2/21

Huszonegyedik fejezet

Szex és New York

Dani csillogó szemeiben a Time Square megannyi fényreklámja tükröződött vissza. Tele volt a szíve szeretettel, a teste vibrált, a szelleme szárnyalt. Imádta ezt a helyet. A nap minden órájában emberekkel volt elárasztva. Fehérek, feketék, és a szivárvány minden színe képviseltette magát. Korra, nemre, nációra, öltözködésre, identitásra tekintet nélkül. Mindegy, hogy milyen vagy, milyen ruhában jársz-kelsz, ez vagy te, és így vagy jó. Lehet harminc fok meleg, ha a kedved úgy tartja, akkor flangálhatsz kabátban és csizmában, vagy félmeztelenül, esetleg estélyi ruhában. Senki sem mondja rád, „Nézd már, az meg milyen hülye!”

A korlátolt magyar mentalitás messze ott maradt, kontinensek távlatában, és ők ketten a legboldogabbnak érezték magukat. Azok is voltak. Dávid nem győzte fotózni a kavalkádot. Lovas rendőrök ügettek a sárga taxik között, melyekből tizenháromezer szolgálja ki a New Yorkban közlekedni vágyókat. A Forever 21 üzlet hatalmas plazmája időről-időre megelevenedett és a téren bolyongókat közvetítte egy az egyben. Veszettül integetett és sikongatott mindenki, aki felfedezte magát az óriásképernyőn. A Broadway-re vezető szakasz tele volt koncertekre, és előadásokra csalogató gigászi transzparensekkel. Mindketten teli szájjal mosolyogtak, mikor megpillantották az előző este megnézett Apáca Show reklámját. Micsoda előadás volt! Megölelték egymást, és ajkaik puszira csattantak. Kit érdekel itt ez?

Andalogtak felfelé a 7-es Avenue-n a Central Park irányába, mikor Dávid kiszúrt valakit a Starbucks előtt.

-          Dani, az ott nem…? A srác kék dzsekiben! Kiköpött…

-          Jesszus! Ez lehetetlen Dév. Hogy kerül ide?

-          Az most…ő? Tényleg?

-          Nem, nem tudom. Hisz az képtelenség.

-          Itt Manhattanben? Semmi sem az.

-          Na, ne már!

-          Menjünk közelebb!

Huba meglepődött arckifejezése elárulta, hogy nem számított Noémire, Ricsi édesanyjára. Pár másodpercnyi csend után beinvitálta és leültek a konyhába. Hirtelen próbálta összerakni a fejében, mi is lehet a látogatás oka. Általában telefonon értesítették egymást, ha bármit megtudtak Ricsi svájci tartózkodásáról, élményeiről. Három hete nem volt már hír a fiúról. Huba összerándult, és karján égnek álltak a szőrszálak. Talán valami baja történt!

-          Mi történt Noémi? Ugye, semmi baj Ricsivel? Nem szoktál személyesen felkeresni!

-          Valóban, ritkán találkozunk. Ezt azonban mindenképp személyesen szerettem volna elmondani neked. Ne ijedj meg, Ricsinek kutya baja. Jól van.

-          Akkor jó! Már a legrosszabbra is gondoltam, jahj. Kérsz egy kávét? Teát?

-          Egy pohár üdítő jól esne, köszi.

-          Alma vagy barack?

-          Alma.

-          Mesélj! Ne húzd tovább, mert a frászt hoztad rám.

-          Tegnap Skype-oltam Ricsivel.

-          Nahát! Eddig sosem jelentkezett Skyperól. Mindig úton volt valamerre, csak emaileket hagyott, vagy hosszabb-rövidebb mobil hívások. Kikötött végül valahol Svájcon belül?

-          Nem egészen. Kicsit távolabb.

-          Hm? Ezt, hogy érted?

-          Próbálj nem idegeskedni! Én már mindenki helyett dobtam egy hátast.

-          Jó ég Noémi, hol van?

-          New Yorkban.

