2.kötet - 5.fejezet

Ötödik fejezet

Kései sirató

            Még egy vendég sem tette be lábát a Kristály Zugba, a város épp csak éledt, mikor Robi már befordult a sarkon. Terhelő álma után csak arra tudott gondolni, hogy mielőbb épségben lássa egykori vágya tárgyát. Ugyanakkor tűhegynyivé zsugorodott gyomra, és a hatalmas gombóc a torkában volt a bizonyíték rá, hogy fél. Még maga sem tudta, hogy sül el a nagy találkozás. Mit fogok mondani neki? Rá merek-e nézni egyáltalán? És, hogy magyarázom meg a történteket, amik tulajdonképpen minden szemszögből nézve őrültségnek hatnak. Ezek jártak a fejében, miközben szíve ezerrel kalapált, de az idő lejárt, és, ahogy álmában, lenyomta a kilincset, és belépett az ajtón.

Megnyugodva látta, hogy a tárgyak ugyanazok, tehát biztosan nem álmodik, és nem a fordított világban van ismét. Dani háttal állt a bejáratnak, épp teát főzött szokásához híven. A füstölő, amit megérkezésekor gyújtott, már félig leégett. Meg sem fordult, azonnal érezte, hogy kilépett be az ajtón. Ahogy anno, újra az a bizsergető érzés, az az energia jelenlét.

