2/24

Huszonnegyedik fejezet

Minden jó, ha…

Szereplőink életében eltelt néhány hónap. A társasjátékban ki-ki a maga ütemének megfelelő mezőket érintve haladt a CÉL felé. Az elmúlt egy évben új barátságok köttettek, szerelmek szövődtek, és bomlottak fel. Egyesek megvívták harcaikat, szembe néztek félelmeikkel, és ezért elnyerték méltó jutalmukat. Mások előtt pedig komoly út állt még, hogy fejlődhessenek. Amíg valaki a mártírkodást választja a döntés helyett, az irigykedést a küzdelem helyett, az öncélú képmutatást az önértékelés helyett, addig toporoghat saját kis szemétdombján, amit magának köszönhet. Tenni, merni kell.

Nóri kisétált a verandára. Előtte a csodálatos erdő, és a háttérben magasodó Börzsöny. A levegőt szinte harapni lehetett. Leült a fonott székbe, magára terített egy nagy pokrócot, behunyta szemeit, és nagyot szippantott. Felidézte azokat a pillanatokat, melyek két hónapja történtek. Azokat a perceket, mikor elmondta Endrének, hogy állapotos.

-          Dobika, ezt el se hiszem! Hiszen ez csodás! Apa leszek. Juhúúú! Kisbabánk lesz. Mikor? Mikor születik meg? Kisfiú vagy kislány?

-          Állj le Endre! Nyugi már! Először is, van még jó pár hónap. Most két és fél hónapos. A nemét pedig nem tudom egyelőre.

-          Annyira boldog vagyok, ez volt a vágyam! Egy kisgyerek! Ha fiú lesz…

-          Stop! A vágyad? Honnan tudod, hogy megtartom?

-          TESSÉK? Ezt nem mondod komolyan! Ugye csak tréfálsz?

-          Nem. Miért annyira egyértelmű neked, hogy akarom őt?

-          Fejezd ezt be! Szó sem lehet abortuszról, jézusom! Megbolondultál? Mi az, hogy nem biztos, hogy akarod?

-          Nem mondtam, hogy nem. Csak ne legyen neked minden ilyen magától érthetődő! Az én testem, az én gyerekem. Megcsinálnod nem volt nagy kunszt!

-          Mi van veled? Miért beszélsz így? Ezek már a terhességi érzelemingadozások?

-          Félek, nem! Ez vagyok én, és így gondolom. Enyém a döntés! Eleget lamentáltam, ideje végre kezembe venni a saját életemet. Nekem kell döntenem!

-          Nem inkább közös döntés? Az apja vagyok.

-          Igen, és akkor is az apja leszel, amikor a pelenkát kell cserélni? Amikor éjjel fel kell kelni hozzá? Amikor ordít, és fingod nincs, miért? Akkor is ennyire boldog leszel, mikor sehova nem mehetünk el, mert vele kell maradni? Persze te valszeg lelépsz majd focizni, a haverokhoz, és bárhova ahova kedved tartja! Igaz?

-          Mi, mi, mi? Ezt feltételezed? Nagyszerű apja leszek!

-          Azt nem kétlem. Csak most nem tudsz megfőzni egy ebédet, nem tudsz betenni egy mosást, kivasalni egy rohadt pólót! Mi lesz velem, mikor minderre még jönnek az ő kis kelengyéi, és minden nyűgje? Hah!?

-          Annyira utálatos vagy! Miből gondolod…

-          Minden férfi ilyen! Látom a barátnőim példáján. Ez vár minden jó háziasszonyra.

-          Ne általánosítgass! Nem vagyok minden férfi.

-          Nem, tényleg. De kellőképpen beillesz a mintába. Esküszöm Hubáék ezerszer méltóbbak a házastársi posztra.

-          Na, a buzi barátok. Szép! Mert Huba aztán annyira tökéletes.

-          Nem ezt mondtam. Viszont tudnak főzni, mosni, takarítani, és ha együtt élnek valakivel, kölcsönösen segítik egymást! Mit tudtok ti heteró pasik? Ezerből kettő, aki megbízható és szerető férj meg apa. Áhh!

-          Mi ütött beléd?

