2.kötet - 6.fejezet

Hatodik fejezet

Zsarolás

Dani kellemesen szendergett, mellette Dávid, akivel csodálatos éjszakát töltöttek el. Ahogy a fiú alvó arcára nézett, megnyugtató érzés fogta el. Biztonságban érezte magát vele. Bár Robi feltűnése kissé megingatta, most úgy érezte, jó helyen van. Átölelte kedvesét, és megpuszilta arcát. Közben eszébe jutott régi jó barátja, Huba. Legalább két hónapja nem hallott felőle részletesen. Az érettségi és a tanév zárása mindig nagyon lefoglalja a tanárokat. De most már jó lenne tudni róla, gondolta.

A délelőtt csendesen telt, Dáviddal megreggeliztek, majd beiktattak egy nagy közös zuhanyzást. Nincs is izgatóbb, mint szeretkezni a tus alatt, összedörgölőzve a másik sikamlós testével, nézni, ahogy a lágy hab lebukfencezik párja dagadó mellizmán. Csókolózni olyan hevesen, mintha csak az okozná a felszálló gőzt, és egyre csak hallani a másik mély nyögdécselését.

Eljött a munka ideje, így elindult a Zugba, barátja pedig a fotóstúdióba vette az irányt, hogy dolgozzon a balatoni fotózás képein. Épp csak beért volna a boltba, mikor megcsörrent a mobilja, és nagy meglepetésére a kijelző а Huba nevet írta ki. Ez nagyszerű – gondolta, végre jelentkezik!

• Szia, Huba!
• Hali, Dani!
• De jó végre, hogy hallom a hangod! Mi újság?
• Hát, van mit mesélnem! Ezért is kereslek. Jobb lenne, ha mindenről személyesen számolnék be!
• Kicsit rám ijesztesz! Zaklatott a hangod! Ricsi? Jól vagytok?
• Igen-igen! Ne aggódj, minden oké!
• És Nóri? Ép és egészséges?
• Az! No para. Nem ilyesmiről van szó. Csak jó lenne már találkozni, és úgy dumálni.
• Tényleg szuper lenne!
• Na, arra gondoltam, hogy ma este leugrom hozzátok! Már, ha nem zavarok!? De mondhatsz nemet is!
• Nem! Mármint nem, nem zavarsz! Annyira jó lenne, ha jönnél.
• Gondoltam, péntek van, itt a hétvége, ti is jobban ráértek.
• Persze! Gyere csak! Szólok a csajoknak is! Oda lesznek!
• Dávid otthon lesz?
• Remélem. Most itthon dolgozgat.
• Őt sem zavarom?
• Menj már! Folyton kérdezgeti, mi van veled! Örül majd neked! Ricsi jön?
• Nem tud, sajnos. De üdvözöl, épp itt téblábol. Vizsgára készül. Totál be van osztva az ideje.
• Szegényke!
• Az orvosi már csak ilyen. Később megtérül, tudja ő.
• Puszilom, mondd meg neki!
• Rendben!
• Akkor várunk este! Hány óra felé jössz?
• Olyan hét-nyolc körül. Nektek is jó?
• Király. Akkor este találkozunk! Jujj, de örülök!
• Én is! Akkor este. Szia.
• Csőváz!

Lívia a délelőtti rendrakással foglalatoskodott, mikor társa beért az üzletbe. Látta rajta derűs izgatottságát.

• Szia Dancsókám! Mi a pálya?
• Hella! Képzeld kivel beszéltem épp most!
• Na?!
• Hubával! Este lejön hozzánk! Ráértek?
• Persze! Ez tök jó! Ezer éve nem volt itt! Nahát, felcsigáz a hír! Tényleg szuper!
• Szerintem is. És most Dávid is itthon van.
• Ricsi is vele tart?
• Nem, nem tud. Vizsgái vannak, és rengeteget tanul.
• Óh, értem. Hát kár azért.
• Jaja. Na, és mi újság nálad? Nálatok?
• Semmi extra. Mivel a vacsorát kettesben töltöttük, NÉLKÜLETEK... hát mi is szerintem hasonlóan szórakoztunk.
• Ééértem én! Feh. Puncimanók!
• Kukidokik – kacagtak mindketten.

