2/7
Hetedik fejezet
Légyott
Huba látogatása teljesen elterelte Dani figyelmét saját gondjairól, Robiról. Még napokig foglalkozott barátja problémájával, és hosszasan beszélgettek róla esténként párjával. Az egyik ilyen este sikerült némiképp félretenni magukban a témát, hogy egy kis időt egymásnak szenteljenek. Pár napja kimaradt már a szeretkezés az életükből. Kívánták egymás érintését, ölelését, csókjait, a hol érzéki, hol vad hancúrozást.
Miközben Dávid letusolt, Dani telefonja pittyent. Még nem kapcsolta ki, pedig jobb lett volna. Az üzenet Robitól érkezett. Napok óta nem hallott felőle. Azt hitte, már rég hazamentek. De tévedett. Az sms szövege röviden és tömören a következő volt. „Elválok. Elhagytam. Beszélnünk kell.” Dani megrémült. Livi megmondta, hogy nem vállalhatunk ekkora felelősséget! Hogy miattam történjen ilyesmi. Nem is tettem semmit! Nem kecsegtettem egy pillanatig sem! – gondolta. Ezt így nem lehet! Le kell beszélnem róla, hogy elhamarkodott döntést hozzon! Csapongott gondolatban. Most tényleg mellé kell állnom barátilag, nehogy tönkre vágja a saját kis életét. Basszus!
Eddig tartott elmélkedése, majd írt egy gyors választ. „Holnap kereslek. Megbeszéljük.” Azzal kikapcsolta mobilját, és próbálta rávenni magát, hogy ne is gondoljon most csak Dávidra, és az együttlétükre. Sikerült végre visszazökkennie, mert, ahogy társa kilépett a fürdőből, a lélegzete is elállt. Más valami meg fel.
A fotós teste egy atléta alakjával vetekedett. Válla széles, mellkasa izmos volt. Kulcscsontjai érzékien keretezték vállövét. Melle szőrtelen, hasa enyhén szőrös. Kockái szolidan domborodtak. Ilyen alkat, nem kellett koplalnia. Dani „utálta” is érte, és nemegyszer fenékbe harapta cserébe, mivel ő nem volt ilyen szerencsés genetikájú. Neki bizony keményen hasaznia kellett hasonló eredményért. De ki gondolt most a kondizásra, mikor szemei épp Dávid még nedvesen csillogó köldökén, és kiugró csípő csontjain állapodtak meg. Az én félistenem. – gondolta elégedetten. Ahogy közeledett a franciaágy felé, megfeszültek kellemesen szőrös, hosszú combizmai. Vádlija formás, lábfeje ápolt, és férfias volt, bőre egészségesen fénylő, puha. Már a látvány is felért egy kisebb orgazmussal.
Az ágyhoz érve Dávid tekintete is izzott már. Hasonlóképpen felcsigázta Dani sportos látványa, ahogy féloldalasan elterült, kreol bőre, nagy barna szemei, domborodó mellkasa, formás feneke, és cinkos mosolya.
Lassan, mint egy lopakodó párduc, mászott fel szerelméhez. Ahogy fölé ért, combjaik összeértek, megkeményedett férfiasságuk egymást érintette. Ölük és hasuk forrón érintkezett, érezték egymás lüktetését. Érzéki csókolózásba kezdtek, majd egyre hevesebben folytatták. Végigcsókolták egymás nyakát és fültövét is. A másik tiszta illata felért akármelyik drága parfümével. Simogatták egymás testét, le és föl. Dani erősen megmarkolta párja fenekét újra meg újra, mire az hangosan felnyögött. Cserébe Dávid a mellbimbóit kezdte nyelvével és fogaival izgatni, mire Dani még inkább révületbe esett. Újabb csókcsata vette kezdetét, miközben kezeikkel egymás nemes szervét vették kezelésbe. Testük egyre hevesebben izzott. Az ifjú auramágus lecsusszant szerelme ágyékáig, és szájával kezdte kényeztetni. Párja érzéki dörmögése egyre hangosabbá, és izgatóbbá vált. Ezután még vadabban ölelték egymást, és tett tettet követett. Hajnali háromig négyszer szeretkeztek. Hol az ágyban, hol a tus alatt, hol a szőnyegen. Kimerülten, kielégülten, izzadtan, boldogan aludtak el egymás karjaiban. Rég szeretkeztek már ilyen sokat, és ilyen tartalmasan.
