2.kötet - 4.fejezet

Negyedik fejezet

Robi álma

Miközben a maroknyi csapat andalgott lakásaik irányába, Robi már mélyen aludt. Azonban nem felesége mellett, hanem a kihúzható kanapén. Az együtt töltött pásztoróra után valahogy térre volt szüksége. Miután Emese álomba szenderült, és ezt horkolással támasztotta alá, átcuccolt a díványra. Fél órát forgolódott, majd elaludt. Az éjszaka egy része eseménytelenül telt, az álommanó csak hajnali három óra körül környékezte meg. Ekkor azonban súlyos képi világ zuhant elméjére, és egy pillanat alatt valahonnan ismert, mégis idegen városban találta magát.

Mintha csak a Sliders sorozat egy szereplője lett volna, belecsöppent egy másik dimenzióba. Képzeld el, hogy az évszám ugyanaz, te is önmagad vagy, mégis minden más megváltozott.

Sütött a nap, átlagos nyári délutánnak tűnt. Elsétált egy újságárus előtt a városközpontban, mikor kikerekedtek szemei a kirakat láttán. A magazinok borítóiról furcsa címek ordítoztak.„Leszbi világ, Szivárvány Receptmagazin, Fiúk egymás közt, Melegedő, A világ színesebb arca – World Gay, Queer and Sport, BRAVO – Hot new generation, Rainbow Fashion, Trend by Gay Stars, FHM – Fashionable Hot Men, LesBio Diet, BIS-Boys in sweat…”

Mi ez? Mióta van meleg újságos bódénk? Sehol egy hetero magazin? Ez lehetséges? Körbenézett az utcán, és látta, hogy minden felé fiúk fiúkkal mászkálnak kézen fogva, leszbikus párok csókolóztak, két apuka tolt egy iker babakocsit, egyenbe öltözött csajok kutyát sétáltattak. Két idős férfi rózsaszín pulóverben incselkedett egy öregasszony párossal. A piros hajú idős hölgy kerekesszékben tolta párját, aki széles mosollyal az arcán fogadta az urak viccelődését. Csak most figyelt fel arra is, hogy folyamatosan zene szól. Óriási hangszórókon látták el a várost a legkülönfélébb stílusú zeneszámokkal. Az emberek táncoltak, ugráltak, lüktetett minden.

Te jó ég! Hova csöppentem? Talán ez valami homo negyed Londonban vagy Amszterdamban? Jobban körülnézve azonban látta, hogy nem külföldön jár. Ez bizony az ő városa. Minden ugyanaz, a szökőkút a téren, a városháza, a főtér, a könyvtár épülete, a boltok, és mégis, minden olyan….MÁS.

Álmodom? Netán rémálom? Elraboltak a földönkívüliek? Sehol egy ismerős! Vajon élnek a telefonszámok a mobilomban? El kell, hogy meséljem valakinek! Menten berosálok!

Átsétált az utca másik oldalára, ahol a drogéria kirakatát óriási reklámképek díszítették szokás szerint. De a képek tartalma merőben más volt. Férfiak reklámoztak arckrémeket, leszbikus anyák a gyermekkel pelenkát, egymást ölelő tini fiúk széles mosollyal fogkrémet. Hihetetlen!

A boltok előtt hirtelen meglátott egy párt kézen fogva. Kilógtak a sorból, mivel fiú és lány páros volt. Nem értette. A pár kissé szemlesütve vonult, majd a következő pillanatban odakiabált nekik egy harsány fiú. „Hülye hidegek, mit arcoskodtok itt?! Polgárpukkasztók!”

Micsoda? Hidegek? Ők, mint polgárpukkasztók?

Ez egy teljesen meleg világ! Ahol a normális, a természetes, ha valaki irányultságát tekintve homo? A hidegek a furák, a nem odaillők, a megtűrtek!? Ilyen létezhet? Tuti, hogy álmodom! – hitetlenkedett.