• Szia, Robi – köszönt, még mindig háttal állva.
• Szia, Dani.
• Meglepett az sms-ed. – fordult meg végre.
• Tudom. Vagyis csak képzelem. Én nem is tudom, mit mondjak.
• Nekem lenne pár ötletem. Hogy-hogy írtál?
• Nagyon furcsa álmom volt. Rossz értelemben furcsa. Különös, és nyomasztó. Te is, és Livi is benne voltatok. Nem részletezném. De felébredve tudtam, hogy megőrülök, ha nem beszélek veletek.
• És mi szél hozott a városba? Anyós látogatás a feleséggel – lökte oda némi éllel.
• Vettem a célzást. Nos, igen. Anyáékhoz jöttünk haza. Tudom, hogy már találkoztál Emesével. Meg, hogy tudod nagyjából a keretet.
• Keretet? Hogy nős vagy? Igen, ez egy keret? Akkor azt hiszem meg kéne tölteni némi magyarázattal. Vagy talán csak én gondolom így? Mert voltaképpen nem tartozol nekem számadással. Elbúcsúztunk.
• Igen, de én…
• És barátként búcsúztunk. Ezért nem értem csak a dolgot. Nagyon új életet kezdhettél, ha mindent töröltél a múltadból.
• Nem töröltem, hidd el! Nekem azok az emlékek…- lábadt könnybe a szeme.
• Tudod mit? Nem lesz ma nagy forgalom. Így van ez hét közepén. Ülj le, és kezd az elején. Ha valaki betoppan, majd folytatod, ha elmegy. Anno így valahogy indult a mi ismerkedésünk.
• Nem felejtettem el. Sohasem fogom. Hiszed vagy sem, én a mai napig úgy érzem, hogy te…
• Ezt szerintem inkább ne! Feledséged van, és nem tudod, én hányadán állok. Nem kell a múlt idézés, fölösleges. Arról mesélj, hogy léptél be a nős emberek sorába!
• Jól van. Akkor belevágok a közepébe. Amikor elbúcsúztunk, és elköltöztem, új lappal indulhattam. Senki nem ismert, sem a munkahelyen, sem a városban. Én voltam a helyes új fiú, aki előtt minden ajtó nyitva áll. Teltek a hetek, lettek új haverjaim, akikkel összejártunk. De megint csak ugyanabba a hibába estem. Titkolóztam, senkiben nem bíztam meg, és előadtam a macsót. Jól éreztem magam, imponált, hogy nem a kis ratyi gyerek vagyok, hanem a csajok álma…
• Húúú, de nagy érdem! Mintha itt leratyizott volna bárki is!
• Akkor úgy éreztem. Szóval megint beszálltam a mókuskerékbe, és féltem bárkinek is megnyílni. Veletek együtt a hátam mögött hagytam a melegségem, az emlékeim, a tetteim, és azt hittem, ezzel lezárul. Hogy kiéltem a vágyaim, és most már átlagos életet tudok élni. Működött is hónapokig. Megismerkedtem Emesével, aki a főnököm lánya volt.
• De szééép húzás!
• Jól van, na! Igazad van. Teszem hozzá, tényleg szimpatikus volt, kedves, beszédes.
• Tapasztaltam!
• Akkor még visszafogta magát. Van humora, és csinos. A főnök előtt is jó fénybe kerültem ezáltal, hát járni kezdtünk. Úgy tűnt, hogy minden klappol. Teljesen meg voltam győződve, hogy beértem, és rendes heteróként fogom leélni az életem.
• Rendes heteró? Ilyen is van? Megint a címkék. És huszonhárom évesen determinálva? De folytasd, kérlek.
• Csak hetek, hónapok teltek el, és eljegyeztük egymást. A főnök, az apósom gőzerővel egyengette az utunkat, és tervezte a jövőnket. Nem volt menekvés. Anyáék repestek az örömtől, hogy a kicsi fiuk megnősül, pláne, hogy egy jól szituált családba. Bár Emesét nehezn fogadták el, a személye nem nyerte el a teszésüket. Örültem, hogy révbe értem, hogy mégis feszkótól mentes lesz a jövőm. Lesz feleségem, gyerekem, egy jó állásom.
• Az amerikai álom. – mosolygott Dani.
• Ja, tulajdonképpen. De nem így lett.
• Mert hogy?
• Az esküvő után, de már előtte is sokat álmodtam veled. Az itt együtt töltött hónapokról, a csajszlikról, a szeretkezésünkről. Csak nem akartak a fejemből eltűnni ezek a gondolatok. Elkapott a félelem, hogy nem jól döntöttem. Rám tört a pánik, mikor egyedül voltam otthon, hogy sosem tudok rendesen élni, mert a kettősség örök lesz bennem. És a mai napig ez tart rettegésben.
• Boldog vagy?
• Nem tudom.