-          Elegem van!

-          Akkor add a buziknak a gyereked! Tiszta elmebeteg vagy!

-          Ne kiabálj velem! Árt a babának!

-          Most egyszerre fontos lett? Annak a babának apa kell, és normális család!

-          Nem mondtam, hogy nem ezt akarom! Csak jó lenne, ha felfognád, ezúttal nálam a labda. Nem vagyok hajlandó megalkudni többé! Élni akarok! Ha pedig egy gyermekkel az oldalamon kell élnem, akkor vagy össze kapod magad, vagy egyedül nevelem fel.

-          Mi van? Képtelen lennél rá! Egy hét után elvesznél.

-          Szemét! Alkalmas vagyok rá. Ne nyomassz, mint anyám! Nem fogok függeni senkitől. Ha kell, egymagam nevelem fel.

-          Kérlek! Nincs erre szükség. Ne veszekedjünk! Mindent meg fogok tenni, tudod, hogy jó legyen.

-          Évek óta ezt ígéred! Mégsem haladunk semerre. Ha most nem csúszik be a kisember, újabb hány évet húzunk le így?

-          Mit vársz tőlem?

-          Nőlj fel! Igazi gyerekem lesz! Nem kell, hogy te is pelenkásként várd, hogy kiszolgáljalak!

-          Eddig örömöd lelted benne!

-          Mert mártírkodtam. Itt a kicsi, és érte akarok most már megtenni mindent. Aki meg felnőtt, az lássa el magát. Lesz nekem elég feladatom! Modern, de jó anya akarok lenni.

-          Ki akadályoz meg? Eddig is csak az volt, amit te akartál!

-          Pff, hát menj a francba, komolyan. Menj a fenébe most!

-          Heh?!

-          Időre van szükségem. Menj el, és hagyj békén kicsit! Át kell gondolnom mindent újra…meg újra!

-          Kidobsz? A közös lakásunkból? A közös életünkből!?

-          A lakás az enyém. Az életem az enyém! A gyerek tőled van, nem tagadom, ezért nem örökre küldelek el. Időre van szükségem, és neked is! Agyalj azon, amit mondtam! Várom az érdemi terveket a jövőnkre nézve! Aztán majd tárgyalunk.

-          Nem ismerek rád!

-          Én se magamra, és bevallom, ez szórakoztat.

Dobos Nóra határozott volt, életerős és céltudatos. Csakúgy, mint egykor. Tudta, mit akar. Boldogság költözött lelkébe, és mosolygott. Nem engedte többé senkinek, hogy bántsa őt, vagy gyermekét. Nem lesz többé kiszolgáltatott. Elutasította a félelmet. Erőt merített barátaiból, és beállt a küzdők sorába. Felkente vérvörös rúzsát, kihúzta szemhéját neon zölddel, felkötötte a fűzöld fejkendőjét, és elindult Annához, hogy megkérdezze, szabad-e a Börzsönyi faházuk.

Most pedig ott ült az erdő közepén, a verandán. Elégedett mosoly arcán, szemei csukva, kezeit növekvő pocakján pihentette. Már érezte a kisember mozgolódását. A Nap sugarai simogatták arcát, és szétáradtak testében, minden sejtét behálózva. Valósággal átmosták, megtisztították lelkét is. Még egy hét pihenő a hegyi falucskában, majd visszatér, hogy megbeszélje a dolgokat Endrével. Ennyi idő épp elég volt, hogy a férfi is rendezze dolgait, és bebizonyítsa, ha alkalmas a családalapításra.

Dani és Dávid közös lakásukat festették ki nagy buzgalommal. Festőhengerek a földön és a konyhapulton, vödröcskék az előszobában, hígitós palack a szekrény tetején, rongyok szerte szét, és minden féltett tárgy bedobozolva. Ilyen az, ha két kreatív lélek szakmunkára adja a fejét. Szem nem marad szárazon. Hangosan hahotáztak az egyetlen szivacson, ami az alvást szolgálta a kisszobában. Félmeztelen felsőtestük telis tele volt színes pöttyökkel, plecsnikkel, vonalakkal. Melegítőjük, amiben a nagy munkát végezték, nem különben. A szivárvány minden színében pompáztak, ahogy lelkük is. Igazi rainbow party volt. Hatalmas csókok csattantak, miközben igyekeztek jól összefesteni még a másik tisztán maradt porcikáit. Egymást lebírkózva gurguláztak önfeledten, majd újabb csókok követték az erőmérést. Végül kidőlve, egymás mellett fekve pihegtek. Dani megfogta Dávid kezét, és mélyen a szemébe nézett.

