2.kötet - Első fejezet

Első fejezet

Eltelt egy év

Nyár volt, szereplőink életében eltelt egy év. Ennyi idő alatt gyökeres változások is történhetnek emberek életében, de vannak, akik évek elmúltával is ugyanott állnak. Az ember változásra, fejlődésre teremtett lény. Mégis oly kevesek képesek rá. Nehezen hagyjuk el a kényelmi zónánkat, félünk az új dolgoktól, inkább megragadunk a megszokottban. Még ha unalmas, fakó, vagy fájdalmas is. Nem merünk változtatni, és még kevésbe változni. Tartunk az új kihívásoktól, melyek pedig olyan ajtókat nyithatnak meg, amiről nem is álmodtunk volna. De az árát meg kell fizetni….

         Dani épp esti kocogását töltötte. Imádott futni, még mindig. A fák és virágok ontották édes illatukat. Ahogy beszippantotta a természet aromáit, valósággal átszellemült.

A nyár beköszöntött, de még nem volt hőség. A növények zöldelltek, nagyokat lehetett sétálni a szabadban. Most különösen szép volt ez a fiúnak, mert nem egyedül kellett kiélveznie a természet csodáit. Tudta, ha hazaér, fáradtan ugyan, de várja kedvese, aki sokáig dolgozott ma is. Végre talált valakit, akivel jól érzi magát, aki biztos abban, hogy őt akarja, és vele akar lenni. Ráadásul még jóképű is, férfias, önálló, humoros. Van bennük elég közös, ugyanakkor eltérő is. Bár élvezte az esti futást, nagyon várta már, hogy hazaérjen, és csókkal köszönthesse párját. Már a tizenkettedik kilométerénél járt, mikor a távolban megpillantott két sétáló alakot. Szerelmes párnak vélte őket, mert testtartásuk erről árulkodott. Ahogy közelebb ért, már azt is látta, hogy fogják egymás kezét. Bevillant neki valami furcsa érzés. Mintha ismerős lenne a közeledő alakok egyike, mintha a járása, a mozgása, mintha már látta volna. Ismerősök vajon? Vádlija megfeszült, és nagyot szökkent, majdnem látótávolságon belül voltak. Végre megpillantotta őket. Igen, ismerte. Nagyon is jól. Fájó emlék. Hogy került most ide? Éppen most. És ki a lány vele? Utoljára nem ez a lány….Ezernyi gondolat tódult a fejébe a másodpercek tört része alatt. Szeme villant, ahogy az égbolt csillagai tükröződtek benne, és ismerőséi nem különben. Nagyra kerekedett mindkét szempár, pillanatnyi riadalom költözött a tekintetekbe, majd köszöntek egymásnak, és Dani szélsebesen futott tovább. Émelygés fogta el, a szíve zakatolt, a torkát gombóc feszítette. Jól ismert érzések, egy darabka múlt, hasító fájdalom a lelkében.

• Ki volt ez Robi? – kérdezte a lány.
• Egy régi ismerősöm. De már nagyon hosszú ideje nem láttam.
• Akkor miért nem szólítottad meg? Beszélgethettetek volna kicsit.
• Ugyan Emese, hisz kocogott épp! Olyankor ki örülne, ha leállítanák?
• Hát, te tudod. Csak olyan kevés régi barátodat ismerem. Örültem volna neki!
• Aranyos vagy.
• Akkor azt sem tudja még, hogy megnősültél?
• Nem, nem hiszem. Nem tudom! Menjünk haza!
• Mi az? Mi a baj? Rosszat mondtam?
• Nem dehogy – mosolygott Robi erőltetetten. Te sosem mondasz rosszat kicsim!
• Csak hirtelen olyan komor lett az arcod. Összevesztél ezzel a haveroddal régen?
• Áhh, nem. Nem erről van szó. Csak meglepett, hogy látom.
• Honnan ismered?
• Az nagyon hosszú történet.
• Meséld el, Robiiii!
• Majd. Egyszer. De ne most kérlek! Menjünk most már haza, éhes lettem! Mit főztél?
• A kedvencedet, spagettit!
• Az jó. Bár a kedvencem az indiai currys csirke – tette hozzá gondolatban. A kedvencem az indiai.