• Ne hazudj! Boldog vagy?
• Egyrészről elégedett vagyok, hogy le van fedve az életem. Van alibim, nem foghatják rám, hogy egy kis buzi vagyok. Másrészről tudom, és érzem, hogy másra is vágyom. Hiányoznak dolgok. Személyek. Bár kényelmes így, nem tesz boldoggá maradéktalanul. Vágyom a bizsergésre, az őszinte beszélgetésekre, a vad együttlétekre valaki mással. Nem a feleségemmel.
• Húzós. És most mit akarsz tenni?
• Semmit. Nyugton maradok, és amint lehet, húzok vissza heró citybe, ahol minta férjként és minta vejkóként élek. Néha meglátogatom anyáékat, és ennyi.
• Szerinted meddig mehet ez így? Ki fogod bírni, hogy megtagadd belső önmagad? A vágyaid? Életed végéig?
• Nem tudom! Ne kínozz Dani! Már maga az, hogy itt vagyok és látlak, a szemeidbe nézhetek…a sírás kerülget! Nagyon hiányzol!
• Ezt már azt hiszem késő és hiába való mondanod. Te választottál. Volt választásod.
• Tudom, de… Iszonyat szar! Sosem szabadulok meg ettől!
• Mitől? A vágyaidtól? Az álmaidtól? Tőlem? Önmagadtól? Ez mind te vagy. A díszes kirakat mögött ott van Robi. Aki valójában vagy.
• Nem tudtalak elfelejteni.
• Azt hiszed nekem könnyű volt? Hónapokig szenvedtem. De elfogadtam és megértettem, hogy nem állsz még készen. Aztán sikerült újra nyitnom, párt találtam magamnak. Rendeződött az élet körülöttünk. Erre feltűnsz a semmiből, majd egy év hallgatás után, és kiderül, hogy feleséged van! Ez kicsit sok nekem már.
• Van valakid? Szerelmes vagy?
• Van valakim, igen. Együtt élünk, és nagyon jól megvagyunk.
• Értem. Nem tudtam. Illetve hát, gondolhattam volna. Ha én ekkorát tudtam kanyarintani az élet tortából, neked miért ne lenne azóta új szerelmed.
• Egy sort sem írtál, nem hívtál, ha kerestünk, nem reagáltál. Békén hagytunk. Természetes, hogy egy idő után az én sebem is begyógyult, és tovább léptem. Most sem az zavar, hogy feltűntél, csak ez a huszárvágás. Ezt nem gondoltam volna. Feleség. Azt hittük túl vagy egy-két kalandon, próbálgatod magad, ismerkedsz a világgal lépésről lépésre. Néha talán megtorpansz. De hogy homlok egyenest hátrafelé kezdj el rohanni. Nem semmi.
• Mi van a lányokkal? Ugye jól vannak?
• Persze, minden rendben velük, boldogok. Kiegyensúlyozottak, mióta Livi anyja is elfogadta teljesen az egészet. Velük minden kerek. Sokat lógunk együtt, ahogy régen is.
• Négyesben, a barátoddal?
• Olykor. Ő sokat dolgozik városon kívül. Ezért nem mindig ér rá.
• Mivel foglalkozik? Már ha nem vagyok tolakodó.
• Fotós. Főként magazin, divat, naptár, ilyenek. Most is lent van a Balatonnál.
• Klassz srác lehet. Kreatív.
• Abszolút. És jóképű, vidám, humoros.
• Tökéletes?
• Senki sem az.
• A bolt jól megy?
• Igen, ahogy mondtam, vannak gyengébb napok, de amúgy rendesen pörög. Már szállítunk más városokba is, netes rendelés. Haladni kell a korral.
• Igen, ma már ez a módi. Egyszerűbb otthonról a fotelból vásárolni.
• Ja, csak így a bolt atmoszférája nem jut el a vevőhöz. De azért persze jórészt személyes még a forgalmunk. Remélem így is marad.
• Mit gondolsz, Brigiék hajlandóak találkozni velem?
• Minden bizonnyal. Nem ők szakították meg a kapcsolatot. Azt hiszem őket is érdekelné a nagy történet! Ha engem túléltél, őket is túl fogod.
• Akkor felhívom. Hiányzik, hogy lássam a dilis fejüket.
• Meddig maradsz a városban?
• Még talán két napot.
• Abba belefér.
• Igen. Azt hiszem, most jobb, ha megyek. Én csak..látni akartalak. Tudni, hogy jól vagy.
• Jól vagyok, láthatod.
• Rendben. Akkor nem is zavarok tovább.
• Azért, én is örülök, hogy láttalak. És, hogy megtudtam, mi is történt veled. Mit mondhatnék? Sok szerencsét, sok sikert, amit akarsz. Légy boldog!
• Köszönöm – biggyedt le a szája. Fejét lehajtva, ismét nedves lábadt szemekkel indult az ajtó felé.

