10. fejezet – Megborulás

 

Dorogi Adél már a nyolcadik kilométert lépte át a futópadon, teste verejtékben úszott, szőke haja lófarokba kötve csatakosan ringott nyaka mögött. Smaragd zöld szemei üvegesen révedtek maga elé, gondolatai messze jártak a SportZone edzőteremtől, ahol testét tökéletesítette minden nap. A karácsony szelleme teljesen kiütötte. A temetőben tett látogatása végleg megborította belső világát. Mérgezett egér módjára töltötte napjait idegrohamok, mély depresszió, és kényszeres sírás váltakozásában. Nem érdekelte tökéletes sminkje, nem érdekelte tökéletes ruhatára, nem érdekelték a tökéletes barbie barátnők, nem érdekelték nagyra törő tervei. Lelke besötétült, mintha olajos mocsárba merült volna minden érzése. Zavarodottan járt-kelt a városban, összevissza beszélt ismerőseivel, Zétényt pedig az őrületbe kergette telefonjaival, amit akár napjában többször is megejtett. Félt, sőt rettegett. De nem is a lebukástól, mint inkább, hogy lelke elkárhozik, és beleőrül a tudatba, köze van egy ember halálához. Megbomlik az elméje egyetlen csínynek tűnő ballépés miatt, aminek végzetes következményei lettek. Bárcsak sose…. – gondolta. Minden tündöklésem, pénzem, befolyásom, sikerem odaadnám, ha meg nem történté tehetném az egészet – mormolta magában. Észre sem vette, hogy valaki mögé állt, és gyilkos tekintettel meredt rá. Hirtelen elkapta csuklóját, és lerántotta a futópadról. Adél nagyot sikított, majdnem szebbik felére esett, bár esetében kérdéses, hogy ez az arca, vagy a popsija.

 

-          Megőrültél? Meg is halhattam volna – sápítozott hangosan. Mire volt ez jó te állat?

-          Talán ki kéne, hogy nyírjalak. Nagyon unom, amit művelsz.

-          Mit akarsz Zétény?

-          Azt, hogy állj le! Ne hívogass, és ne viselkedj úgy, mint egy körözött bűnöző. Már tőlem kérdezgetik az ismerősök, hogy mi ütött beléd. Megmondtam, hogy szedjél gyógyszert, menjél agyturkászhoz, tudom is én, de ezt ne csináld. Mi a faszt akarsz – kapta el ismét csuklóját- hogy bezárjanak? Vagy börtönbe, vagy téged inkább a gyogyóba. Én oda vissza nem megyek miattad. Értetted? Kapd össze magad.

-          Nem bírom. Bele halok ebbe. Szétmar az érzés.

-          Belehalsz, mert én váglak haza mindjárt. Nem vagy már öt éves. Nézz magadra! Lecsúszott picsa vagy csak. Azt hiszik, hogy rákos lettél vagy ilyesmi. Komolyan díva, ezt akarod?

-          Nem érted, hogy mekkora bűnt követtünk el? Meghalt egy…

-          Kussolj! Hallod. Fogd be! Baleset volt, és nem a mi hibánk.

-          Akkor is. Én….én ezt nem bírom. A bűntudat…

-          Bűntudat? Akkor bezzeg nem volt, mikor a legjobb barátnőd pasiját cumiztad le a csaj szülinapján. És akkor sem, mikor hetekig két pasival feküdtél le egyszerre azért az A-s Merciért. Vagy, mikor a jogász bálon…

-          Elég! Hagyd abba! Ez iszonyatos.

-          Igen, az vagy. Egy szörnyeteg. Beautiful monster díva. Tudja jól mindenki, és csodálnak. Félnek, gyűlölnek, de csodálnak. Mindig is erre vágytál. Mit gondolsz, mi lenne, ha kiderülne, hogy mekkora vaj van a füled mögött? Azért ez nem egy olyan ügy, amit a tökéletes mosolyoddal, és egy vállrándítással elintézhetsz.

-          Tudom. Hát pont ez az. A pokolra fogok jutni.

-          Mi? Már vallásos is vagy? Egek, ne játszd meg nekem magad. Ismerlek. Olyan gátlástalan vagy, mint én.

-          De nem akarok. Többé nem. Undorodom magamtól. Bele bolondulok az egészbe. Élni sincs kedvem.

-          Engem nem rántasz magaddal. Megértetted? Ha kell…. Ne akard, hogy mocskos eszközökhöz folyamodjak. Nem szeretnélek bántani, de az én bőröm nem viszed a vásárra.

-          Eressz el.

-          Ne aggódj. Így is több időt töltöttem veled, mint szabadna. Még a végén azt hiszik, hogy közöm van hozzád. Egy ilyen lepukkant nőhöz. És fürödj meg, bűzlesz!

