munkád. Ez hidd el, jövedelmező tud lenni, ha hiteles vagy. Márpedig benned van valami.
- Tudjuk, mi az.
- Lökött! De tudod, mit? Ha attól vagy ilyen nyitott, elragadó, sugárzó, én azt sem bánom. Így vagy szuper.
- Nem gondolod, hogy a történtek miatt nem lenne túl sok ember, aki az órámra jönne?
- Ugyan, láthatod, a többieket sem érdekelte. Aki ismer, az tudja, hogy mit higgyen el. Egyértelmű, hogy jó ember vagy, elég csak a szemedbe nézni. Arról nem is beszélve, hogy ez a kis pletyka jót tenne az új célcsoport becsalogatására.
- A buzikra gondolsz?
- Huhhu, nincs üldözési mániád?
- Nos, mostanában, de. Kicsit.
- Az idősebb korosztályra gondoltam, nőkre. A fiatalok szívesen járnak hozzám, de az idősebb nők nem mindig szimpatizálnak egy feszes testű „cicával.” Tudjuk, hogy nem vagyok liba, de aki csak a külső alapján ítél… Egy harmincas, mosolygós férfi, jó fizikummal, khm, nyert ügyed lenne!
- Vágjunk bele!
- Mi? Komolyan? Most igent mondtál?
- IGEN! Végül is, mit veszíthetek? Munkám nincs, meg kell élnem valahogy. Szeretem a mozgást, kondiban tartom vele magam. És ezért pénzt is kapok, hát miért ne? Meggyőztél. Nem mondom, hogy biztos vagyok benne, hogy működni fog, és tele leszek vendégekkel, de egy próbát megér. Neked legyen igazad. Ideje összekapnom magam, és új utakra lépnem. Hiszek a sorsban, talán ez az a lehetőség, amit ki kell használnom!
- Ez a beszéd. Megbeszélem Adriennel, a főnökkel, aztán keresünk neked egy közeli tanfolyamot. Utána pedig mentorállak. Jaj, nagyon izgi lesz! Annyira örülök ennek Huba! Régóta kedvellek, és most együtt fogunk dolgozni. Jó dolgod lesz, megígérem. Te leszel a Fitt Spirit új arca!
- Kecsegtető az egómnak – mosolygott vidáman.
- A holnapi órára, ha jössz, már többet tudok mondani. Ugye már nem gondolod meg magad?
- Ha azt mondtam csináljuk, akkor csináljuk – kacsintott.
- Szupi!
- Most megyek, kangoot tartok. Nem jössz be?
- Lenne kedvem, de el kell intéznem pár dolgot, és beszélnem kell a barátaimmal. Nem beszélve a páromról. Azt hiszem ideje kicsit felvennünk újra a kapcsolatot. Most már talán békésebbek a körülmények. Fellelkesültem tőled, és a felkéréstől. Erősnek érzem magam, és ezt szeretném neki is átadni.
- Biztos boldog lesz, hogy újra láthat. Vigyázzatok magatokra! Akkor holnap. Szió!
Kicsit korábban…
- Dani ez fantasztikus!
- Nem mondtam, hogy fel akar venni, csak, hogy dumálni akar veled! Én nem tudhatom, hogy mi lesz!
- Imádlak! – ugrott a fiú nyakába. Ez akkora hír, hogy el sem hiszem! Új vezetőt kapott a NŐszirom, és tárgyalni akar velem! Óriási! Lehet, hogy visszatérhetek oda, ahol annyira szerettem?! Olyan jó lenne! Azóta is tele vagyok ötletekkel, szétfeszít a sok terv, a kreatív részem már levegőért kiállt!
- Jahj, de frappáns! – nevetett Dani. Én csak közvetítem a dolgot, megadom Olga számát, és onnantól rád van bízva minden! Bár elég nagy megbecsüléssel nyilatkozott rólad. Én is alig hittem el, hogy itt ér össze a kör, és így lép be újra az életembe! Furcsa, vicces, misztikus, magával ragadó ez az egész!
- Ezt nem érezted meg? Nem álmodtál róla előre?
- Nem. Valószínűleg annyira gyorsan intézte a dolgot a Sors, Olga elmondása szerint is, hogy időm sem volt érzékelni. De nem bánom! Számomra is csodás meglepetés! Boldog vagyok, hogy itt van, és attól is, hogy a te életedben is változás állhat be ezáltal! Talán felragyog a csillagod újra!
- Ebből erőt meríthetek! Összeszedem magam véglegesen, és visszaszerzem Livit!
- Ez a beszéd!
- Még mindig annyira bánt és emészt Dani! Képtelen vagyok nem gondolni rá!
- Ez természetes. De emlékezz a beszélgetéseinkre a hetek folyamán! Mindenki követhet el hibát. Egyszer még megbocsátható! Több esély nincs! Neked azonban jár még a második. Ismerve az én hatalmas szívű csajszlimat, előbb-utóbb megadja majd neked. Szeret téged, én ezt hiszem, érzem, tudom!
- Bár igazad lenne!
- No, nézd, itt van Olga mobil száma! Üsd be a telefonkönyvedbe!