Viszlát, Dani! Vigyázz magadra!

• Te is! Isten veled!

Az ajtó becsukódott, és mindkét fiatal szívbe egyszerre hasított a fájdalom. Múlt, jelen, érzések, gondolatok, emlékek, álmok, ábrándok, választások. Visszafordulni már késő.

            Elütötte az óra a délután kettőt, mikor Lívia betoppant a Zugba, hogy leváltsa Danit. Kissé elkésett, de ez köztük sosem okozott gondot, hisz mindketten a boltért dolgoztak. Jól tudták, ha a másik késik, annak oka van. Most sem volt ez másképp. Robi már a második kört is megejtette, Líviával.

• Szia csajszli! Hogy-hogy később jöttél?
• Háát, ha tudnád! Megkeresett Robi!
• Pff! Ilyen gyorsan? Nálam is volt bent.
• Tudom, elmesélte. Meg minden mást is, ami történt vele. Elég meredek! Még nem tudom, mire véljem az egészet.
• A sztorit, vagy, hogy csak most keresett meg?
• Az egészet. Valahol megértem az érzéseit, hogy félt, és hátra akart hagyni mindent. De, hogy ennyire eltűnjön. Főképp, nem hiszem el, hogy ne érezte volna végig, hogy ez így nem lesz kerek.
• Nekem azt mondta, az elején minden jól ment, és hitte, hogy átlagos élete lesz.
• Jó, nekem is mondta, de nem tudom elhinni teljesen. Akiben benne van a másság, akár milyen szinten vagy százalékban, tudja, hogy ott is marad. Ezt nem lehet kirakni az ajtón kívülre. Még a kezdők is érzik ezt, szerintem. Jó, ne törjünk pálcát felette. Ez az ő élete, az ő döntései.
• Brigi veled volt?
• Az ebéd szünetében csatlakozott hozzánk, úgyhogy nagyrészt ő is hallotta. Szerinte békén kell hagyni, hagy élje az életét, ahogy akarja.
• Még szép! Nem is akar senki belefolyni, gondolhatod!
• Én is ezt mondtam. Mi lezártuk, tovább léptünk. Ő az, aki besétált és felforgatott mindent. Szerencsére holnap után megy vissza. Megtudtuk, hogy jól van, lépked a kiválasztott úton, és ennyi. Élhetjük tovább az életünket mi is.
• Engem aggaszt kicsit valami.
• Micsoda?
• Úgy ment el, hogy majdnem elsírta magát. Többször elkezdte mondani, hogy hiányzom neki, és, lehet, hogy rosszul döntött.
• Ez benne volt a pakliban! Most már hiába visszakozik. És ne is tegye! Épp elég fájdalmat okozott eddig is.
• De vajon lesz-e elég lelkiereje hozzá? Hogy elvesse a vágyakat, érzéseket, titkos fantáziákat.
• Dancsókám, ez már nem a mi problémánk! Te se agyalj, mert csak újra meg újra hatalmába fog keríteni az emléke! Nem szabad innentől foglalkozni ezzel. A barátunk volt, segítettük, ameddig csak szüksége volt ránk. Aztán leépített minket. Ha most újra élesztjük a dolgokat, fennáll a veszély, hogy mi leszünk az oka, ha elválik, ha botrányba keveredik. Kell ez nekünk? Egy újabb meghurcoltatás? Nekem nem hiányzik! Boldog vagyok, hogy nyugodt az életünk.
• Teljesen igazad van. Csak sajnálom kicsit. Persze keménynek mutattam magam, de az emlékek elgyengítenek.
• Ez természetes. Megesik. De gondolj Dávidra, ő, aki fontos most neked. Vagy a szolis srác! Kacagott egy nagyot.
• Köszke!
• Értesz, na! Jelen van és jövő. A múlt elmúlt. Most pedig tünés! Rég nem itt kéne lenned, hanem ebédelni, pihenni, kikapcsolódni. Dávid nem jött még haza?
• Estére várható.
• Akkor romantikázzatok! Hangolódj rá, feledkezz bele! Élvezd az életed! Este nem várunk vacsival!
• Értem. Rendben csajszli.

Alig, hogy beszált Dani a Tigrába, pittyent a telefonja. Sms érkezett. Feladó : Robi.

„Nem tudom így lezárni. Találkoznunk kell még. Látni akarlak még utoljára! Ráérsz valamikor?”

Azonnal megírta rá a választ. „Semmi értelme nem lenne! Elbúcsúztunk. Menj kérlek vissza.”

Ezt nem hiszem el….Annyira tudtam – gondolta. Nem lehet ilyen egyszerű az élet! Visszakozik, nyavajog, kérlel, és a szívem újra összetörik. Nem engedhetek neki! Most már nem. Késő. Meg kell magam erőszakolni, és hagyni, hogy újra eltűnjön az életemből!

Bárcsak itthon lenne már Dávid, hogy elterelje a gondolataim! Vagy menjek szoliba? Heti kétszer? Nem tenne jót. A franc essen bele!

A következő pillanatban megkocogtatták az ablaküveget. Mosolygós arc nézett be rajta. Dávid volt az. Dani azonnal kipattant a kocsiból és megölelte.

• De jóóóó! Itthon vagy? Megleptél!
• Az volt a célom! Végre időben végeztünk, tepertem haza, ahogy csak tudtam. Rácsörögtem Livire, hogy hol vagy. És épp itt értelek még! Nagyon hiányoztál már!
• Te is nekem! Nem vagy éhes?
• Szexre?
• Hééé-hééé. Nem pont. Mondjuk egy kis kaja… előtte! Én még nem is nagyon ettem ma.
• Akkor kajáljunk! Menjünk a kedvenc indiaidba?
• Öööö, inkább kihagynám!
• Nem hiszem el!
• Tegnap is ott kajáltam. Becsömörlök. Mindegy hova megyünk, csak együtt legyünk! Pizzázunk!
• Oké. Gyerünk akkor az Italian House-ba.
• Szállj be – mondta, és az ajtók már csapódtak is be mögöttük. A kissé sötétített üveg lehetővé tette, hogy váltsanak pár apró csókot, anélkül, hogy valakinek szemet szúrt volna.
• Még mindig nem térek magamhoz, úgy örülök! Pont rád gondoltam, és, hogy bárcsak itt lennél.
• Na, tessék! Teljesült a kívánságod. Most semmi sem ronthatja el az együttlétünket! Az egész délután és este csak a miénk!