-          Szeretlek.

-          Én is szeretlek. Veled mindig ilyen színes az élet. És én imádom a színeket. Nem hiába lettem fotós.

-          Tovább is színesíthetnénk még.

-          Mire gondolsz? Csak nem Liviék kéróját is fessük ki?

-          Haha-ha! Félek, nem köszönnék meg nekünk! Nem erre céloztam.

-          Hmmm, akkor talán egy újabb külföldi utazás? Mondjuk Ausztrália.

-          Az is a listán van, de ennél is merészebb jutott eszembe.

-          Atya-gatya. Nem, nem merek rákérdezni.

-          Naaa! Mi ugrott be?

-          Két dolog. Az egyik tuti betalálna.

-          Jól gondolod.

-          Honnan tudod?

-          Nem érzed? Teljesen egymásba ér az auránk. Letapogatlak öcsisajt. Beléd lááátok!

-          Húúú, de izgi! Majd én is mindjárt beléd…látok valamit.

-          Disznó!

-          Szóval akkor jönnie kell a következő fokozatnak? Nem elég, hogy összeköltöztünk, és pöpec a kérónk?

-          Semmit sem „kell”, csak, ha mindketten szeretnénk.

-          Tudod, hogy nem vagyok papír párti. Nem látom értelmét. Sem egy drága Las Vegasi esküvőnek.

-          Beérem egy állófogadással is - kuncogott. Nem-nem. A másikat szeretném.

-          Komolyan?

-          Igen. Már beszéltünk róla, ne csodálkozz!

-          Tuti, hogy szeretnéd? Tényleg bizti vagy benne, hogy velem?

-          Biztos. Te vagy a társam.

-          Tudod, hogy évekbe tellhet, és nem garantált, hogy sikerrel járunk.

-          Tudom!

-          Szóval akkor… belevágunk.

Brigi klikkelt még kettőt, majd kilépett a szerkesztő programból. Sándor Olga odalépett hozzá, és pördült egyet a saját tengelye körül.

-          Mi ez a rózsás jókedv Olgi?

-          Rózsás? Ahh, erről egy régi szerelmem jut eszembe. Rózsa-rózsa… Ejj! Elterelted a figyelmem.

-          Nem szoktál ilyen zizzent lenni. Minden oké?

-          Hogy a viharba ne! A legnagyobb rendben vagyunk Brigikém. Tudod mi történt az imént?

-          Nos, épp lezártam a következő cikkem. Címlapsztori, garantálom.

-          Arapara?

-          Az bizony! Lerántom a leplet a habos babos esküvőkről, és az azokat megelőző véres előkészületekről. Nem beszélve a remekbe szabott lánybúcsúkról, amiken a koszorús lányok valósággal ölik egymást. Egy élmény lesz, hidd el!

-          Izgalmasan hangzik.

-          Mit akartál mondani? Mi történt, hogy ekkora hangulatba jöttél?

-          Megcsíptük.

-          Mit?

-          Inkább, kit. Tudod, kivel készíted a következő interjúd?

-          Takács Nikolas? Remélem.

-          Hát ő sem lenne rossz, de most valaki mást kaptam ki neked.

-          Ne csigázz már!

-          Gaga.

-          Szivatsz.

-          El se hiszem!

-          Mi van? Most komolyan? Áh, az lehetetlen.

-          Mondom. Meg van!

-          Hülyítesz!

-          Legutóbb, mikor itt járt a lemezbemutató koncertjével, összeismerkedtem az itteni sajtósával. Tudod, Huba ujdonsűlt ismerőse Staller Kornél mutatott be. Addig addig ténykedtem, míg videó interjút ajánlottak. Fent lesz a honlapunkon.

