2/23

Huszonharmadik fejezet

Együtt

Két héttel a tesztelés után Nóri szorgosan rendezgette el a tányérokat, tálkákat, poharakat és evőeszközöket a svédasztalon. Mindennek a helyére kell kerülnie, mire jönnek a vendégek, feledkezett magába. Endre még a munkahelyén volt, éppen csak a kezdésre tud befutni.

Huba egymás után tette a hűtőbe az elkészült salátákat, és hideg sülteket. Nehezen állta meg, hogy ne csípjen bele egy-egy ínycsiklandó ételbe. Az alkoholok, és üdítők már rég a frigó aljában pihentek, oldalukon érzékien gyöngyöztek a vízcseppek.

A dekorációt Balázs és Gergő segített beszerezni, és fel is díszítették a lakást.. Lassan, de biztosan készen állt minden arra, hogy fogadja a messzi földről hazatérőket. Már csak a vendégsereg hiányzott, és persze a New Yorki-i álompár.

A tanárból spinning edzővé avanzsált srác egyre izgatottabbá vált, ahogy közeledett a reptérre indulás ideje. Nóri arcát ismét vörös pír öntötte el, mikor eszébe jutott, mivel lephetné meg ma ő a népes sereget. Magától rendhagyó módon végre meghozott egy döntést. Ez még számára is riasztó, ám visszaút nem volt.

Nézzük hát az illusztris listát, kikre számíthatunk ma - morfondírozott Huba, miközben kihajtotta noteszét és mutató ujját lassan végig csúsztatta a bejegyzésén.

Dani, Dávid

Nóri, Endre

Brigi, Livi, Tomi

Márk, Robi

Gergő, Balázs

Anna, Péter

Szilvi, Zsolt

én…

Tizenöt fő rajtam kívül. Éppen megfelelő egy jó kis partyra. Talán még áthívom Malvin nénit is a szomszédból. Mindig annyira kedves, és figyelmes. Még a rohadt paparazzikat is elüldözte. Megérdemli, hogy meglepjem egy kis pezsivel, meg sülttel. A melegeken meg úgysem akad ki. Bakker, megkérhettem volna, hogy süssön valami házi sütit! Na, mindegy. Jó lesz a pogácsa és a Cadeau Cukrászda fenomenális süteményei is.

Micsoda meglepetés lesz ez a dupla D-nek! Odalesznek az örömtől, az tuti - mosolygott magában.

Nem is sejtette, hogy a tervezettnél is jóval több döbbenetben lesz részük az este folyamánÍgy van ez, ha sok érdekes, és színes ember kis helyen verődik össze. Vagy enyhébb katasztrófa, vagy hatalmas finálé kerekedik ki a történetből.

Leparkolt a számára még mindig Ferihegynek hívott reptér ’A’ termináljánál. Izgatottan indult a váróterembe, ahol a kijelzőn látta, a gép már landolt. Bizonyára most szedik össze a poggyászokat. Az meg nem két perc, sajnos. Annyira izgulok! El ne szóljam magam! Jahj, szupi lesz látni őket! Mennyi mesélni valójuk lehet. Ezek és ehhez hasonló gondolatok sokasága tódult agyába, miközben egy kisgyermek izgatottságávall kucorodott az egyik pihenőszéken. Fél óra elteltével nyílt az ajtó, és a New York-i gép utasai tódulni kezdtek a kijárat felé. Volt néhány afro-amerikai, egy cirka ötven fős zsidó csoport, és persze sok magyar. Huba kapkodta a fejét egyik irányból a másikba, hogy végre valahol megpillanthassa barátait. Egy hatalmas kiabálás hallatszott „Waddzaaaap?!”, majd Dani futva és nevetve érkezett meg régi barátja ölelésébe. Hangosan kacagtak, és Dávid is vigyorogva dobta le a kezében lévő kézipakkot. Nagy egymásra borulás, és a másik összes szusszának kipréselése következett. Bár nem teltek el évek, mióta nem találkoztak, a távolság mégis sokkal különlegesebbé tette a viszontlátást.

-          El se hiszem! Végre, itthon vagytok! Annyira boldog vagyok. Jahj, srácok - lelkendezett Huba.

-          Hubi! Annyira jó! Gyere ide! Áhh, imádlak - ölelte meg újra Dani.

-          Hidd el, nekünk sem rossz újra itthon! Bár New York az New York. Most viszont érzem, hogy valami már hiányzott. Örülök neked pajti - szorította magához fél karral Dávid.