Az Italian House-ban Dani sonkás-juhtúrós pizzát rendelt, Dávid pedig neki esett egy nagy tál Carbonara spagettinek. Mindketten szerették a tésztaféléket, és egy minőségi szeretkezés előtt – és után is - jól jön a szénhidrát.

• Mesélj, milyen volt a fotózás? Valami sztárt kaptál lencsevégre?
• Hülyéskedj csak! Ami azt illeti, igen! Merthogy Dukai Reginát fotóztam!
• Neeeem! Most szívatsz!
• Mi van kismajom? Nem hiszed el? Majd megmutatom a nyers képeket.
• Imádom a csajt!
• Tudom. Beszélgettem is vele sokat. Nagyon kedves, szimpatikus lány. És meleg szimpatizáns.
• De jó neked! Most irigykedem! Életben is olyan szép?
• Igen, bájos. A szünetekben még énekelgettünk is.
• Most komoly? Behalok. Nem fájdult meg a feje vagy a füle tőled?
• Vicces vagy. Most rukkol elő egy ütős videó klippel, mint anno az Érezd című volt. Színes egy klipnek ígérkezik.
• Ez csúcs! És mi volt a fotózás témája?
• Egy nyári naptár készül, amiben több hazai fiatal énekes csaj lesz benne. Ez volt az apropó. Én voltam Regina fotósa. Mi újság itthon?
• Nos, hát történtek dolgok. Képzeld ide költözött Brigi unokatesója Szegedről.
• Fiú, lány?
• Fiú. Versenytáncos. Tamásnak hívják. Elég jó fej, nyitott, vidám. Mint Brigi csak fiúban. Majd megismered biztos hamarosan. Nagyon örülnek, hogy újra együtt lehetnek, mert gyerekkorukban jó néhány csínyt elkövettek közösen.
• És, hogy kezeli ez a Tomi, hogy Brigi meleg? Meg gondolom látta, hogy a barátai hasonlóak – mosolygott.
• Elég jól kezeli, mivelhogy biszex.
• Kac-kac. Ugratsz?
• Eszemben sincs. Szerinted én nem röhögtem, mikor megtudtam? Kicsit be is égtem, mert Brigi nem készített fel. De mondom, jó arc, úgyhogy gyorsan megbeszéltük a témát.
• És mennyire biszex?
• Elmondása szerint nagyon. Szóval a fene se érti az embereket, de most egy lányba van bele esve, ez a lényeg. Volt nemrég egy barátja, egy évig, de aztán szétmentek.
• Értem. Akkor majd beszélgetek vele. Kíváncsi vagyok, hogy például vannak-e táncos promo képei.
• Jaj, egyből a munka!
• Nem, csak érdekel, hogy ki fotózza őket. Van-e arra, aki erre szakosodott esetleg. Lehet, hogy ismerem.
• Hát, majd megvitatjátok.
• Mi volt még? Hogy telt a napod?
• Érdekesen. Nem akarlak idegesíteni.
• Na! A pasid vagyok. Nekem elmondhatsz bármit. Sőt, kell – vigyorgott rá.
• Jó, de kérlek, próbálj nem beidegesedni! Én már fortyogtam eleget, mindenki helyett.
• Szóval? Mi a fene van?
• Itthon van Robi.
• Az a Robi?
• Igen, ő. És megkeresett minket.
• Megkeresett? Közel egy évnyi hallgatás után? Mi a francot akar tőletek?
• Nem tudom. Csak akarta tudni, hogy jól vagyunk.
• Remélem elküldtétek a sunyiba.
• Finoman, de valami hasonló.
• Helyes. Nem akarom, hogy bekavarjon az életünkbe!
• Nem fog. Megnősült.
• Hollandiában?
• Hülye! Nem meleg házasság! Elvett egy lányt!
• Azta! Ez meg, hogy jött neki?
• Hosszú történet. Úgy gondolta, átlagos életet akar élni. Nem tudta elfogadni a másik lehetőséget. Inkább elfojtja a dolgait, és megalkotja a saját tisztes, társadalomnak tetsző életét.
• A lány tudja róla?
• Dehogy tudja! A csaj totál bolond. Találkoztam vele.
• Micsoda? Elcipelte őt is?
• Áhh, fenéket! Összefutottunk. Hagyjuk, kész téboly volt az egész. Holnapután visszautaznak, és többet nem keres meg minket. De legalább megtudtuk, miért tűnt el úgy.
• Hát jó. Rendben.
• Kérsz desszertet?
• Egy gundel palacsinta még beférne.