-          Mi? Most akkor komoly?

-          Te készíted. A Nősziromban pedig megjelenik vele a cikked. A formabontó nőre kéne fókuszálnod, valamint arra, hogy fér meg az extrémitás és a magánélet, a „leugrom a boltba tejért” együtt.

-          Még mindig csak hüledezek. Húh banyek! Erre nem kicsit rá kell készülnöm.

-          Nyugi, van még öt heted rá. Most pedig nyomás ebédelni. Szóltam Daninak és Livinek is. Meg kell ünnepelni! Addig becsukják a Zugot, és velünk tartanak. Szerinted az én kis meleg szexipasim mennyire lesz oda, hogy Gagát faggathatjuk?

-          Berosál majd! Tuti ott fog könyörögni, hogy az irodában lehessen az élő kapcsolásnál. Imádja a csajt. Nem is értem!

Azzal felkapták retiküljeiket és vidáman lóbálva siettek a lift felé, miközben hangosan nevetgéltek. Olga még ugrándozott is, épp úgy, mint tini korában. Személyisége örökké őrzi gyermeki énjét. Ez teszi olyan szerethetővé, és bájossá.

Lívia bezárta a Kristály Zug ajtaját. Ebédszünetre ment csak, így a rácsot nem engedte le. Nyomott egy puszit az ajtó üvegre, majd széles mosollyal elindult a megbeszélt találkozó hely felé. A Nap ragyogott, és az egész városka olyan vidámnak, és energikusnak hatott. Széttárta karjait és az égre nézett. Köszönöm neked Univerzum, hogy vigyázol rám! Csodásan érzem magam. Perceken belül együtt lehetek a lánnyal, akit szeretek, a legnagyszerűbb baráttal, aki létezik a bolygón, és az ő lökött gyermekkori csajával. Este pedig Robival és Márkkal megyünk moziba. A Zug továbbra is virágzik. Áldott hely, ez már biztos. Vigyázz rá, és minden szerettemre.

Zárta egyedi kis hála adását, és már igyekezett is a pláza meletti szőkőkúthoz.

Ricsi távozásával visszatért minden a normál kerékvágásba Nemes Huba életében. Lezárt egy gyönyörű korszakot, melyet szíve örökké őrizni fog. Tanítani és tanítva lenni. Az Élet a legnagyobb tanító mester, jól tudta ezt. Aki bölcs, elfogadja, hogy a tanár éppúgy tanulhat diákjaitól, mint fordítva.

Ők ketten nagyon sokat megtanultak egymástól. Türelmet, törődést, szeretetet.

Aki „tanító”-nak született, az legyen bárhol az életében, csináljon bármit, mindig tanító marad. Vérében van az önzetlenül adás képessége, a finomhangolás készsége, a rádöbbentés művészete. Lényével sugallja azt, amit hivatott szolgálni ebben a földi létben. Bele lát az emberi lélekbe anélkül, hogy azt a másik tudná, vagy érezné. Képes a dolgok mögé nézni, és ezt megláttatni másokkal. Áthatol az álcákon, maszkokon, és címkéken, egészen a szemben álló eszenciájáig.

Huba azért született a világba, hogy tanítson. Dani barátja ezt már rég elmagyarázta neki egy meditáció alkalmával. S bár a tanári pályája véget ért, most jön csak az igazi feladat számára. Tanítani, és nevelni az emberiséget, gyermeket és felnőttet egyaránt. Címkék nélkül. Elfogadásra, eszmélésre, nyitottságra, kitartásra, és legfőképpen szeretetre.

Elméje kitisztult, és világossá váltak számára új céljai. Tudta, mi a dolga. Tudta, hogy nagyon sok fájdalommal, küzdelemmel, és könnyel jár majd. Tudta mégis, hogy megéri. Tudta, hogy ez karmikus küldetése.

Fejét oldalra biccentve írta alá verses kötetét. A kiadója által szervezett közönség találkozón közel százan voltak, ami egy ilyen jellegű műnél, első kiadásként, ebben az országban szép eredmény. Mosolyra mosollyal felelt mindenki, és pár kedves mondat kíséretében bíztatták a további publikálásra. Fiatalok, és idősebbek, lányok, és fiúk, ismerősök, és ismeretlenek. Mind hozzá jöttek, hogy kifejezzék tetszésüket a kötete iránt.