-          Minden csomag megvan?

-          Igen, szerencsére. Hiánytalanul.

-          Akkor gyertek, indulás haza! Összeütöttem nektek egy kis kaját, hogy megpihenjetek. Fárasztó lehetett az út.

-          Mm, Hubi! Lenne itt még valami. Várnál picit?

-          Tessék? Mi, mi a gond?

-          Nos… Azzal Dani és Dávid arrébb léptek, mire újra Huba látóterébe került az érkeztető folyosó. Azt hitte káprázik a szeme. Ereiben megfagyott a vér. Lélegzete elakadt, és minden porcikájában remegett, mikor a maradék emberkupac mögül előlépett Török Ricsi.

-          Neeeem, nem …hiszem el. Jézusom! Ricsi?

-          Szia Hubi - köszöntötte félős mosollyal, és megbánó tekintettel egykori szerelme.

A kis Micra befutott a ház elé. Livi és Brigi egy nagy tálca „Kati néni féle kókusszossal” bújt elő a járgányból. A vezető ülésen ezúttal Robi terpeszkedett. A lányok inkább a verdát bízták rá, mint a sérülékeny süteményt. Márk kiroppantotta nyakát mindkét irányban, majd kezeibe kapta a vacsora hozzájárulásukat. Egy üveg Jim Beam, egy palack Hubertus, két üveg bor, és két kóla. A felét lepasszolta párjának, ne csak ő cipekedjen. Várta már az esti összejövetelt, hogy végre megismerhesse a pesti baráti kört is. Kicsit talán félt is az ismeretlenektől, de bízott benne, hogy kölcsönös lesz a szimpátia.

Felérve Nóri és Balázsék tárt karokkal fogadták őket. A gyors bemutatkozás után azonnal a konyha felé vették az irányt, és kipakolták a finomságokat. Gergő lecsapott Robiékra és körbevezette őket a kecóban. Leheveredtek a nappaliban és beszélgetni kezdtek. A csajok állófogadást rögtönöztek a konyhában, legurítva pár kupica házi málna pálinkát. Csak Nóri nem ivott. Livi furcsállta is.

-          Noresz, te mióta vagy ilyen abszcinens? Úgy tudtam szereted a szeszt.

-          Jaja, alap esetben igen. Néha kell is, hogy kiengedjem a gőzt.

-          Gyógyszert szedsz?

-          Ahan, olyasmi. Sajnos nem ihatok. Ez van.

-          Ne már - horkant fel Brigi. Akkor, hogy rugunk ki a hámból? Ma mulatni kell!

-          A mulatság meglesz, garantálom - kacagott fel Nóri. A fiúk majd gondoskodnak a hangulatról. Nekem most így is jó.

-          Hát akkor marad a cigi. De mi nem dohányzunk. Bocsesz Nocsesz, ebben egyedül maradtál - hülyéskedett tovább Brigi.

-          Kibírom valahogy. Épp úgy sem kívánom!

-          Mi van? - Hitetlenkedett Lívia. Dobos Nóra nem kívánja a bagót? Az nem lehet. Talán valami párhuzamos univerzumba csusszantunk?

-          Megijedtem kicsit. Annyit hallani ezekről a nyavajákról, rákról, meg ilyenek. Próbálok kevesebbet szívni.

-          Ez derék dolog. Akkor csak támogatni tudunk. És ne bántódj meg, de…

-          Igen? Mondd csak Liv! Max indulhattok haza - vicsorgott bájosan.

-          Látszik, hogy nem szívod, mert mintha picit felszedtél volna. Tényleg, ne haragudj!

-          Ugyan! Mikor voltam Puméla Anderzon? Soha. Egy-két kiló itt, három másik ott - nevetett. Hidd el, tudom. Majd csak nem leszek kétszáz kilós rinocérosz.

Huba teljesen ledöbbent. Mozdulni is alig tudott. Egyszerre mosolygott és könnyezett. Csak ölelte Ricsit, és nem akarta elengedni. Mélyen magába szívta újra a fiú illatát, de más milyennek érezte, mint amire emlékezett. Talán az új parfüm tette, talán az, hogy bőre már másféle kémiát párologtat ki. Kövér cseppek gördültek ki szemzugából, és mind-mind a fiatal fiú vállán landoltak. Nagy nehezen szétváltak, és végre sikerült megszólalniuk.