Huba miután végzett a délutáni magánórákkal, nekiállt pakolni a baráti hétvégére. Néhány gönc elég lesz, gondolta. Csak kéne vinnem valami apróságot nekik! Olyan rég nem találkoztunk már. A csajoknak valami frankóbb pralinét, úgyis olyan édesszájúak. Daniéknak meg talán a lakásba egy szép dísztárgyat, vagy képkeretet. Persze, hisz Dávidnak tuti van pár klassz képe, amit bele tehetnek – vélekedett.

Már-már kezdett jó hangulata lenni, de aztán rátört ismét a nyomasztó érzés, a félelem. A valódi ok, amiért szüksége volt barátaira, és azok tanácsára. A helyzete lehetetlennek tűnt, és nem látta a kiutat. Meg szerette volna osztani velük, hogy segítsenek neki gondolkodni. Hisz sem Ricsi, sem Nóri nem tudta, mibe keveredett. Nekik nem mondhatta el. Amíg nincs megoldás, addig semmiképp.

Elkészült ruhái bepakolásával, a neszeszerét is összerakta, és közben próbált nem agyalni. Nem ment. Újra meg újra előtörtek az érzések, hogy most megtörténhet, amitől évek óta rettegett. Lebukik, megszégyenül, elveszti a munkáját. Elfordul tőle a világ, romba dől az élete. Mindez.... egy ilyen ostoba helyzetből adódóan. Mit tegyek? Vajon Daniék tudnak segíteni? Lesz valmi öteltük, mi lehet a megoldás?

Ezek a kérdések még az úton odafelé is zengtek fejében. Nagyon várta, hogy végre megérkezzen barátaihoz.

Livi és Brigi a konyhában tüsténkedett. Már majdnem kész volt a rántott hús és a rántott sajt, csak a kisütés volt hátra. A krumplipüré az asztalon várt egy hőálló jénaiban, és a fokhagymás barnaszósz is összeért. Hűtőjében Dávid által készített krémkaramell pihent kis tálkákban, dermedten. A fotózás mellett a desszertek nagymestere is volt. Dani terített meg, ügyelve a színharmóniára. Kreativitását kiélve a szalvétákból kis állatfigurákat hajtott. „Ez az én asztalom. Szó szerint és átvitt értelemeben is.” – mosolygott magában. Izgatottan várta, hogy megérkezzen barátja a fővárosból és végre megtudja, mi újság velük. Miért lehetett olyan letört a hangja a telefonban? Mi aggaszthatja valójában? Mert érezte, hogy Huba valami fontosról nem beszélt a telefonban. Még auraérző képessége sem kellett ehhez, fogta az energiákat így a távolból is. Furcsa érzés tölötte el, mikor eszébe jutott barátja. Féltő érzés. Ám az okát nem tudhatta még.

Hallották a motorzajt, begurult a Ford az udvarra. Mindannyian összemosolyogtak.

Végre! Itt van Huba!

• Itt vagy hát végre öreg harcos – lelkendezett Dani.
• Harcosnak harcos, de nem annyira öreg – ölelte meg Huba.
• Nagyon vártunk már! – folytatták a lányok.
• Üdv nálunk! – köszöntötte végül Dávid.
• Szuper újra látni mindenkit! Már nagyon hiányoztatok! Hoztam egy-két apróságot.
• Ajándééék – ugrott fel Brigi, mint egy kisgyerek.
• Azért az túlzás! Nektek csajok egy kis finom nasi, Cadbury. Remélem, szeretitek?!
• Naná! Mindent, ami édes. A csokit, sütit, szexet....hahha-ha!
• Nektek Danesz pedig hoztam két képkeretet! Nézd csak!
• Frankó!
• Igazán szépek, folytatta Dávid. Lesz mit bele tennünk!
• Ebben biztos voltam! Most milyen fotókban utazol Dé?
• Leginkább még mindig divat, és reklám. Kedvtelésből természetfotózom is. Azokból szánok ezekbe a keretekbe. Tényleg jól mutatnak majd benne. Köszönjük!
• Semmiség!
• Gyere, az asztal megterítve! – invitálta Livi.
• Óóó, hát kajával készültetek? Még ide se értem szinte! Ez kedves!
• Ugyan Hubi, te mindig éhes vagy! Mit udvariaskodsz – vágta rá Dani, majd mindannyian hangosan nevettek.