-          MICSODA? Hogy, hogy…érted azt, hogy New Yorkban? Mit keresne ott, és egyáltalán.

-          Hidd el, én is legalább ennyire letaglóztam. Már túl vagyok az enyhe sokkon, és próbálom nem tragikusan felfogni a szituációt.

-          Azt hiszem, leülök. Mondd tovább!

-          Először azt hittem megkattant a fiam. Vagy, hogy tréfál. Fogta magát, és tovább utazott Svájcból Amerikába.

-          Egyedül? Minek?

-          Nem, nem egyedül.

-          A haverjával?

-          Kérlek, Huba, hagyd, hogy végig mondjam!

-          Bocsánat. Csak nem térek magamhoz! Eddig is távol volt, de most szinte…a világ másik felén!

-          Fél éve van kint, és eddig csak az utazásairól hallottam. Gondolom, te is?

-          Igen. Mi másról?

-          Brian-ről.

-          Kiről?

-          Nos, ő egy amerikai srác, aki Svájcban járt egyetemre. Ricsi három hónapja ismerte meg egy egyetemi bulin. Azt sem mondta el, hogy kint bejárt szemináriumokra.

-          Nem hagyta abba a tanulást? Már semmit sem értek.

-          A hétvégéken valóban utazgatott, de végig bejárt a Zürichi Egyetemre, és mindenféle orvostudományi fakultációt hallgatott. Állítólag kint ezt engedik az EU-s diákoknak. Beszerezte a szükséges papírokat, és tanult ott is.

-          Ez szép dolog. Nem akarta, hogy elfelejtse az eddigieket. Kint pedig gondolom százszor fejlettebb, és felkészültebb az oktatás.

-          Persze, nyílván. Csakhogy ő nem véletlenül tette. Nem akar itthon tanulni. Esze ágában sincs haza jönni!

-          Akkor is, hogy jön a képbe New York?

-          Brian végzős volt. Huba, iszonyatosan sajnálom, de… Az a fiú, nem csak egy haver az egyetemről. Egymásba szerettek. Érted már? A svájci tanulmányokkal a hóna alatt jelentkezett New Yorkba. Hogy együtt lehessenek. Odaköltözött! Ott tanul az orvosin tovább! Évet vesztett ugyan, de nem érdekli. Briannel összeköltöztek. A fiúnak megvan ott mindene, és most már gyakornok lett belőle.

-          Alig kapok levegőt! Kicsit…icipicit…sok ez egyszerre.

-          Tudom! Bocsáss meg nekem, kérlek! Ennél jobban nem tudtam elmagyarázni. Én is teljesen össze vagyok zavarodva. Egész éjjel zokogtam. Fogalmam sincs, mikor látom viszont a fiamat! Annyira messze van! Sosem volt még egyedül a nagyvilágban. Erre a svájci kiruccanásból amerikai kiköltözés lett! Huba nagyon féltem - fakadt sírva a nő.

-          Nem tudom, mit mondjak. Ezt most fel sem tudom fogni teljesen. Mégis, hogy képzelte ezt? Csak így közli, hogy ennyi? Kint marad, és kész?

-          Nem tehettem semmit. Tudod, mennyire makacs! Ráadásul szerelmes. Azt állítja.

-          Remek…

-          Ne gyűlöld őt ezért!

-          Dehogy gyűlölöm. Ha tudnád, hányszor gondoltam erre. Mikor együtt voltunk, az volt a pakliban, hogy egy korban inkább hozzá illőt talál. Mikor lebuktam, az volt a pakliban, hogy nem bírja, és elhagy. Azt is meg kellett volna értenem. Időt kért, elutazott. Benne volt a pakliban, hogy talán nem is tér vissza egyhamar. Az, is hogy talál valaki mást. Minden bejött. Fiatalabb, elhagyott, kint maradt. Hülye voltam, hogy azt hittem, ennek még jó vége lehet.

-          Szeret téged! Talán csak elkápráztatta a nagy külföldi élet. Hisz csak huszonegy éves. Visszajöhet még.