Boldog volt, hogy új ajtók nyíltak meg előtte, és a katasztrófának vélt korábbi események egy új világhoz vezető utat jelöltek. Pár közismert személy is tiszteletét tette a dedikáláson. Ott volt a híres-hírhedt egykori média fenegyerek Staller Kornél, akitől nem állt messze a polgárpukkasztás. Ez azonban csak a felszín volt, mert közben fantasztikus regényeket jelentetett meg, és alapítványt hozott létre a daganatos gyermekek segítésére. Feltűnt a műsorvezető, díva Liffer Kata is, aki mindig elbűvölte Hubát rekedtes orgánumával, és szétáradó vidámságával. Benedek Botond pedig mint ifjú kritikus szerzett nevet a sajtóban. Félték még a nevesebb publikálók is, mert velőtrázóan őszinte volt, de igazságos. Kreatív figyelmét semmi sem kerülhette el. Hamarabb kiszúrta a legapróbb hibát, mint, hogy az aktuális szerző alá tudta volna írni a nevét egy reklám könyvjelzőn.

Csak ámult a prominens személyeken, és igyekezte leplezni megszeppentségét. Örömmel válaszolt kérdéseikre, és mindannyiuknak csúsztatott egy VIP jegyet is spinning órájára.

Fekete Zétény üveges tekintettel bámult maga elé. Széke az ablak elé volt húzva, arcát mégsem érte a nap. Árnyékban volt, akárcsak lelke. Kezében apró tárgyat szorongatott, miközben motyogott magában. Anyja belépett a szobába, és háta mögé állva vállára tette kezét. Apja megállt az ajtóban, arcán csalódott kifejezéssel. Szemeit szűkre húzta, és hol balra, hol jobbra pillantott a folyosón.

-          Szia, kicsim, anyu vagyok. Ugye tudod, hogy nagyon szeretlek? Nemsokára hazaviszünk, de picit össze kell szedned magad! Te is akarod, igaz?

De válasz nem érkezett. Feketéné szemei könnybe lábadtak. Tehetetlen volt. Férje azonban gúnyos mondatokra nyitotta száját.

-          Nézd meg magad! Erre voltál csak képes. Látszik, hogy nem rám ütöttél. Hisztis pancser vagy fiam! Jó lenne, ha magadhoz térnél. Szégyen, amit művelsz velünk!

-          Péter, kérlek! Ne bántsd! Nem tehet…

-          Ugyan már! Magának köszönheti. Mit játsza itt a depresszióst? Zétény kapjad össze magad, mert komolyan mondom…

-          Elég! Menj inkább ki!

-          Rendben. Előkerítem azt a nyavajás pszichiátert! Vagy valami nővért legalább. Adjanak neki frankóbb gyógyszert, mert ettől olyan, mint egy nyomorék! Nevetséges.

-          Apád kiment. Kisfiam, szépen kérlek! Adj valami jelet! Tudnom kell, hogy értesz engem. Vissza kell térned közénk. A legjobb orvost fizetjük neked, ez a legszuperebb magánklinika. De neked is akarnod kell! Várnak rád a haverok, a nyaralás, a csajok!

Válasz azonban most sem érkezett. A fiú csak bámulta a kezében lévő piciny tárgyat, és mormolt. Anyja végül könnyeit letörölve nyomott egy puszit a homlokára, majd sakron fordult. Amint elhagyta a szobát, Zétény szemei befókuszáltak. Szája szélét félmosolyra húzta, tenyereit szétnyitotta, és nyomogatni kezdte a Galaxy Ace érintő képernyőjét. Livi telefonját tartotta kezében, amit barátnője Dorogi Adél csent el neki. Még nem tudta, hogyan, miképp, és mikor, csak a tényt, fel fogja használni.

-          Kicsinállak titeket rohadékok! Az egész hülye buzi bandátokat. Lesztek ti még az én helyemben. Szenvedni fogtok mindannyian. Bosszút állok! És veled kezdem tanár….

VÉGE