Leültek a szépen terített asztalhoz, és Daniék sorra behordták az ételeket. Tele lett minden féle finomsággal, Huba csak a fejét kapkodta. Ez nem semmi, jegyezte meg boldogan. Sorra szedtek az ételekből, és mindenki nagyon elégedett volt a kukták tudásával. Degeszre ették magukat, miközben nagyokat nevettek. Huba szándékosan nem tért rá jövetele kényes okára. Inkább Nóriról és Endréről mesélt hosszasan, és persze Ricsiről.

Az ifjú titán épp zárta első évét a Semmelweis Egyetemen. Kemény próba volt a gólya élet, rengeteg tanulással, és küzdéssel. Egy tantrágyból el is hasalt, de a kreditrendszernek köszönhetően görgette tovább, így nem kellett halasztania. A többi tárgyat jó eredményekkel zárta, de egy szigorlat még hátra volt. Arra tanult most serényen, és mivel nagyon félt, inkább kihagyta a hétvégi látogatást. Persze Huba ennek valójában örült is, mert így nem kellett félrevonulnia, hogy elmesélje a történteket. Nyíltan beszélhetett barátaival.

Ricsinek épp elég stresszes a vizsgaidőszak, nem szerette volna még jobban kiborítani. Mivel nagyon jól megvoltak, és szerették egymást, tudta, hogy Ricsi kitérne a hitéből. Nem tudna a tanulásra koncentrálni. Nórit pedig elkapná a harci ideg, tetőtől talpig elvörösödne, hangosan szitkozódna, majd órákon át jajveszékelne, hogy elveszti Hubát. Mint barátot, és mint munkatársat egyaránt. Fentiekre tekintettel úgy döntött, elhallgatja előttük baját. Csak abban bízott, Dani és a lányok, meg persze Dávid, tud majd neki tanácsot adni. Esetleg valami megoldást. Lehet, hogy hallottak már hasonlóról. Dé is világlátott fotós, sokfelé, sok mindent olvasott, látott, és élt meg.

Egyedül nem tudott megbírkózni ezzel, már próbálta. Nem tudott semmi okosat kitalálni. Újra meg újra oda jutott gondolataiban, hogy vége a karrierjének, a hivatásnak, a méltóságának. Ezek a párkapcsolatát is taccsra tennék. Oda lesz az egész élete! Gyűlölt félelemben élni. Gyűlölte, ha mástól függött. Gyűlölte az igazságtalanságot. Gyűlölte a bélyegeket. De méginkább gyűlölte a gonosz embereket, akik képesek puszta szórakozásból ártani valakinek. És gyűlölt gyűlölni, hiszen szeretetre teremtett lénynek vallotta magát.

A vacsora után Dani már tűkön ült. Érezte, és látta Huba auráján a vibrálást. Mély zöldre majd mályva színre váltott, és nagyon elvékonyodott. Fogytán az energiája, ki fog merülni – gondolta magában. A barátomnak segítségre van szüksége. De mi lehet a gond? Nem habozott tovább, neki szegezte a kérdést.