-          Nem fog, te is tudod. Legalább is, hozzám már nem. A történet itt ér véget. Fáj, de egy ideje készültem erre. Hozzá szoktam, hogy nincs itt mellettem. Alig hallottam a hangját, látni, csak fényképeken. Kicsit már olyan volt ez, mintha nem lenne nekem.

-          Feladtad? Ilyen könnyen?

-          Könnyen? Iszonyatos heteken vagyok túl! Tudat alatt éreztem. Sajnos. Nem is hibáztathatom! Neki egy másik út van megírva, mint nekem. Egy darabig közös volt, de számára sokkal nagyobb lehetőségek jönnek. Ez a 21. század! Nincsenek határok. Aki tehetséges, annak fejlődnie kell. Totál megértem őt, csak most hirtelen jött az egész. Nem így képzeltem el. Reméltem, hogy haza látogat, és majd akkor elmeséli, hogy ő bizony kint szeretne élni. Vagy hasonló. Nem egy fiatallal megesett már! Azt hittem, látom még…

-          Mit tegyek?

-          Semmit, csak támogathatod. Nagykorú, haza nem rántgathatod. Elég talpraesett, és remek jó esze van. Megállja majd a helyét. Legyél büszke rá, mert egyszer nagyszerű orvos lesz! Ráadásul amerikai diplomával.

-          De te…

-          Túl fogom élni. Valójában nem most vesztettem el. Jóval korábban. Ideje szembe néznem a ténnyel, és tovább lépni. Szeretem őt, és szeretni is fogom mindig, éppen ezért, el kell, hogy engedjem. Ahogy neked is. Így majd egyszer nyugodtan fog haza látogatni.

-          Higgadtabb vagy, mint én. Hogy bírod ezt ki?

-          Úgy, hogy mikor kiutazott, én akkor kerültem padlóra. Az volt számomra a mélypont. Sokáig tartott feldolgoznom, de onnantól tudtam, hogy ez már csak a végjáték lesz. Mondom, tényleg nem lep meg, hogy ez van, csupán váratlan, hogy éppen most.

-          Lemondtál róla?

-          Félek ezt kimondani. Magamnak sem tudtam eddig. Azt hiszem, mint szerelemről, igen, lemondtam.

-          Mit mondjak majd neki? Biztosan rá kérdez, mi van veled.

-          Nyugodtan mondd meg neki az igazat. Meg azt is, hogy emberileg mindig is a szívem csücske lesz. Nagyon várom, hogy egyszer újra láthassam. Addig viszont éljen boldogan, és vigyázzon magára! Adjon hírt magáról! Megértem, és elfogadom. Haza várom, veled együtt.

-          Rendben Hubi! Köszönöm - törölte meg a szemét.

-          Noémi, te is számíthatsz rám. Ha bármi kell, itt vagyok.

-          Ez kölcsönös. Ígérem, kereslek majd. Olyan jó ember vagy. A legjobb, akit a fiam…

-          Lesz jobb - mosolygott rá, majd megölelték egymást.

A Starbucks volt Dani kedvenc kávézója. Ha tehette egy nap egyszer legalább megivott ott egy Lattét. Manhattanben majd minden sarkon volt egy, még az áruházakban is, mint például a Macy’s. Az SB zöld neonjai marslakószerű bőrszínt kölcsönöztek a bejárat közelében ácsorgó srácnak, aki egy afro-amerikai fiúval nevetgélt. Amikor Dáviddal már csak pár méternyire voltak, egyértelművé vált, hogy jól látták. A fiú is felfigyelt rájuk, és vidám felkiáltásban tört ki.

-          Skacok? Atyaééééég! Ti vagytok? Ez hihetetlen! Hogy kerültök ide - ugrott a nyakukba örömében.

-          Ezt mi is kérdezhetnénk tőled Ricsi! New York? Itt minden lehetséges, no de… - hitetlenkedett még mindig Dani.

-          Nem Svájcban kéne lenne - folytatta Dávid.

-          Úgy örülök nektek! Olyan jó látni titeket.