- Oké, és…
- Banyek, bocs – szakította őket félbe Dani mobiljának csörgése. A kijelzőn Huba neve villogott. Halló, Hubi?! Mizu?
Lassíts! Hé! Egy szót sem értek! Mimimicsodaaa?
Huba haza érve megölelgette Bonnie-t, ellátta kedvenc konzerv eledeléből, majd bekapcsolta a hifit. Egy kis halk zene jót tesz a lelkének, hogy átgondolja, mibe is vágja most a fejszéjét. Egy új kihívás, változás, amikben ő általában lubickolni szokott. Sport és munka egyben, nem is rossz, elmélkedett. Készített magának egy choco-choco forrócsokit, majd kényelmesen elhelyezkedett babzsák foteljében. Míg kicsit hül, felhívom Ricsit, határozta el. Elmesélem neki az újdonságokat, és kikérdezgetem, hogy van, mi újság. Ha nála sincs semmi rendkívüli történés, akkor talán találkozhatunk. A lavina megállt, Zétényről és családjáról azóta sem hallani semmit. Az emberek már nem is vesznek észre az utcán, senkit nem érdekel a pletyka. Egy csendes helyen végre ismét együtt lehetünk. Gyorshívójával már indította is a hívást. „A hívott szám pillanatnyilag nem elérhető.” Micsoda? Ricsi szinte sosincs kikapcsolva. Még éjjel sem. Újra megpróbálom. „A hívott szám pillanatnyilag nem elérhető.” Furcsa. Remélem nincs gond. Talán csak lemerült. Sosem figyel oda az apró részletekre. Tuti, hogy úgy indult el otthonról, hogy nem töltötte fel. Kis hülye. De imádom! Milyen jó lesz újra látni a csillogó cica szemeit, puszilni a márvány fehér arcbőrét, és csókolni a száját. Megnézem az emaileket. Talán írt valamit, vagy kitette Facebookra, hogy hova megy. Az is lehet, hogy épp fent van chaten. Na, elkapom én a grabancát…. morfondírozott vidáman. Hangulata azonban hamar megváltozott, és tekintete komorrá vált, ahogy megnyitotta gmail fiókját. Nem akart hinni a szemének. Kikerekedett tekintettel, elakadt lélegzettel és óriási gombóccal a torkában meredt a monitorra. Újra és újra elolvasta. Nem hitte el. Szemeibe könnyek szöktek. Arca kivörösödött, elöntötte a forróság, fülei égtek, és émelyegni kezdett. Ez nem történhet meg!
„Drága Hubi! Nagyon szeretlek. Szinte belehalok a fájdalomba, hogy nem tudunk találkozni. Nincs nap, sőt talán óra, hogy ne gondolnék rád, vagy valamelyik közös emlékünkre. Kérlek, ne haragudj, ha csapongok a levélben, de már most könnyezek. Nem tudom, hogy is kellene ezt megfogalmaznom. Az események nagyon megviseltek, teljesen kikészültem ebben az agyament szappanopera szerű helyzetben. Te mindig mellettem voltál, és segítettél, hogy jobb legyen, és el tudjam valahogy viselni. Köszönöm neked! Nincs még egy ilyen ember a világon, mint te, és mindenkinél fontosabb vagy nekem! Ezt tudnod kell! Tudom, hogy talán elcsitulnak végre a dolgok, és újra találkozhatunk, de azt hiszem, képtelen vagyok rá. Minden pillanatban, amikor kiteszem a lábam az utcára, azon rettegek, hogy mikor jön oda valaki, és von kérdőre. Vagy mikor kiabál rám valaki, mikor hív fel egy újabb „barát” a buzi témával. Nem bírom elviselni ezt a helyzetet. Tele vagyok félelemmel, a gondolat is riaszt, hogy emberek közé kelljen mennem. Nem vagyok ehhez elég erős. Nem értem ezt a világot, vagy ezt az országot. Talán csak én vagyok túl gyenge, vagy paranoiás, de kikészülök mindentől!
Ismerlek, és ezért remélem, hogy meg tudsz majd nekem bocsátani. Elmegyek Huba! Időre és térre van szükségem. Változásra, nyugalomra, tiszta levegőre. Az egyetemen halasztok egy fél évet, és kiutazom Zürich mellé. Ott él egy régi ismerősöm, akivel felvettem a kapcsolatot. Svájc festői szépségű, talán ott új erőre kapok majd, kicsit világot látok. Ne gyűlölj, kérlek! Muszáj ezt tennem, különben bekattanok! Anyáék tudnak mindenről, de neked képtelen lettem volna ezt személyesen elmondani. Valószínűleg akkor nem tudtam volna elmenni. Mikor ezt a levelet olvasod, már átléptem az országhatárt. Megígérem, hogy nem megyek el örökre, és hamarosan újra láthatjuk majd egymást. Hűséges maradok, és bízom benne, hogy megértesz, és megvársz majd. Szeretlek! Nagyon-nagyon SZERETLEK! Fogok jelentkezni, amint lelkileg elég erős leszek hozzá. Kérlek, addig ne keress, nem tudnék veled beszélni most. Szégyellem magam, de ez tűnt az egyetlen megoldásnak. Bocsáss meg szerelmem! Szeretlek.
Ricsi.”