Bandokult tovább, és nagyon figyelt. Minden felé kiegyensúlyozott, mosolygós meleg párok, feketék, fehérek, ázsiaiak, férfiak, nők, gyerekek boldogan, színesen. Jobban szemügyre véve felfedezte, hogy mindig akad egy-egy szürkébe vagy feketébe öltözött alak, magában vagy hetero párkapcsolatban. Kevesen voltak, láthatólag rejtőzködni próbáltak, de annyira kitűntek a színek kavalkádjából. Savanyúak, komolyak, komorak, boldogtalanok, arcukon a kirekesztettség ráncai, szemükben a megtűrtség érzése, magatartásukból a félelem tükröződött. A félelem, hogy bármelyik pillanatban beszólhatnak nekik, hogy mennyire szürkék, mennyire jellegtelenek, mennyire nem odaillők. Egy-kettőn a lázadás jelei voltak megfigyelhetőek. Fekete pólójukon a „Cold is cool” felirat. De miközben provokálni próbáltak ezzel, látszott, lesik szemük sarkából, nehogy valaki keményebben beléjük kössön emiatt. Félelem itt is, ott is.

Tovább bóklászott, már-már megrészegülten a látványtól. Az irányt a Kitaibel-park felé vette, ahova szívesen járt korábban. Meg sem szemlélte még saját öltözékét. Döbbenten tért magához, mikor egy jóképű srác odaszólt neki. „Hát te? Döntésképtelen langyi vagy? Szégyen!” Ekkor végig pillantott magán és látta, hogy öltözéke teljesen szürke. Cipője azonban szivárványszínű, szürke pólóján pedig igen apróban, de egy pink színű béke jel virított. Már értem – gondolta. Ez valami próba! Szürke vagyok, hideg. De titkon vágyom a színekre! Titkon talán mégiscsak színes vagyok!

Elmélkedése megszakadt, mikor az egyik bokor megzörrent a közelében. Odafordult és látta, hogy egy fiú egy lánnyal csókolózott, az ágak rejtekében. Meglátták őket, így zavartan szétugrottak és megszégyenülten elszaladtak. Egy vadászgörényét sétáltató öreg néni meg is jegyezte hangosan: „Hova fajul a világ? Undorító!”

Robi nem akart hinni a szemének, fülének. Képtelen volt elhinni, hogy egy fordított világba csöppent. Megszólította a nénit.

• Csókolom! Ne tessék haragudni, de nem vagyok idevalósi…
• Mondjad angyalom! Mi ez a béna szerkó? Az unokámnak odakennék, ha ilyenbe mutatkozna! Még a végén valaki belekötne!
• Tulajdonképpen hol is vagyunk?
• Fiam, ugye nem vagy drogos? Azt nem igazán tudom tolerálni!
• Nem, nem, dehogy! Tetszik tudni nagyon hosszú utat tettem meg, és most kissé összezavarodtam!
• Hát hol lennénk?! A Kitaibel – parkban!
• És hányat írunk?
• Fiacskám, tényleg nem vagy beszívva? 2012-t, természetesen. Mielőtt mindent megkérdeznél, Matildnak hívnak, hatvannégy éves vagyok, és huszonkét éve házas. A feleségem Diána ötvennyolc éves és épp az unokáinkat vitte uszodába.
• Ez, ez…én….őőő….
• Mi az? Nagyon különös gyerek vagy!
• Elnézést. Én tényleg…nagyon messziről… Nálunk másképp vannak a dolgok. El tudja Matild néni képzelni, hogy én olyan helyen születtem, ahol a hidegek vannak többségben, és a melegek a megtűrtek? Sőt meg nem tűrtek.
• Ugratsz? Egy fordított világ? Ilyen nem létezhet! Borzalmas lenne, ha a szürkék uralnák a világot! Épp elég, hogy a társadalmunk tíz százaléka ilyen fura.
• Utálni tetszik őket?
• Hát nem szívlelem, de elmegyek mellettük. Hiába, nem ez a normális, ez nem természetes, és nem elfogadott! Mióta világ a világ, a bolygó népe színes, sokféle, egyedi, vidám, keveredő, meleg, leszbikus. Erre megjelentek ezek a színtelen, tucatarcúak, és csak a feszültséget keltik. Ráadásul szaporodni akarnak!
• Igen, ez az! Felmerült bennem, hogy honnan vannak a gyerekek? Hogy lesz az utánpótlás, ha egyszer….
• Te tényleg messziről jöhettél, ha ezt sem tudod! Pofonegyszerű! A Genetic Generation-be megy be az a pár, aki babát szeretne. Ott a két génkészletből létrehoznak egy vegyeset, és ha leszbikusokról van szó, akkor az egyik kihordja.
• De a férfiaknál?
• Ha van leszbi ismerősük, aki vállalja a béranyaságot, akkor ő. Ha nincs, akkor a lombik programban fejlődik ki a kicsi.
• Ez engem megriaszt!
• Ugyan miért? Ez van, mióta a társadalom fennáll. Többféle lehetőség kínálkozik, hogy az ember szülő legyen.
• Azt hiszem, szédülök, le kell ülnöm.
• Nekem viszont mennem kell fiacskám. Remélem, azért megtalálod a helyes irányt.
• Köszönöm. Csókolom.