-          Téged is haver! Mi nyaralunk itt, mondjuk így. Te viszont?

-          Itt élek!

-          Tessék? Huba és anyukád, tudja ezt?

-          Igen, persze. Már minden bizonnyal Huba is. Nézzétek, tudom, hogy ez most nagyon furcsa.

-          Az enyhe kifejezés! Mióta vagy te kint?

-          Pár hete! Svájc csodálatos volt, megnyitotta az elmémet. Tudjátok én kint is tanultam, egyetemre jártam! Ott ismertem meg Briant. Hagy mutassam be nektek. Bri, they are Daniel and David, from Hungary. Some of my best friends.

-          Please to meet you guys - mosolygott vakító fehér fogaival a kétség kívül gyönyörű fekete fiú.

-          Hi, Brian. Nice to meet you - üdvözölték.

-          Szóval, ő az én barátom, együtt élünk. Végzett orvos, és new yorki.

-          A barátod? Mármint…

-          A szerelmem, igen. Bár ne így kellene ezt megtudnotok! Nem tehetek róla, egymásba szerettünk Svájcban. Hubával nem működhetett ilyen távolságból. Haza menni pedig nem akartam. Ez itt élet! Itt önmaga lehet bárki. Csak úgy, mint Zürichben. Ne haragudjatok rám!

-          Megértünk, hidd el. Mióta itt vagyunk, érezzük ezt a hihetetlen energiát, ami megtölti a várost. Dani nem győzi kapkodni a fejét. Igaz szerelmem?

-          Valóban. Néha nem hiszem el, amit érzek és látok. Olyan aura színek vannak itt, amilyet még sosem tapasztaltam. Csoda ez a hely! Meg persze az lehetett Svájc is. Magyarország sosem fog ott tartani, ahol ők most. Sajnos.

-          Fiúk, én már nem akarok újra azok közé a buta, bigott korlátok közé kerülni, ami otthon van. Minek éljek úgy, amikor így is lehet? Szabadon, háborítatlanul!

-          Mit fogsz csinálni kint?

-          Megkaptam a tanulói vízumot. Ez öt évre szól most, elvégzem itt az orvosit. Addig biztos a helyem. Közben majd kitalálok valamit, hogy maradhassak. Nem akarok illegálisan itt lenni. Meg hát ezek után nem is lehetnék. Regisztrálva vagyok már.

-          Nem is tudom, mit mondjak. Hirtelen jött változás, az tuti. Viszont olyan boldognak tűnsz, és kiegyensúlyozottnak. Jó srác ez a csoki fiú - kérdezte Dani mosolyogva.

-          Jahj, nagyon. Imádom! Most gyakornok lesz, aztán ha minden jól megy, egy napon gyermekorvos.

-          Helyén van a szíve, ezek szerint - tette hozzá Dávid. Szóval akkor Huba már tudja. Nagyon kemény időszaka volt, mikor elmentél!

-          Képzelem. Annyira bánt. Elhiszitek, hogy sajnálom? Nem akartam őt bántani, de képtelen voltam ott maradni.

-          Tudjuk. Túl van rajta. Rajtad. Érezte ő, hogy elveszíthet. Ahogy mondaná, benne volt a pakliban. Vállalta ezt a lehetőséget is, amikor szembe ment a begyöpösödött agyakkal.

-          Jól van? Mit csinál most?

-          Most már igen. Vette át a szót ismét Dani. Spinning oktató lett, és végzi a fitnesz manager képzést. Emellett megjelent az első verses kötete.

-          Hűű! Ez klassz. Szuper!

-          Nehéz volt neki új életet kezdeni, de megtette.

-          Ő ne lenne erre képes? Ő maga a csoda, és példamutatás.

-          Valóban. Az útjaitok elváltak, mert így kellett lennie. Mindkettőtökre más kihívások, és feladatok várnak. A küldetésetek együtt véget ért - mondta Dani misztikusan.

-          Higgy neki Ricsi! Nagyon érti a karma dolgokat - nevetett Dávid.