• Hubi! Mi nyomja a lelked? Kérlek, mondd el nekünk!
• Hát, nos….
• Ne kertelj! Mind a barátaid vagyunk, és törődünk veled.
• Igazság szerint, történt valami. Nem tudom gyerekek, hogy szabadna-e terhelnem ezzel, de ti vagytok az utolsó reményen! Én… Én teljesen kivagyok! Nem tudom, meddig bírom ezt! – fakadt ki hirtelen.
• Hajaj, ez ijesztően hangzik! – vágta rá Lívia.
• Azt hiszem, természetes, hogy segítünk, és nem kérdés, hogy terhelhetsz vele! A barátunk gondja nem lehet teher – folytatta Brigi.
• Ez így van! Mesélj végre! Mi történt? Részletesen tudnunk kell!
• Köszönöm Jól esik ez most.
• Kezdj bele! – bátorította Dani.
• Próbálok rövid, és érthető lenni, de eléggé összezavar, ha csak rágondolok. Szóval bocs, ha csapongok!
• Nem baj, csak mondd!
• Ricsivel nagyon jól megvagyunk, ezt tudja a szűkebb környezetünk is. Nálam ti, mint barátok, és neki is van pár kedves ismerőse, akiknek előbújt. Köztük anyukájának is. Nem tisztázott pontosan a dolog, hogyan jutott el az infó, de valaki olyan is tudomást szerzett a kapcsolatunkról, akinek nem kellett volna. Kiszivárgott, de tényleg nem jöttünk rá, kin keresztül. Lehet, hogy mi voltunk óvatlanok. Nem okolunk senkit konkrétan.
• Hogy történt?
• Pár hete felkeresett egy diákom. Jövőre fog érettségizni, és egy nemzetközi üzleti suliba menne továbbtanulni. Elég jók a jegyei, de angolból sosem volt fényes. Pont a nyelvérzéke gyenge. És hát az üzleti vonalra manapság három-négy nyelv is szükséges. Gazdag szülők kölke, de ebbe a suliba nem elég a pénz a bejutáshoz. Nagy nevek kerültek ki innen, és keresettek az ott végzett fiatalok világszerte. Úgyhogy nem vesznek fel bárkit, csak mert lóvéja van!

Nos, ez a fiú egyik délután bejött a konzultációs időmben, hogy beszélni akar velem. Egyszerűen fogalmazok… Megzsarolt.