-          Haza jöttél? Mégis csak haza térsz?

-          Nos, nem egészen! Hubi, én búcsúzni jöttem haza!

-          Búcsúzni?

-          Daniék rádöbbentettek, hogy nem tűnhetek el így. Nem tehetem meg ezt anyuékkal, és veled sem. A minimum, amit érdemeltek, hogy láttok, és rendesen elköszönök! Ezért jöttem vissza.

-          Akkor, nem maradsz? Nem gondoltad meg magad?

-          Nem. Annyira sajnálok mindent! Azt, hogy csak így itt hagytalak. Kérlek, hidd el nekem! Borzasztóan utálom magam már érte.

-          Tudom, mert ismerlek. De én kényszerítettelek ebbe a helyzetbe. Ha emlékszel, már akkor mondtam, hogy elfogadom, ha nem tartasz ki mellettem. Ez az én csatám volt.

-          Akkor is… Nem így kellett volna. Másképp viszont nem ment. Szükségem volt levegőre.

-          Értem én, hidd el.

-          Utána pedig az események csak sodortak és sodortak kint. Minden megváltozott, és ismét bold og voltam. Boldog vagyok!

-          Megértem, tényleg. Már megemésztettem, sőt meg is bocsátottam. Talán csak magamnak nem, hogy kitettelek mindennek. Téged, és a kapcsolatunkat.

-          Nem gyűlölsz?!

-          Istenkém, dehogy! Sosem tudnálak. Annyira jó, hogy láthatlak! Köszönöm, hogy itt vagy.

-          Én is annyira örülök, hogy látlak, hallak, és érezlek! Hubi, én amíg ebben a világban élek, mindig is nagyon szeretni foglak. Te vagy a legnagyszerűbb ember az életemben.

-          Köszi! Biztos lehetsz benne, hogy ez kölcsönös. És, hol van ő?

-          Brian?

-          Ahan.

-          Egyedül jöttem. Úgy éreztem, ez most még így helyes. Ebben a pár napban csak a családommal és a barátaimmal szeretnék törődni. Talán majd egy másik alkalommal ő is eljöhet velem.

-          Meddig maradsz?

-          Öt napot. Nincs sok időm a suli miatt.

-          Simán vissza tudsz utazni?

-          Igen. Tanulói vízumom van. Kedvemre léphetem át az országhatárt.

-          Jahj, de fura. Fájdalmas, és mégis csodálatos. Nem tudom elhinni, hogy itt vagy!

-          Komolyan mondom, még én sem – felelte csillogó szemekkel.

Daniék csak álltak Dáviddal, és csendesen figyeltek. Már Dávid szemébe is könnyek szöktek, alig tudta magát tartani. Ez egy iszonyatosan nehéz pillanat mindenkinek. A meglepetésük bizony ütősre sikerült, és a többiek még ezután jönnek. Dani megrészegült a jelenetben, olyan erősen hullámoztak az energiák körülötte. A nagy örömben barátai aurái szinte megvakították. Sejtjei legmélyén érezte a rezdüléseket, a kavargó és ellentétes érzéseket, a visszafojtot bánatot, és a katartikus érzelmeket. Dávidra dőlt, mert kis híján ismét elájult.

-          Azt hiszem, most haza megyek anyuékhoz - folytatta Ricsi. Sokkot fognak kapni.

-          Ne!

-          Mi?

-          Még ne. Ha már úgyis kisebb szívinfarktussal dőltöd ki, ráér még pár órát.

-          Lehet. De miért?

-          Daniéknak egy szerény vacsival készültem. Jut neked is, és klassz lenne, ha eljönnél. Rég voltunk így mind együtt.

-          Mind együtt? - Vonta fel a szemöldökét Dávid. Azért ez a négyes felállás még messze nem mindenki.

-          Persze, csak úgy értettem, hogy mi, mint a régi szép időkben. Nem lesz már hasonló többet.

-          Biztos ezt akarod? Nem kell egy kis idő, hogy megemészd a feltűnésem?

-          Úgysem tudnék mással foglalkozni. Ezzel lenne teli a fejem. Így legalább tudunk még beszélgetni. Hisz csak pár napot maradsz. Kérlek, gyere el!

-          Rendben, nem utasítom vissza, még szép. Örömmel veletek tartok! Anyát meg majd később sokkolom. Úgysem tudja, hogy a kontinensen vagyok.