Miközben a két srác a desszertjét fogyasztotta kínos csendben, hasonlóan szótlanul ült Robi otthon a konyhában. De Dani és Dávid később felengedett, átlépett a napi témán és hazaérve végre sikerült egy nagyot szeretkezniük. Aznap már ki sem tették a lábukat a lakásból, csak egymást kényeztették órákon át.

Emese és Robi délutánja kicsit sem hasonlított az előbb leírtra. A fiú magába roskadtan görnyedt a széken, mikor felesége belibbent a tőle megszokott dinamizmussal.

• Helló, macikám! Már itthon is vagy? Nem mentél anyukádékhoz?
• Szia. Nem, nem mentem. Csak Danit látogattam meg, és néhány régi ismerőst.
• Óh, tényleg, Dani! Végre beszélgettetek?
• Igen, egy kicsit.
• Mikor jön el hozzánk?
• Azt hiszem mostanában nem.
• Furcsa vagy! Csak nem megint nézeteltérésetek volt?
• Nézetek..nézet…igen.
• Robi, mi ütött beléd?
• Nincs nézeteltérés. Jól vannak. Ők is, én is.
•  Akkor meg mi baj?
• Semmi! Nincs baj, érted?! – emelte fel kicsit a hangját.
• Jól van, na! Kérdezni csak szabad?
• Hagyjál!
• Tiszta bunkó vagy ma – azzal rácsapta a szobaajtót.

Robi feje sajgott az indulattól. Felkavarták a történtek. Dani látványa, a hangja, az illata. Hazaérve pedig nem találta a helyét. Érezte, hogy nem jó ez így. Szabadulni akart, de nem lehetett. Örökre megpecsételődött a sorsa – gondolta.

Nem ment ki a fejéből, hogy látni akarja régi szerelmét. Mardosta a vágy, hogy még egyszer, utoljára megcsókolja. Utoljára? Legszívesebben örökké ezt tenné. Eldobna most mindent, és kimenekülne a világból, csak, hogy kettesben legyen vele. De nem teheti. Már tovább lépett, új fiúja van, boldogan él. Nincs jogom háborgatni őket – morfondírozott.