• Micsoda – hőkölt fel Dávid.
• Igen. Elmondta, hogy tud rólam, és hogy kapcsolatom van egy régi tanítvánnyal. Bár konkrétan a személyét nem tudta. Tehát tud arról, hogy meleg vagyok, ami azért így simán is meredek! Tudjátok jól miért. Közölte, hogy ha idén nem zárom le kitűnőre, jövőre szintén, és nem garantálom a példás angol érettségijét, akkor mindent kitereget! Be fog sározni a diákok, kollegák, és a dirink előtt. Sőt ennél akár tovább is megy. Apja remek kapcsolataival még a sajtóba is eljuttat egy cikket. Nem restelli még azt sem hazudni, hogy őt, és több diák társát is megkörnyékeztem!
• Huba, én szóhoz se jutok! Ez döbbenetes – képedt el Lívia.
• Tudom! Köpni, nyelni nem tudtam! Úgy éreztem, ott azonnal megfulladok, felrobbanok, és infarktust kapok egyszerre! Láttam a szemében az elszántságot, hogy tényleg nem riad vissza semmitől! Csak, hogy előrébb jusson. Ezeknek az újgazdag ficsúroknak nincs értékrendjük! Gátlástalanok bárkivel, nem tisztelnek se Istent, se embert.
• Mit mondtál neki? Mit tudtál erre reagálni? – kérdezte Dani.
• Nagyon semmit. Éktelen haragos lettem, és kiabáltam, hogy takarodjon ki a teremből. Meg, hogy mit képzel magáról, és hasonlók. Ő meg csak mosolygott, és azt mondta; „Rendben tanár úr, kap két hét gondolkodási időt. Utána vagy úgy lesz, ahogy kértem, vagy tönkreteszem.” És kisétált vigyorogva!
• Ámulok. – meredt Brigi maga elé. Ez durva! Felfoghattalan. Filmen már láttam hasonlót, de, hogy az életben megtörténhet ilyesmi!? És pont egy barátommal. Ez, ez…
• Teljesen megzuhantam! Se Ricsinek, se Nórinak nem mertem még mondani, hisz van elég bajuk. Nem akarom fölöslegesen megrémiszteni őket. Hátha van valami kiút ebből. De egymagam nem tudtam, hogy döntsek! Engedjek a zsarolásnak? És ha utána még többet és többet akar? Hogy a haverjain is segítsek, vagy lopjak el dolgozatokat a kollegáimtól? Mert erre is célozgatott! Adjam fel az erkölcseimet, és legyek etikátlan, korrupt tanár? Képtelen lennék rá! Ha nem teszem… mindennek vége! Tanár sem maradok. Sehova nem vennének fel, tudná az egész város. A szüleim belehalnának a szégyenbe! Drága jó nagyikám. Nyolcvanöt éves. Én nem is tudom, mi lenne vele! Elfordulnának tőlem a kollegáim, a diákjaim egy része tuti, hogy megvetne ezek után. El kezdenének gondolkodni, hogy vajon őket… Minden szavam és tettem újra lenne értelmezve! Kiforgatva, átcsámcsogva és kiköpve! Talán még engem is leköpnének! Ezt emberileg nem bírnám ki! Nem élném túl! Ricsit is elveszíteném, hisz csak egy idegroncs lenne mellette, nem önmagam. Könyörgöm, segítsetek!
• Borzalmas Hubi! Hallva is teljesen kiborít!
• Szóval egy gazdag kölyök, akinek semmi sem szent?! Gondolom a szüleitől sem fél? Ha azzal jönnél, hogy elmondod a szüleinek, hogy megzsarolt egy tanárt?
• Ugyan Brigi! Ki hinne nekem? Biztos a kicsi fiúknak hinnének. Ha az apja el tudná intézni, hogy bekerüljön valami szennylapba. Szerinted?! Ízekre szednének! A gyerek pedig bepipulna, és még nagyobbat vágna alám! Ezt sajnos már én is végigzongoráztam.
• Ha engedsz neki – vette át a szót Dani – oda a gerincességed, magaddal nem tudsz majd elszámolni. És ahogy mondtad, valószínű sosem lenne vége a dolognak! A zsarolók mindig többet akarnak, ha egyszer engednek nekik!
• Igen, ez tuti! Nem tudnék onnantól tükörbe nézni. Minden, amit felépítettem, a hivatásomnak szenteltem, hogy igazi, jó tanár legyek, megsemmisülne. Még ha így meg is úszom a meghurcoltatást, tudni fogom, hogy erkölcsileg elbuktam, és nem vagyok méltó a pályára.
• És, ha nem mész bele a dologba? Talán tenne lépéseket, talán csak blöfföl! Legrosszabb esetben elköltöznél a városból Ricsivel. – elmélkedett Dávid.
• Oda köt minden! A családom, a munkám, Ricsit az egyetem. Ha ez megoldás is lenne arra, hogy ne ismerjenek, a családom akkor is szenvedne! Ők ott maradnának, és viselnék a következményeket! Őket büntetnék helyettem!
• Akkor ez is zsákutca. – összegezte Livi.
• Nincs jó megoldás! Egy másik bolygóra kéne költöznöm! Vagy ezt a gyereket… kiiktatni. De hát nem lehet! Tanácstalan vagyok! Minden reményem oda!
• És, ha visszazsarolnád? Például, hogy neked is vannak kapcsolataid. Vagy, hogy a kollegáid tudnak a dolgaidról, ezzel nem tud újat mondani, és melléd fognak állni! Ő lesz, aki megszívja, mert majd mindenből megbuktatják. – próbálkozott Livi.
• Szerinted elhinné? Ez azért túl gyenge. Nem tudok ennyire jól blöffölni! Tudja, hogy van egy-két kollega, aki annyira bigott, hogy tuti nem osztottam volna meg velük. Áh, ez átlátszó, sajnos.
• Másképp nem lehetne elhallgattatni? – vetette fel Dani.
• Öljem meg? – próbált Huba viccelődni. Kétlem, hogy bármivel is lehetne hatni rá. Mindene megvan. Ami nincs, azt meg bármikor megveheti magának. Az érzések, emberi értékek, amik nem megvehetők, azok meg nem érdeklik. Nekem kéne megsemmisülnöm!
• Ne mondj ilyet! Ne is gondolj rá – mondta Brigi határozottan.
• Nem ártanék magamnak. Dehogy! Annál jobban tisztelem és szeretem az életet. Tudjátok jól. Az nem megoldás. Csak még nagyobb fájdalmat okoznék a szeretteimnek. A lebukás talán kevésbé lenne tragikus.
• Szegénykém!
• Látjátok? Mondtam, hogy kilátástalan helyzet!
• Mindig van megoldás. Talán most nem látjuk még, nem gondolunk rá, de kell, hogy legyen – szólt Dani. Semmi sincs véletlenül, tudod jól!
• Jah, tudom. De ez most kegyetlen helyzet.
• Mérlegelni kell. Mi szól az egyik verzió mellett és ellen, és mi a másiknál. Melyik a kevésbé tragikus. Próbáljuk meg kívülről szemlélni a dolgot! – vélekedett Dani.
• Nem tudok elvonatkoztatni! – szomorodott el Huba.