Lívia behozta a süteményt a konyhából, amit édesanyja receptje szerint készített el. Még gőzölgött a házi kakaós csiga, és megelőzve a süteményt, illata már bent tekergőzött a terített asztalnál ülők orrában. Letette hát eléjük, és mosolyogva figyelte a vendégsereget. Édesanyja büszkén pillantott a desszertre, mert tudta, hogy lánya tőle tanulta elkészíteni. Közben édesapja Brigivel bazsalygott. Látszott, hogy nagy az összhang a családban.

• Danika miért nem jött el ma kicsim? – kérdezte a mama.
• Tudod anyu, mondtam, hogy új barátja van. A fotós srác.
• Igen, tudom. Dávid, ugye?
• Igen, ő – szólt közbe Brigi.
• De hát már több mint fél éve járnak. Tényleg elhozhatná hozzánk! Nekünk nem gond, tudjátok. – folytatta apja.
• Tudjuk apu, de a Robi eset óta Dani nagyon óvatos. Az igaz, hogy kb. kilenc hónapja együtt vannak, de addig nem akarja elhozni közénk, így családiasan, amíg nem biztos Dávidban.
• Itt is megbizonyosodhatna! Sőt. Annak a fiúnak is lehet, hogy jót tenne, ha látná, hogy Dani barátai szívesen látják, befogadják!
• Tudja ő. Mármint részünkről. Jó pár közös programunk van – kezdett bele Brigi. És a munkája mellett alig van szabadideje. Mikor este végre hazaér, szerintem kettesben szeretnének lenni inkább. Nem hiányzunk mi nekik – mosolygott.
• Igen, Brinek igaza van. Hmm, azért jó lenne, ha most már tartós maradna ez a dolog köztük. Dani annyira rászolgált egy rendes srácra. Nehezen heverte ki a Robi ügyet. Emlékeztek, hogy még tavaly nyáron is, mikor végre leültek és megbeszélték a dolgokat, szóval még utána is heteket letargiázott?! Nagyon úgy érezte, hogy Robi neki a megfelelő személy, és bár megígérte, hogy elfogadja a döntését, nehezen tette túl magát. Aztán mikor Robi elment a városból, könnyebb lett. Nem volt esély sem rá, hogy összefussanak.
• Miért ment el Robi? Elköltözött?
• Igen apu. Bár mi erről már kevesebbet tudunk. Amikor túltette magát ezen a kalandon, mondjuk így, akkor rájött, hogy nem tud ebben a környezetben maradni. Állítólag rádöbbent, hogy Zsuzsit sem szereti, és jobb, ha elmegy, miután letette a vizsgáit.
• Mi azt hittük Livivel, hogy a fővárosba költözik és beleveti magát a meleg életbe.
• Nem így lett Brigikém?
• Nem Kati néni. Talált valami állást Szolnokon, és odaköltözött. Ez volt az utolsó hír, amit megírt magáról smsben. Azóta nem hallottunk felőle. Vagy te igen, Lív?
• Nem, én sem. Sőt, ha jól tudom, Dani sem kapott azóta infót felőle. Szerintem kialakított magának egy új életet, új barátokkal, talán új szerelemmel.
• Na, ja. Kérdés, hogy milyen nemű a nagy szerelme!
• Eh, hát ja.
• Jól van lányok, együk azt a sütit, mert hidegen már nem pont ilyen finom! – vágott közbe Livi anyja.
• Édesanyádnak igaza van, együnk! Meg is kóstolom….hamm. Mmm, ez nagyon jó!
• Örülök, hogy ízlik apa! Mindent úgy csináltam, ahogy anya tanította.
• Tényleg frankó szerelmem! Nagyon ügyes vagy! Máskor csinálj nekünk is, otthonra.
• Mi lenne, ha te lennél háziasabb, és főznél végre!?
• Kati néni piszkál!
• Ne bántsd a Brigikét! Áldott lélek!
• Anyaaaa, az ő pártját fogod? Hát szép….
• Istenem, hogy két nő helyett három cívódását kell elviselnem!
• Egyél Laci! Egyél! – nevettek mindannyian.