-          Csörgetem Líviát, hogy később megyünk haza - szólt közbe Dani.

-          Micsoda? Jaaa! Igen, persze.

-          De nem veszi fel. Pff, biztos Brigivel szórakoznak valahol. Meg akartam nyugtatni, hogy rendben leszálltunk.

-          Majd felhívod fél óra múlva. Hátha akkor. Na, gyertek, haladjunk!

-          Hogy vannak Nóriék? Minden oké?

-          Nos, jól. Szerintem úgyis hamarosan beszéltek velük is.

-          Remélem! Azzal becsukódott mögöttük a reptér fotocellás ajtaja, és már folytatták is útjukat Huba lakása felé.

Nóri egyre idegesebb volt, ahogy a fiúk érkezését várta. Befutott már minden vendég, még Malvin néni is átkopogott. Amikor megtudta, hogy ilyen nívós esemény meghívott vendége lett, minden kérlelés ellenére neki állt süteményt készíteni. Az nem lehetséges, hogy ő a nélkül állítson be, mondta Hubának.

-          Van egy receptem angyalom, amivel fél óra alatt megvagyok! Ne aggódjon a tanár úr, biztos, hogy ez lesz a legkelendőbb a finom lelkű kis társasága körében.

Malvin néni édesen tudta kifejezni magát. Még az olyan kényes témákban is, amit korából adódóan már nem kellene tolerálnia. Ám őt más fából faragták.

- A Brazil Angyal főhős férfija is homokos, aszongyák ám! Hát érdekel engem? Tudom én azt, hogy az nem valóság, csak sorozat. A lényeg, hogy a filmben ágynak döntse a Lizettát, a többi engem nem érdekel. Magánügy angyalom, magánügy.

Endre szótlanul ült egy darabig, majd Anna vőlegényével, Péterrel és Zsolttal elegyedett beszédbe. A téma természetesen a hétvégi meccs volt, mi más. Eközben Brigi és Livi Annával az esküvő lehetséges időpontjáról, és a tervekről csacsogott.

Márk, mint ebtulaj összebarátkozott Bonnie-val a spániellel, és nem győzte dögönyözni. Egyszer bemutatlak Bencének. Tuti egymásba szerettek - szórakoztatta magát is.

Robi és Balázs az erkélyen nevetgéltek, miközben Gergő Szilvinek segített az étkek kiszedésében. Bármelyik percben befuthatnak a nagy utazók. Ideje volt mindent elrendezni a legapróbb részletekig. Malvin néni a kanapén szunyókált. Annyira belefeledkezett a sokszínű vendégsereg szemlélésébe, hogy el is aludt. Aztán hirtelen felriadt, mikor Nóri a suliban is alkalmazott decibelen elordította magát.

Most parkolnak! Mindenki a helyére! Bojdult hangyákként keresték a helyüket, de leginkább csak egymásba ütközve röhögtek a szituáción. Nóri eljött az ablaktól, és próbált mindenkit a megfelelő helyre állítani. Így nem látta már, hogy a kocsiból nem hárman, hanem négyen szállnak ki. Meglepetés itt, és meglepetés ott. Vajon kinek esik mélyebbre az álla?

Jönnek! Hallom a lépcsőzajt. Kuss már! Fogjátok be - csitította vörösödő arccal őket, de természetesen mindenki csak kuncogott, vagy szorította a combját, hogy be ne pisiljen a nevetéstől. Elég! Cseeeeend, psssszt….

Az ajtó kitárult, belépett Huba, majd azonnal utána a dupla Dé. Óriási üdvrivalgással köszöntötték őket.

-          Meglepetééééés buziiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiik! - Örjöngtek egyszerre.

-          Jesszum pepi, mi van itt? Kurjantott Dani. Nem! Ezt nem hiszem el! Heeejjj! Huhu-huuuuu!

-          Aztakurva! Nézd már! Csajok! Nóri! Robi! Márk!

-          Dzsízüsz! Mind itt vagytok? Ezt nem hiszem el! Áhh, te atyaég! Beszarok, komolyan - álltak ledöbbenve a küszöbön.

-          Gyertek már be majmok - visnyogott Nóri.

-          Daneeesz - rohant oda Livi, és beleugrott barátja nyakába.

-          De jó, hogy itthon vagytok - csatlakozott Brigi.