-          Nem vitatkozom, tudom, hogy így van. Érzem, hogy, ami történt, nem véletlen. Sokat köszönhetek Hubinak. Szinte mindent. Ő tanított meg szeretni, tisztelni, küzdeni.

-          Akkor ne felejtsd el soha, amit tanított! Élj úgy, hogy mind büszkék lehessünk rád! Ha épp itt Manhattanben, akkor hát itt!

-          Köszönöm Dani - ölelte magához erősen. Hol szálltatok meg?

-          Nem messze a Colombus emlékműtől, egész közel a Central Parkhoz!

-          Nahát, az elit környék! Akkor nem kétfilléres a szállásotok!

-          Honeymoon darling, honeymoon - kacagott Dani.

-          Ezt kapta ajándékba tőlem ez a lüke. Folytatta Dávid. Illetve hát mindkettőnknek nagy ajándék ez. Egy beteljesült álom! Akkor már nem garasoskodunk, élvezzük amennyire csak lehet.

-          Ti hol laktok? Vette vissza a szót Dani.

-          Greenwich Villagben van Brian lakása. Voltatok már arra?

-          Még nem, csak két napja jöttünk. Jó környék?

-          Az nem kifejezés! Afféle meleg negyed. Már amennyire itt kell erre külön negyed. A lényeg, hogy ott a bárok, klubok közül minden harmadik homér törzshely. Azért egyébként Manhattanben nem ilyen sűrűn vannak. A Villageben a legszabadabban sétálhatnak az egynemű párok, csókolózni is ér. Mosolygott rá Brianre.

-          What’s up Baby? Csillogtak a csoki fiú szemei.

-          Nothing. Later I’ll translate everything - válaszolt egyszerű angolsággal. New Yorkban nem az a lényeg, mennyire tudod az igeidőket. Elég, ha van szókincsed. Mindenki szót ért mindenkivel.

Szóval szuper környék. Van ott egy park, azt majd meg kell néznetek. Két fehér szoborral, amik egy lány-lány és egy srác-srác szerelmes párt ábrázolnak. Kötelező lefényképezkedni velük.

-          Meglesz. Elnézünk arra felé is.

-          Gyertek el egyik este vacsizni velünk! Tele van cool jó éttermekkel. Hey, Brian! We have to show them Jekyll and Hide.

-          Sure man. Let’s make a dinner there tomorrow.

-          Mit szóltok a holnaphoz? Egy mókás helyen vacsoráznánk. Az épület teteje tele van kalapos csontvázakkal.

-          Höhh, csábító.

-          Ínycsiklandó. Benne vagyunk!

-          Mit láttatok eddig a városból?

-          Első nap itt csatangoltunk, felfedeztük a környéket, bementünk a MOMA-ba. Csodás volt.

-          Tényleg gyönyörű műveket láttunk. Tegnap meg kimentünk a kikötőbe, ott bóklásztunk, megnéztük, hogy lehet hajó kirándulni. Egyik nap azt is beiktatjuk. Ja, és este meg a Broadway-n megnéztük a Sister Act-et.

-          Neeee!

-          Deeee! Végtére is buzik vagyunk. Ez meg egy igazi dögös darab. Imádtuk!

-          Én még nem is voltam egy előadáson sem, mióta itt vagyok - sajnálkozott Ricsi. No, majd ráizzítom Briant, hogy kicsit kulturálódjunk.

Az este hátra lévő részében sokat beszélgettek. Megeredt Brian nyelve is, így mindenki brillírozhatott angol tudásával. Lesétáltak az 5-ös Avenuen és a Rockefeller Centerben boroztak hajnalig. New York soha sem alszik. Tényleg nem.