Fel kellene ébrednem, ez kezd nyomasztóvá válni – gondolta álmában. Tisztában volt vele, hogy álmodik, de nem tudta magát felébreszteni. A világ mely magába szippantotta, tovább nyitotta kapuit. Jó tágra, hogy láthassa, milyen is lenne egy visszájára fordított világ. Feltápászkodott a földről és a következő pillanatban a Kristály Zug előtt találta magát.

Vajon bent van Dani? Vagy Lívia? Vajon ők most mit képviselnek ebben a világban? Be kell mennem, hogy megtudjam! Ismernek engem vajon? Tudják, ki vagyok? Azzal a lendülettel benyitott az ajtón. Dani és Lívia bent szorgoskodtak, pakolták a kacatokat. Amikor belépett és rájuk nézett, nagy öröm fogta el. Boldogsága azonban nem nyert viszonzást. Idegenként néztek rá, majd kedves eladó módjára megszólították.

• Szia. Segíthetünk? Még nem jártál nálunk, igaz?
• Nos, ebben a világban még nem.
• Hogy?
• Semmi, semmi. Még nem jártam itt. Másik városból jövök. Csak a kirakat bevonzott, gondoltam szétnézek.
• Jól teszed. Örülünk minden vendégnek. Az igazat megvallva nem nagy a forgalmunk.
• Az hogy lehet? Ebben a világban, ahol minden színes? Pont itt ne lenne közönség?
• Hogy érted ezt?

Ebben a pillanatban látta meg Robi, hogy nem a megszokott portékákat látja a polcokon. Csupa kommersz dísztárgy, hamutartók, minimalista terítők, fehér gyertyák, kulcstartók, néhány fekete tea, angol módra. Ám még nagyobb volt a meglepetés, mikor jobban szemügyre vette rég nem látott barátait. Livi szürke, Dani fekete pólóban és sötét farmerben. Ez lehetetlen! Mindketten hidegek! Heterók! Szürkék! Mások!

• Ti ugye, szóval…nem vagytok melegek?
• Nem. Nem vagyunk. Gáz?
• Nem, dehogy, én sem. Vagyis, én…nem vagyok ide valósi.
• Ez egy hideg típusú bolt, azon keveseknek, akik kirekesztettek, és nem vágynak a színes cuccokra. Szinte csak mi árulunk ilyen dísztárgyakat a városban. Viszonylag kicsi a vásárló körünk.
• Már mindent értek! Nehéz beilleszkedni egy ilyen helyen?
• Mondhatni. Nem valami toleránsak velünk a színesek. Nem értik meg, hogy így születtünk. Hiába szeretnénk a saját nemünkhöz vonzódni nem megy! Elvárják, hogy holnaptól márpedig legyünk melegek. Ez nem megy! Hogy legyünk azok, ha nem annak születtünk? Nem tehetünk róla! Attól még mi is emberek vagyunk, csak kevésbé illünk a megszokott környezetbe. Miért kell, hogy a szexualitásunk alapján ítéljenek meg? Mit zavarja őket az öltözködésünk, hogy szürke, hogy visszafogott, más? Rendesen végezzük a dolgunkat, barátkozunk, dolgozunk, élünk. – részletezte Dani.
• Vajon mi lenne, ha mi lennénk többségben, és ők kisebbségben? Vajon akkor a melegek hogy élnének? Mi biztos nem rekesztenénk ki őket, nem ítélnénk el! Toleránsak, és elfogadóak lennénk velük! Hisz szépek így színesen, aranyosak, minket nem zavar. – folytatta Lívia.
• Szerinted így lenne egy fordított világban? A szürkék elfogadóak lennének?
• Biztosan. Mert mi már tudjuk, milyen érzés félelemben, címkékkel élni. Hogy mindig beszólnak, rossz szemmel néznek ránk. Aki ezt megéli, az sokkal elfogadóbbá válik másokkal. Hisz először magunkat is el kell fogadni, így, hogy kilógunk a társadalomból.
• Érdekes. – gondolkodott el Robi. Ha nézőpontot tudnának cserélni a szürkék és színesek, a hidegek és a melegek, mi történne? Akár csak egy napra, egymás helyzetében lenni! Megélni ezeket a dolgokat!
• És te? Nagyon elfogadónak tűnsz, de ránéztire mégsem vagy se színes, se hideg. Hova tartozol?
• Muszáj magam kategorizálni? Egyszer egy kedves barátom azt mondta, el kell felejteni a címkéket, nem szabad beskatulyázni magunkat! Az emberek sokfélék. Férfiak és nők, feketék, sárgák, rézbőrűek, fehérek, kövérek, soványak, izmosak, szemüvegesek, jól látók, művészek, sportolók, jogászok, orvosok, gyerekek és felnőttek, melegek, heterók, biszexek és még sorolhatnám. Egy valami nagyon fontos! Nem ezek a dolgok határozzák meg, hogy valaki jó vagy rossz! Az ezektől független!
• Bölcs ember lehet a te barátod. – fűzte hozzá Dani.
• Bizony Dancsó, nagyon bölcs! – szólta el magát a fiú.
• Honnan…tudod a nevem? Ismerjük egymást?
• Mennem kell! Elnézést, sietek! Szi..sziasztok.