• Robi… – lépett ki Emese. Az előbb kicsit ingerült voltam én is, ne haragudj! Csak látom, hogy valami bánt, és segíteni akartam. Kérlek, beszéljük meg!
• El akarok válni!
• MI VAAAN? Most…most…ez valami tréfa?!
• Nem. El akarok tőled válni! Elkapkodtuk.
• Normális vagy – fakadt ki hangosan. Te meg miről beszélsz?!
• Alig ismerjük egymást. Minden olyan gyorsan történt, nem szabadott volna még lekötni magunkat!
• Te megvesztél! Mi van veled Róbert?! Tudni akarom, mi ütött beléd! Hallod!? Az a kurva, ugye? Ő tűnt fel?! A Zsuzsikád! Mit akart tőled? Vele találkoztál, igaz?
• Zsuzsi….
• A ribanc! Majd adok én neked válást! Széttépem azt a némbert! Apám meg majd téged szed darabokra, ha nem térsz észre! Hallasz engem?! Menj el, szellőztesd ki a fejed, vagy verd ki magadnak, bánom is én, de ezt felejtsd el! Mit képzelsz? Így működnek a dolgok?! Tegnap még szeretsz, ma meg már válnál?! Én…én…csak álmodom! Ez csak egy rémálom lehet!
• Rémálmom, az nekem volt. Hidd el, jobb lesz neked is. Nem tudlak hosszú távon boldoggá tenni!
• És ez most jut eszedbe? Talán, ha az esküvő előtt tört volna rád a pánik! Robi ne tedd ezt velem, ne bánts! Én, szeretlek! Kérlek, mondd el, mi ez az agyrém! Biztos meg tudjuk beszélni! Túlságosan rád telepedtem? Nem hagytam teret? Vagy több szórakozásra vágynál? Valami újdonságra szex terén? Egy kis játékra? Igen? Tudod, hogy velem mindent megbeszélhetsz! Hozzád mentem, megesküdtem, hogy kitartok melletted! És te is! Szólalj már meg!
• Hívd fel apádékat, és mondd meg, hogy nélkülem mész vissza. Időre van szükségem!
• Megőrültél? Soha! Engem nem hozol ekkora szégyenbe! Mocskos szemét – kezdett zokogásba.
• Ne hisztizz, kérlek!
• Majd adok én neked hisztit! Kapsz te mindjárt…- azzal felkapkodta sorra a tányérokat és a fiú felé dobta. Az egyik a kredencen landolt, másik kettő a földön tört darabokra, egy eltalálta Robi oldalát, aki kezeivel védekezően takarta arcát.
• Állj le! Emese fejezd be! Hé!
• Fejezd be te! Nem lehetsz ilyen önző faszkalap! Csak a te érzéseid számítanak?! És az enyémek? Az nem lényeg, én mit szeretnék? Mindig csak te! Ti férfiak önző állatok vagytok! Gyűlöllek!
• Bárcsak képes lennél rá! Jobb lenne, hidd el!
• Magyarázatot akarok! A fenébe! Tartozol nekem! Mi történik velünk? Miért akarsz elhagyni?! Mondd meg! Hallod?! Áhháháháááhhháááá… - patakzottak újra könnyei.
• Még nem. Most még nem. Nem tudom elmagyarázni. Adj egy kis időt! Találj ki valamit! Mond, hogy a nagyim miatt maradok itthon. A családnak szüksége van rám. Vágd ki magad. És én majd, megpróbálok…
• Megpróbálsz? Próbálsz? Mit? Csendben elhagyni? Lelépsz a ribanccal? Mit akarsz tenni?!
• Csak gondolkodni. Mást nem mondhatok. Kell, hogy magam legyek!
• Menj a fenébe, te utolsó szemét! Tudod, mit? Itt hagylak, csinálj, amit akarsz! De ha a közelembe jössz, apámmal szétveretlek! Kinyírlak érted! Érted?!
• Bocsáss meg!
• Soha! SOHA! Fogsz te még nekem könyörögni! Majd megtudod, milyen érzés, mikor eldobnak, magyarázat nélkül. Elhajítanak, mint valami megunt göncöt!
• Én nem ezt akartam! Nem így akartam…
• Nem érdekel, hogy mit akartál! Megkérted a kezem! Hűséget esküdtél! Még fél év sem telt el! Nem vagy hajlandó még csak megmagyarázni sem! Esélyt sem adsz, hogy változtassak, ha velem van a baj.
• Nem veled van, esküszöm.
• Akkor? Kivel?
• Velem. Túl fiatal vagyok a házassághoz. Nem tudok így élni!
• Jókor jut eszedbe! Szar alak vagy! Le tudnálak köpni!
• Kérlek…
• Fogd be! Tűnj el innen a francba!
• Ez az én lak…
• Nem érdekel! Legalább hagy pakoljak össze nyugodtan. Takarodj innen! Húzz már el Robi! Gyűlöllek – tört ki belőle újra a sírás.

A fiú nagy nehezen kilépett a bejárati ajtón, és mint egy zombi elhagyta a társasházat. Nem tudta, még merre menjen. Szüleinek nem mondhatta el, mi történt. Nekik sem tudna magyarázatot adni. Csak lézengett az utcán, szemei előtt elmosódtak a fények és alakzatok. Olyan érzése volt, mintha bedrogozott volna. Szédült, izzadt, hányinger kerülgette. Undorodott magától, és legszívesebben megsemmisült volna egy pillanat alatt.