Másnap délután Dani felkereste Robit a lakásán, miután sms-ben egyeztettek. Nem tudta, milyen lelki állapotban találja majd a fiút, de mindenképp beszélniük kellett. Segíteni akart neki, hogy ne hozzon elhamarkodott döntést, és ne sodorja magát bajba fölöslegesen. Talán csak letargiába esett, de még menthető a helyzet. Magára is hagyhatná a gondjával, de képtelen rá. A múlt bár tovatűnt, még mindig szeretettel gondolt a fiúra, és szívén viselte sorsát. Talán ez mindig így is lesz.
A lakásra érve Robi elég összetörten fogadta. Arca nyúzott, sápadt, és kedvetlen volt. A lakás rendetlen, napok óta nem mosogathatott. Bár valószínű nem is nagyon evett, mert elég kevés volt a szennyes tányér. Egy nagy szellőztetés is ráfért a kéróra, ezért hát kitárta az ablakot.
- Mi van veled? Nem festesz túl jól!
- Szarul is érzem magam! Napok óta csak agonizálok. Nem tudom, mi lesz velem!
- De hát, mi történt Emesével? Mi az, hogy elhagytad?
- Én… én csak, egyszerűen, elküldtem! Megmondtam, hogy el akarok válni.
- Csak így? Miért? Azt mondtad, végső soron jól megvagytok!
- Ja, végső soron. De első sorban, meg nem ezt akarom. Nem bírom. Elhamarkodtam. Nem tudom vele leélni az életemet Dani! Nem akarok hazugságban megöregedni!
- Jókor kapcsolsz! Ezek a dolgok nem így működnek!
- Tudom, tudom! Meg is kaptam a magamét.
- Hol van most Emese?
- Nem tudom. Elment. Valószínűleg otthon, Szolnokon. Időt kértem tőle. Hogy magam lehessek, és gondolkodhassak.
- Hogy reagált?
- Kikelt magából, gondolhatod. Elhordott mindennek. Igaza is van. Annyira bánt! Annyira sajnálom! Olyan hülye vagyok! Egy világ barma!
- Csak kicsit összezavarodtál! Még nincs veszve minden! Szereted Emesét?
- Igen. Bizonyos szempontból. De ez nem elég!
- Adj még időt magatoknak, és a kapcsolatnak! Csak néhány hónapja vagytok házasok. Természetes, ha megijedsz néha. Még a heterók is beparáznak a házasság elején. – próbálta megmosolyogtatni.
- Tudom. Csak… akkor is. Másra vágyom! Dani én még mindig szeretlek! Szükségem van rád!
- Kérlek, ne mondj ilyeneket! Barátként jöttem, látod, számítasz nekem! De ennél több…
- Annyira hiányzol! Ez ébresztett fel. Ahogy találkoztunk a Zugban, rájöttem, hogy nem élhetek Emesével, a hazug kis életemben! Többre vágyom! Egyszer mindenki meghal. Nem akarom ezt az egy életemet álságban és félelemben leélni! Szabad akarok lenni! Önmagam akarok lenni!
- Megértem az érzéseidet, hidd el! De nem ez a dolgok rendje. Nem dobhatsz el csak így mindent! A munkád, a családod, az egzisztenciád. Ha kicsit is szereted ezt a lányt, talán megérné helyre hozni a dolgokat! Biztos megbékélne. Elmondtad neki az okokat? Amiért menekülsz?
- Nem! Nem tudja. Fogalma sincs az egészről. Akkor aztán totál kibukna, és azt nem akarom! Eleget bántottam így is.
- Akkor biztosan megbocsát még. Próbálj kicsit erőre kapni, és levetkőzni a depressziód! Minden rendbe hozható!
- Nem! A kettőnk dolga már nem! Az enyém és a tiéd! Vagy az is?
- Hhh, az valóban nem. Úgy nem. Tovább léptünk mindketten.
- Én nem! Még mindig… csak te jársz a fejemben! Maradj velem!
- Itt vagyok, látod. Segítek, ahogy tudok! Megoldjuk, de ahhoz le kell higgadnod, és visszatérni a valóságba! Nem ilyen vagy te Robi! Erős vagy, vidám, okos. Felül tudsz ezen kerekedni!
- Szeretlek! Hagy csókoljalak meg!
- Nem. Nem lehet, ne hülyéskedj! Robi… Igyál egy kávét! Gyere, megfőzöm neked! Ülj le!
- Nem kell a kávé – lépett közel Danihoz. Egészen közel. Az arcuk csak pár centire volt egymástól.
- Állj le!
- Nem szeretsz már? Nézz a szemembe, és mondd, hogy nem szeretsz!
- Elég! Hagyd ezt abba! Kérlek, ülj le, és igyunk egy kávét vagy teát!