Kirohant az ajtón, vissza se nézett. Lívia és Dani csodálkozva néztek egymásra. Ki lehetett ez az idegen ezekkel a magvas gondolatokkal?  Honnan jöhetett? Hol az a hely, ahol a dolgok másként vannak, mint itt?

A következő pillanatban már este volt, ragyogtak az égen a csillagok. Az utcán fiatal meleg párok és csoportok vigadtak, idősebbek sétáltak, több színpadon zenei és színházi előadás folyt.

Furcsa egy világ. – konstatálta Robi. Nyitott, színes, vidám, pezsgő, mégis itt is vannak, akik bujkálni kénytelenek. Milyen hülye egy helyzet! Mikor ébredek már fel végre? Nem lehet valóság! Csak nem ragadok itt örökre? Lehet, hogy nem is álmodom, hanem meghaltam? Jézusom! Mi fog velem történni? Hol lehet Emese? Anyuék? Elveszett vagyok a saját világomban! Pedig azt a felét kínálja, amit eddig féltem megélni.

Elmélkedése egy szempillantás alatt megszakadt, amikor egy punk-rock fiú banda arrébb lökte. „Húzz innen seggfej!” – kiabáltak rá. Majd arra mentek, ahonnan nemrég eljött, a Kristály Zug felé. Rossz érzés fogta el, ezért utánuk eredt. A fiatalok minden útjukba akadó szürke figurát ellökték, leköpték, vagy beszóltak nekik. Ez borzasztó, undorító! És a való világában ugyan ez történik a színesekkel. Hova tarthatnak ilyen elszántan?

Hallotta, ahogy az egyik harsányan osztja a többinek. „Most megmutatjuk annak a két nyominak! Mit képzelnek, hogy nyilvánosan járkálnak kézen fogva?! Csókolóznak! Rohadjanak meg! Hányok tőlük! Most megkapják a szaros kis szürkék, ami jár nekik!”

Kikről beszél? Egyre nagyobb gyomorideg fogta el, újra szédülni kezdett. Odaért a csapat, és két lépéssel mögöttük ő is a Zughoz. Dani és Lívia épp zárták a boltot, majd csókolózva forrtak össze. Ők egy pár! Heterók, és szerelmesek!

A következő pillanatban kést rántott a harsányan kiabáló fiú, és rárontott Danira!

„Most megkapod te mocskos kis szürke!”

„Neeeeee….”-kiabált Lívia. De félrelökte, társai pedig lefogták. Danit több soron megszúrták, fekete pólója csillogott a vértől. Összerogyva zuhant a földre, kezét Livi felé nyújtotta. A lány csak sikított és zokogott egyszerre. Próbált szabadulni, de őt is a földre taszították és bele is rúgtak.

Robival forgott a világ, elkapta a hányinger, térdelve remegett a betonon. Ez nem történhet meg! Danit megölik! Csak mert más! Ez nem lehet! Azonnal mentőt kell hívni! Hol vannak a rendőrök?

„Álljatok le! Hagyjátok őket békén!” – kiabált feléjük.

„Te is akarsz? Mocskos kis szürke vagy te is! Neked is jut egy! Majd most megbánod, hogy más vagy, mint mi! Megbánod…”

Öles léptekkel közeledett Robi felé, kezében erősen markolva a véres kést. Ő pedig sírva fakadt, remegett, hangja elcsuklott és már centrifugában érezte magát. Minden elsötétült előtte.