Még legalább két óra hosszát beszélgettek, és törték a fejüket, mi lenne az elviselhető megoldás a nem kicsi problémára. Nem jutottak dűlőre. A téma minden oldalról nézve nagyon kényes, és a tanár rosszul jár bárhogy is dönt. A lányok fáradtan és agyilag kimerülve sétáltak haza, majd zuhantak az ágyba. Brigi azonnal elaludt, de Livi még így is agyalt legalább két-három órát. Csak forgolódott, nem tudott napirendre térni barátja helyzetén.

Dávid amellett voksolt, hogy a döntést csak Huba hozhatja meg, és, hogy az ember becsülete, önbecsülése, hogy tükörbe tudjon nézni, a legfontosabb. „Ne érdekeljen, hogy ferde az árnyékod, ha tudod, hogy egyenesen állsz.” – mondta bölcsen. Talán nem véletlen, hogy így alakult, és az sem, ha Hubának szembe kell szállnia a fél világgal a jogaiért, emberségéért. De semmiképp nem szabad engedni egy ilyen kis stílű, szar alaknak.

Dani osztotta párja véleményét, kiegészítve azzal, hogy ez a fiú még megbűnhődik valamilyen fórumon, ha tényleg képes ilyet tenni. Ám bízni kell a Sorsban, talán nem megy el mégsem addig, mint ahogy állítja.

Végül ők is elpilledtek az éjszakába nyúló beszélgetésben, és délelőtt mindhárman a nappaliban ébredtek. Huba a szombatot is barátaival töltötte, sétáltak a városban ötösben, sőt Brigi bemutatta neki unokatestvérét, Tomit is. Nagyokat beszélgettek a jó időben, fagyiztak, meglátogatták Livi szüleit. Próbálták elterelni barátjuk figyelmét, hogy kicsit ki tudjon kapcsolódni. Úgy talán megpihen az agya, feltöltődik, és meg tudja hozni a döntést. Mert az idő nagyon sürgette. Már csak néhány napja maradt, hogy választ adjon a kiskorú zsaroló művésznek. A nap végén érzelmes búcsút vett barátaitól, megköszönte, hogy meghallgatták, és segítették a gondolkodásban. Tudta, hogy nagy harc várhat rá, de a barátai mellette vannak mindig, és sosem fogják magára hagyni. Beült autójába és meg sem állt pesti lakásáig, ahol már nagyon várta ifjú szerelme. Benne is biztos lehet, és a szeretetében. Valahogy talán mégis átvészeli ezt. Bárhogy alakuljon. Kicsit derűsebben látta az életét, mint egy nappal előtte. És meghozta a döntést.