- Szóval érzel még valamit irántam!
- Mindig is lesz a szívemnek egy szeglete, ahol helyed van! De már mást szeretek! Ő a párom.
- Kívánsz?
- Fejezd be, szépen kérlek! Elmegyek, ha nem hagyod abba! Nem érdekel akkor, hogy mi lesz veled! Segíteni jöttem rajtad!
- Így segíthetnél. Ha újra velem lennél. Szeress engem, és maradj velem! Érted szembe szállnék a világgal. Már tudom, érzem.
- Most ezt érzed. Aztán majd ettől is megrémülnél később. Nem állsz még készen rá! Én tudom. Emesével kéne maradnod, amíg….
- NEM! – azzal hirtelen megcsókolta. Dani ellökte, de újra odahúzta magához, és ismét megcsókolta. Ismét eltolta a mellkasánál, de a szájuk már összetapadva maradt, és csókolózni kezdtek. Mohón, és kiéhezetten.
- Ne! Le kell állnom! Ne kísérts! A barátom…Dávid…
- Nem érdekel! – csókolta meg újra. Teljesen rájuk tört a múltbeli érzés, felelevenedett, mikor együtt voltak, mikor lángolt köztük a szerelem. Dani nehezen volt képes felülkerekedni a hormonokon, és a régi emlékeken.
- Robi… nem szabad! Nem tehetem! Engedj!
- Tudom, hogy…(csók) szeretsz! Érzem…(csók) hogy kívánsz! Gyere! Szerelmeskedjünk! Annyira…(csók) annyira kívánlak! Mindig! Csak téged!
- Ohh… nem. Nem szabad!
- A szívedre hallgass!
- Félek, ezek az ösztöneim, nem a szív…
- Nem igaz – azzal az ágyra döntötte.
Egymásnak estek, és még hevesebben csókolóztak. Gyorsan lekerült a póló róluk, majd a nadrágok is. Mint kiéhezett vadállatok tépték le egymásról az alsóneműt. Elfojtott érzelmek, vágyak törtek felszínre a másodperc tört része alatt. Elszabadultak az indulatok, elvesztették minden tudatos kontrollukat és vad szexbe kezdtek. Dani agya teljesen törölt, egy pillanatig sem volt képes visszahozni magát a révületből, megtette, amit nem szabadott volna. Amit sosem fog tudni megbocsátani magának. Megcsalta Dávidot.
A hangos együttlét közben hirtelen kinyílt a bejárati ajtó. Egyikőjük sem vette észre, csak mikor elhangzott a pánikszerű sikoly.
- Úúúúristen! Neeeeem! Ez gusztustalan! NEM NEM NEM – kiabált Emese.
- Emese – tért magához riadtan Robi. Mit keresel itt?
- Ezt nem tudom elhinni! Te buzi vagy? Undorító! BUZI vagy!? Istenem! És én… én… terhes vagyok! Te állat!
- Terhes?
- Fúj! Én ezt nem élem túl! Mekkora szégyen! Átvertél! Mennyire undorodom tőled!
- Kisbabánk lesz?
- Soha!
- Azt mondtad, kisbabát vársz?
- Nem lesz ilyen apja a gyerekemnek! Nem térek magamhoz! Hogy lehettem ekkora hülye? Istenkém! És te Dani? Te!!! Ez volt az… Jahj nekem! Rosszul vagyok!
- Meg tudom magyarázni! Ez nem az, aminek látszik! – folytatta volna Robi.
- Egyértelmű, hogy mi ez! Buzi vagy! Ez volt az ok, amiért kerülted Danit! Annyira egy liba vagyok! Nem vettem észre! Végig kijátszottál!
- Nem vagyok buzi! Én nem vagyok köcsög! Ez nem jelentett semmit!
- Nem jelentett? – vetette oda Dani.
- Csak egy tévedés! Egyszeri… tévedés! – próbált tovább védekezni.
- Még jobb. – morogta Dani. De Robi őt meg sem hallotta. Annyira sokkolta a hír, hogy kisbabája lesz. Mindig is álmodott arról, hogy egyszer apa lesz. Többször elképzelte, mennyire imádná gyermekét.
- Ilyen a világon nincs! Hányok tőletek! Miért nem…? Miért így kell megtudnom? Miért vettél el? Minek? Mire volt jó a színjáték? A pénzem kellett?
- Nem dehogy! Szeretlek! Én… Én… ez csak egy félreértés. Én le akartam zárni, de ő erősködött!
- Mi van?! – kerekedtek ki Dani szemei. Megvesztél? Én támadtalak le?