Nóri iszonyatosan émelygett, alig tudott kikelni az ágyból. Endre már elindult dolgozni, így egyedül kellett megbirkóznia a rosszulléttel. A fürdőbe érve már a hideg rázta, sápadt arca félelemmel telve nézett vissza a tükörből. Arcát hideg vízzel mosogatta, de alig lett jobb tőle a közérzete. Percekig morfondírozott, hogy el merje-e hagyni a WC közelségét, vagy még várjon a bármelyik pillanatban előugorható rókára. Nehézkesen kisétált a konyhába, ahol még gőzölgött a kávé, amit párja lefőzött. Legalább ezt megcsinálta, gondolta. Sosem rak arrébb egy kanalat sem. Szertartásosan neki állt, hogy elkészítse reggeli italát, de amint megcsapta annak máskor oly boldogító aromája, most hatalmasat öklendett, és a mosogatóba könnyített magán. Mi lehet velem? Elkaptam a kölköktől valami vírust, ez tuti. Vagy lehet, hogy..ja, talán…rákos vagyok. Gyomorrák! A sok cigi, meg kávé. Nemes megmondta, hogy le kéne tennem. És tessék, meg fogok halni!

Persze nem erről volt szó, de most is szerette volna magát is ámulatba ejteni. Engedte hát, hogy elragadja a pánik, sőt rá is tett pár lapáttal a mártír jelenetre. Önmagát szórakoztatta. Fel kell hívnom Nemest. Ő annyi orvost ismer. Biztos tud egy jó onkológust.

-          Neked nem onkológus kell Nóri, hanem pszichológus - kezdte a beszélgetést Huba.

-          Nem érted? Borzalmasan vagyok! Alig állok a lábamon. Szerencse, hogy szombat van, és nem kell bemenni a suliba. Hulla sápadt vagyok, sőt már hánytam is.

-          Szegénykém! Azért talán akkor sem olyan nagy a baj.

-          Megnéztem a fürdőkádat, tele van hajszállal. Megy el a hajam. Rákos vagyok Nemes! Ugye az?

-          Idióta vagy, nem rákos! Nekik akkor megy el a hajuk, amikor már kapják a sugárterápiát.

-          Oh, tényleg? Akkor lehet, hogy van remény.

-          Neked? Mindig! A hajad meg a dohánytól hullik. Ezerszer elmondtam, hogy kivonja az összes vizet a testedből, beleértve a hajhagymákat is. Szóval hugicám, húsz év múlva te már kopasz leszel. Én meg még mindig kellemesen túrok bele a nagy bozontomba. Még ha őszes leszek is, mint George Clooney.

-          Menj a fenébe! Hülye buzi.

-          Tudod, hogy igazam van.

-          Hagyjál! Mit csináljak? A kávémat sem tudtam meginni, azonnal kitettem a taccsot, ahogy megéreztem az illatát. A hasam is fáj. Mi jöhet még?

-          Figyelj csak! Ez elég vicces, de nem gondoltál rá, hogy… Uh, mekkora poén lenne!

-          Mi van? Mi lenne poén?

-          Bocs, de ezek a tünetek. Egyértelmű számomra.

-          Hogy? Tudod, mi a bajom? Istenkém! Mondd meg, ne kímélj! Gyomorfekély? Kron betegség?  Vírusos hastífusz?

-          Majdnem… Gyermekáldás.

-          TESSÉK? Megőrültél? Az nem lehet. Nem! NEM!

-          Biztos? Abszolút képtelenség? Minden tüneted erre utal. Annyira kézenfekvő.

-          De én… Mi nem is…

-          Nem szexeltek? Mióta?

-          Mindig a szex! Szex és szex! Csak erre tudtok gondolni. Endre is ezzel jön állandóan.

-          Volt szex vagy nem volt?

-          Ezer éve nem, kaptam is érte a szemrehányást. Veszekedtünk pár napja ezen. Úgy gondoltam, jobb lesz, ha megadom magam. Akkor egy időre megint elfelejthetjük.

-          Nem vagy komplett.

-          Ha egyszer nem kívánom!

-          Szóval lefeküdtetek! Gyógyszer?

-          Nem szedem egy ideje. Nem akartam még azzal is mérgezni magam! Úgyis olyan ritkán….

-          Gumi?

-          Endre utálja. Nem hajlandó…

-          Akkor meg? Nem védekeztetek. Pff! Ne csodálkozz, terhes vagy.