Meghaltam? Nem. Verejtékben ázva felébredt.

Hajnali öt óra volt. Két órát töltött ebben a lehetetlen, fordított világban. Minden vizes lett rajta, és körülötte. Valósággal érezte, hogy meg fog halni. Látta, ahogy barátja és egykori szerelme vérbe fagy. Egy világban, ahol minden más, mégis ugyanaz. Ugyanaz, mert ott is üldözik azokat, akik eltérnek az átlagostól. Hogy lehetséges mindez? Ilyen lenne egy meleg város heterókkal?

Igen. Mert mindegy, hogy szürke vagy színes, lehet rossz és jó is. Ha nem nyitott, ha nem tapasztalja a másik oldalt, ha nem képzeli magát a másik helyébe, ha nem mutat toleranciát mások felé, akkor minden ugyan olyan lesz! El nem fogadás, megvetés, agresszió. Nem létezhet melegek világa, ahogy nem létezhetne a szürkék világa sem. Mégis ebben élünk! Olyan helynek kéne lennie a bolygónak, ahol minden ember vállalhatja magát az egészséges kereteken belül, ha azzal nem sért, és nem bánt fizikálisan, vagy lelkileg másokat. Vegyesen, de békében kellene, hogy éljünk. Az lenne a normális. Csak egyik, vagy csak másik nem működőképes. A vége ugyanaz. – elmélkedett tovább.

Képes vajon a meglévő világ, a szürkék földje jó irányba elmozdulni? Megváltozhatnak a dolgok? Vajon a pár maroknyi színes és az ő barátaik, meg a többi szimpatizáns képes megalkotni egy toleráns, elfogadó, békés bolygót? Valószínűleg sohasem. De erre törekedni köteles mindenki. Mert ha fordított helyzetbe kerülne…

Bárcsak mások is megélhetnék ezt az álmot! Megtapasztalhatnák a szerepek cseréjét. Talán már reggel kicsit másként szemlélnék a világot

Egy dallamot kezdett agya játszani…

„Everybody has a same dream, dreamin’ their heart…open your mind and set yourself free…let’s seem together now, it’s the universal prayer.”

Jamelia és Tiziano Ferro duettje volt. Az egyik kedvence. Hát igen, sok minden benne van.

Már nem tudott visszaaludni. Kavarogtak fejében a gondolatok. Az álom sok mindenre ráébresztette. Hiányzott neki Dani, és érdekelte, mi van vele. Hogy jól van-e. Ugyanakkor félt a körülményektől, félt a kirekesztettségtől, a lelepleződéstől. Legszívesebben világgá kiabálta volna, hogy emberek, ne legyetek ilyen bigottak és kockák! A világ színes, a világ vidám, ahol a szürke is egy szín, és mind megférhetnénk együtt, egymással.

Felkelt és nekilátott reggelit készíteni a még mélyen alvó feleségének. Egy kis sonkás rántotta megteszi. Bekészített egy adag aranyló kávét, hogy annak illata ébressze majd párját.

Megterített, a hűtőből előkerült a narancslé, a polcról pedig a só és az édes pirospaprika. Minden elkészült lassan, az óra fél nyolcat mutatott. Még várt egy kicsit a rántotta kisütésével, hagy pihenjen Emese. Nyolckor is bőven elég, ha elkezd ébredezni.

Leült a tv elé, és halkra véve ejtőzött a zenecsatornát figyelve. Jobbnál jobb slágerek hoztak neki egy kis jókedvet a nyomasztó álomvilág után.

A mobilja után nyúlt, és mintha még révületben lenne, írt egy rövid üzenetet Daninak.

„Szia. Rég beszéltünk. Jó lenne találkozni! Ha van kedved.”

A válasz nem váratott sokáig. „Rendben, látogass meg a Zugban, délelőttös leszek.”

Emese szemei lassacskán kinyíltak, nyújtózott egy nagyot, és mosolyogva szólította férjét.

• Jó reggelt macikám! Már fent is vagy? Hogy aludtál?
• Szia. Hát, kicsit fura álmom volt. Készítettem neked reggelit. Nemsokára elmegyek egy időre.
• Édes vagy. Hova mész?
• Találkozom Danival. Tudod…
• Tényleg? Na, csak rászántad magad. Ez jó. Üdvözlöm, mond meg neki! És jöjjön el!
• Feltétlen átadom.