-          Ez…ez…Kinek az ötlete volt? Nem térek magamhoz - lelkendezett Dani. Ahogy tettek egy lépést beljebb, előtünt a hátuk mögül Ricsi. Először a lányok pillantották meg. Teljesen lefagytak. Nem értették. Nem tudták hirtelen, hogy ez most valóság-e. Örülhetnek-e, vagy mi a fene van.

-          Ricsi? Ez, tényleg? Te vagy? Ricsi te itthon vagy? ATYAÉÉÉÉÉÉG! Fakadt ki végül Nóri, és azonnal magához rántotta, hogy megölelje.

-          Sziasztok! Préselte ki magából szégyenlősen. Én vagyok, valóban. Csak erre nem számítottam. Hubi nem mondta, hogy… Nem akartam megzavarni…

-          Ne hülyéskedj! Szerinted miért hívtalak el? Ennek te is a része vagy. Akár tetszik, akár nem - nevetett Huba. Most már mindenki jöjjön be az ajtóból, és lehet egymást megölelgetni, meg szétcsodálkozni, vagy amit akartok!

Ismét felöltötték a hangyaboly alakzatot, vagy talán a mérgezett egér kifejezés még pnkább illett rájuk. Rohangáltak egyik embertől a másikig, és nem győzték feltenni a kérdéseket. Viccesebb jelenet kerekedett, mint a Will és Grace-ben. Így Malvin néni csak ült tovább, és mintha a tévét nézné, csillogó szemekkel és ráncos kis arcán nagy mosollyal élvezte az előadást. Kezeit összefonta, miközben Bonnie az oldalához simult. Szemlélte a szomszédságát, akik között voltak nők, és férfiak. Melegek, és heterók. Szőkék, barnák, és feketék. Sportosak, és molettek. De mindannyian vidám, jóravaló emberek.

-          Látod Bonnie - motyogta halkan a kutyának. Ez a te gazdid, meg a barátai. Nem édesek? Hát számít neked vagy nekem, hogy kivel bújnak ágyba? Csak rájuk kell nézni, ragyognak. Őszintén szeretik egymást. Mindannyian mások, mégis valami összeköti őket. Kutyuli, értesz engem? Persze, hogy értesz. Látom a kis szömödön! Azzal rákacsintott a cockerre, aki vidáman csóválta farkát.

A meglepetés jól sült el, mindenki boldog volt, és egymást túlkiabálva faggatták a srácokat. Hol Daniék utazása, hol Ricsi haza látogatása volt a középpontban. Aztán egy óra elteltével a kaja is végre terítékre került, mindenki farkas éhes volt már. Persze közben sem állt be a szájuk, csak dumáltak, röhögtek és faltak felváltva. Lassan fény derült a részletekre és az összes kérdésre meglett a válasz. Megteltek a pocakok a finomabbnál finomabb fogásokkal. Malvinkának pedig igaza lett, a sütije tarolt. A tíz ujjukat is megnyalták utána.

Nóri fejéből teljesen kiment, amivel meg akarta lepni a többieket. Mire észbekapott, a tömeg már szétoszlott, és csak a kemény mag maradt a lakásban.

Így volt csak igazán meghitt a beszélgetés. Huba, Nóri, Endre és Ricsi, Dani és Dávid, Brigi és Livi, valamint Robi és Márk. No meg persze Bonnie. Végül, talán mert berezelt újra, vagy talán mert életében először nem a saját mondandóját tartotta a legfontosabbank, de Dobos Nóra nem tárulkozott ki. Úgy döntött, először Endrével beszéli meg, kettesben.

Ricsi részletesen elmesélte döntése körülményeit, hogy új életet kezd egy másik kontinensen. Többször könnyeket csalt a többiek szemébe, a kedélyek pedig végleg lenyugodtak. Daniék megígérték, hogy feljönnek majd elbúcsúzni, és kikísérik a reptérre. Nóri és Huba nem különben. Ki más is vihetné ki majd őt, és zokogó édesanyját. Egyelőre Noémi azonban még békésen szundított otthon, nem is sejtve, hogy fia pár kerülettel arrébb üldögélt, nem pedig Manhattanben. Elmúlt hajnali kettő, és a borok, Jagerek, és whiskey-kólák megtették hatásukat, mindenki laposakat pislogott. Huba előbányászta a matracokat, plédeket, polifómokat, és amolyan kemping jelleggel megágyazott a jónépnek. Szívük teli volt boldogsággal. Együtt voltak. Talán utoljára így mindannyian.