- Nem érdekel! – kiabált Emese. Nem kellenek a részletek! Gyűlöllek! Leköpnélek legszívesebben!
- De a gyerekünk!
- Nem! Sosem lesz a gyereked! A közelembe ne merj jönni soha többé! Érted?
- Nem teheted ezt!
- Meg ne lássalak a városban, mert kinyíratlak! Szemét, gusztustalan köcsög!
- Beszéljük meg! Jó férjed leszek! Többet nem fordul elő! Csak hagy legyek a kisbabával!
- Csak a gyerek miatt! Tudtam én. SOHA! A nevedet sem fogja viselni. Számára te nem létezel. Halott vagy! És számomra is!
- Hallgass meg! Megváltozom!
- Ne merj a közelembe jönni, utoljára szóltam – azzal kirohant és bevágta az ajtót.
- Mit tettem? – bámult Robi maga elé. Szemei üvegesek voltak, mint aki nem komplett.
- Hogy mit? Amire vágytál! Mondtam neked, hogy nem lenne szabad! És ha mindez nem volna elég… megtagadtál! Gratulálok!
- Én… én…
- Mit te?!
- Elvesztettem a fejem! Mindig apuka akartam lenni!
- Hát nem leszel. Így már nem. Talán egyszer megbocsát neked! De én nem fogok! Sosem gondoltam, hogy így viselkedsz!
- Mi? Hogy?
- „Félreértés? Tévedés?”
- Nem úgy értettem! Csak hirtelen…
- „Nem jelentett semmit?” Én másztam rád?
- Ne haragudj! Kérlek, én csak….
- Te csak? Nem az vagy, akit anno megismertem! Ilyet nem feltételeztem volna rólad! Meghasonlottál! Ki kell mondanom; menj el orvoshoz! Beteg vagy! – azzal felpattant és magára kapkodta ruháit.
- Ne menj el! Bocsáss meg!
- Megvesztél?! Miattad megcsaltam a barátom, akit nagyon szeretek! Persze, két ember kell hozzá, tisztában vagyok a bűnösségemmel! Belementem. Megtettem érted, erre te! Az én párkapcsolatomnak is vége, de te…
- Szeretlek!
- Szánalmas vagy! Csak sajnálni tudlak! Soha többé ne keress!
- Maradj itt! Nem mondok többször ilyeneket! Tudod, hogy szeretlek!
- Beteg vagy, és ezt nagyon komolyan mondom! A saját érdekedben keress fel egy pszichiátert! Én nem tudok segíteni rajtad! Viszlát!
- Ne! Nem mehetsz el! Egyedül nem vagyok képes…
- Már itt sem vagyok! – azzal ő is becsapta maga mögött az ajtót.
- Ááááááá – kiabált Robi. Nem mehettek el. Nem. Dani! Emese! A kisbabám… Neeeeeem!
Robi teljesen összeomlott, az elméje darabokra hullott szét. Az ágyra rogyva dülöngélt előre, és hátra, miközben könnyei patakzottak. Szerette Danit, de ő meggyűlölte. Szerette Emesét. De ő undorodik tőle, és soha többé nem akar vele kapcsolatba kerülni. Apa lesz, de sosem láthatja gyermekét. Az élete romokban hever. Senkire sem számíthatott, mert igaz barátait eldobta magától. Az utolsót az imént üldözte el. Nincs hova mennie, egyedül van. A szülei nem értenék meg, a munkahelye, lakhelye Emesétől függött. Itt van egy lakásban, amit a szülei vettek neki. A világ körülötte megsemmisült. Mindent, ami fontos volt, elveszített. Se szerelem, se házasság, se gyermek, se munka, se barátok, se becsület. Két szék közül a padlóra esett. És nem tud felkelni. Innen nem. Orvoshoz menni? Minek? Az visszaadhatja az eljátszott életét? Nincs kiút.
Felállt az ágyról, és az ablakhoz botorkált. Szemei könnyben úsztak, szédült. Gondolatai cikáztak, szíve hevesen vert, agya majd szétrobbant, annyira lüktetett. Kinézett a szélesre tárt ablakon. Lent autók közlekedtek, emberek sétáltak, mindenki élte az életét. Hisz az élet megy tovább. De nem az övé. A párkányra lépett, és újra lenézett. Senkinek sem fogok hiányozni. Semmit sem érek. Senki vagyok. Egy szar alak. Egy nagy nulla!
A zuhanás csak pár másodpercig tartott a nyolcadik emeletről. Agya már közben kikapcsolt, szemei nem tudták befogadni a gyorsan suhanó képfoszlányokat. Minden elsötétült. Robi meghalt.