-          Nem lehet! Nem akarok! Csak egy menet volt. A ciklusom meg…

-          Ugyan már! Nem kell ehhez sok. Ennyire bagatell nem lehetsz. Tanár vagy az égre már! Neked kéne felelősségre tanítani a kiscsajokat odabent. Ha nem akartok gyereket, a minimum, hogy védekezel valahogy.

-          Endre már akarna, de én…nem is tudom! Nem vagyok rá még kész. Mit kezdjek egy gyerekkel?

-          Sosem vagy kész semmire. Mindig mindent halogatsz. Mindentől be vagy szarva! A Sors most keményen megviccelt. Megkaptad!

-          Ne idegesíts! Nem vagyok terhes.

-          Akkor? Miért ezek a tünetek? Mondd, az uborkát szereted?

-          Tudod, hogy igen. Most vettem egy tíz literessel a piacon. Annyira megkí… Bazd meg. Ne! Neee!

-          Hahaha-ha-ha….

-          Most leteszem! Azonnal megyek a patikába, kell egy teszt! Nemes, én nem tudom, mit csinálok, ha állapotos vagyok. Erre én nem vagyok kész!

-          Ezt már mondtad. Viszont, ha pozitív, jobb, ha azonnal elmész dokihoz is.

-          Doktor? Ne már, tök drága. Meg rühellek felfeküdni arra a kínpadra.

-          Ne viccelj, ezzel nem lehet szórakozni. Sem anyagiaskodni. Ha babát vársz, látnia kell egy orvosnak!

-          Jól van, na! Előbb a teszt. Hátha mégsem erről van szó. Imádkozz értem! Ha Dani itthon lenne, felhívnám, hogy valami energiát küldjön.

-          Minek? Hogy elvetélj? Vagy, hogy kivarázsolja belőled? Ha terhes vagy, akkor nincs mit tenni.

-          Majd meglátjuk!

-          Feltétlen hívj, ha van valami!

-          Okés, szeva Nemes.

-          Ciao - tették le a telefont.

Nóri a beszélgetéstől, és a feleszméléstől teljesen magához tért. Egyszerre lett tele izgalommal, félelemmel, és a tehetetlenség érzésével. Felöltözött gyorsan, és elrohant az utca közepén található gyógyszertárba. Alig merte kikérni a tesztet, mintha csak valami tiltott szert venne. Aztán bevillant neki, hogy egy teszt nem teszt, így kért még négyet, különböző gyártóktól. Hazaérve rávetette magát a csomagolásokra, és mindegyik használati utasítását elolvasta. Nehogy bármit is rosszul csináljon, és téves eredményt kapjon. A francia ágy tele lett a betegtájékoztatós papírokkal. A reklámokban figyelmeztető érces hang „gondosan olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg…” most rettentő büszke lenne magára. Betartották, amit kér, szóról-szóra.

Eljött hát a tesztelés ideje. Nórinak nem esett nehezére, mivel inkább az is volt a baj, hogy állandóan pisilnie kellett.

Elkészült egy…kettő, három, négy…végül az ötödik is. Mind gondosan „lepisilve”, állapította meg. Néhány perc és minden kiderül.

Imára kulcsolta kezeit és várt. Maga sem tudta, minek örülne valójában. Egy gyerek? Képes ő erre az egészre? Szülni és nevelni? Szereti Endrét annyira, hogy neki szüljön? Hisz magukban annyira, hogy jövőjüket ezzel pecsételje meg? Mit fog szólni hozzá a családja? Folyton azt szajkózzák, hogy alkalmatlan anyának, mert túl zizzent. Mi lesz, ha emiatt eltaszítják? Endréért sincsenek oda. Össze sincsenek házasodva. Akkor ez még Isten szemében is bűn lenne. Hisz nem is vagyok vallásos. Mi lesz most? Lejárt az idő! Nézzük a rohadt teszteket!

Ez…ez…. Újra maga elé kapta a papírokat, hogy bizonyos legyen, jól értelmezi.