-          Gyűlöllek – kiabálta oda.

-          Csssss… - emelte mutató ujját szája elé, majd rákacsintott a lányra. Ne akard, hogy bántsalak.

 

Azzal tovább ment a Scott-padok irányába, Adél pedig zokogásban tört ki, miközben berohant az öltözőbe. Elég sokan figyelték. Szinte érezte a tekinteteket a hátán, ahogy égetik, és örülnek összetörtségének, és bukásának.

 

Törökné Noémi talpig feketében lépett az irodába. Sápadt arca elárulta, hogy élt már meg boldogabb napokat is. Kézfejein kidagadtak az erek, csont soványra fogyott, arcbőre megráncosodott, pedig épp csak átlépte a negyvenkettőt. Letette kabátját, majd leült a székre, és lehajtotta fejét.

 

-          Miben segíthetek asszonyom?

-          Köszönöm, hogy ilyenkor fogad.

-          Egy magán nyomozónál nincs szabadság asszonyom. Sem ünnep, sem magánélet. A munkámnak élek. Kérem, mondja el, miért keresett fel.

-          A fiamat megölték. Azt akarom, hogy derítse ki, ki tette. És azt akarom, hogy bűnhődjön!

 

 

Katona Dani zavarodottan, és idegesen száguldott ki a vendégszobából. Leült a fotelba, majd újra felpattant, és járkálni kezdett. Közben félhangosan magában beszélt. Dávidnak feltűnt furcsa viselkedése.

 

-          Minden rendben skac?

-          Nem lesz ez jó. Valami nem. Így nem oké.

-          Mi van Dani? Ennyire izgulsz Huba miatt?

-          Nem tetszik ez. Ajjaj, mit tegyek?

-          Dani? Dani!

-          Igen, hallak. Csak.

-          Csak, mi? Baj van?

-          Nem tudom. Rossz megérzésem van. Tudunk Hubáékról?

-          Nóri írt sms-t fél órája, hogy elindultak.

-          Jaj, Dávid, félek. Az előbb olyan fura dolog tört rám.

-          Látomás? Mint New Yorkban?

-          Nem igazán. Inkább egy erős megérzés.

-          Hogy?

-          Hogy valami nem stimmel. Valami nincs rendben.

-          Hubával kapcsolatban? Vagy a lányok?

-          Dávid, valami rossz fog történni!

 

Huba és Nóri elhagyták az örkényi lehajtót már, pár kilométer, és irányt kell váltaniuk. Huba elgondolkodva szelte az autópályát, maga előtt egyre többször lejátszotta a jelenetet, milyen lesz viszont látnia barátait. Mi lesz az első mondata, mit fog látni arcukon. Aztán eszébe jutott a furcsa történés Ricsivel odaát, amit mindenképp meg kell vitatnia Danival. Nóri kicsit elszunyókált, az autó hifiből a Lazy Radio slágerei szólak, DJ Monyo prezentálásában. A lány résnyire nyitotta szemeit, mikor eszmélt, hogy Huba gondolataiba feledkezve abban a pillanatban véti el a lehajtót. Rá is rivallt hangosan – Huba, itt kellene kanyarodnunk! A srác mélázásából felocsúdva mérlegelés nélkül berántotta a kormányt jobbra, de már későn. A sebesség túl nagy volt, a kanyar túl éles ahhoz, hogy le tudjanak térni biztonságosan. Hiába taposott a fékbe, az autó irányíthatatlanul kisodródott, és innentől minden képkockát lassítva látott maga előtt. Nem pergett le élete filmje, és nem is sötétült el a kép, nem törölt az agya. Érdekes módon, lassan közeledett minden, és ő végig követte, ahogy először elviszi autója orrával a sebesség korlátozó táblát, majd a lehajtót jelző alumínium táblát is. A következő elem a zöld műanyag, „óriás legó”, ami két irányba álló fehér nyilat ábrázol. Ezt is telibe kapta szerencséjére, mert ez tompította további útját. Az autó érthetetlen módon kissé oldalra dőlt, majd pontosan felparkolt bal szélével, és bal oldali kerekeivel a szalag korlátra. Végül, mielőtt a fákat elérhették volna, megálltak. Mintha csak pontosan így tervezték volna. Nóri is csendben figyelte az eseményt, az volt az érzése, hogy egy filmet néz. Hihetetlen, és lehetetlen, hogy pont velük történik. Mindez néhány másodperc alatt, nem kis sebességgel. Mégis hosszú perceknek érezték az egészet. Huba értetlenül ült, majd gyorsan Nórihoz fordult, hogy megbizonyosodjon róla, jól van-e.

 

-          Istenem Nóri! Bocsáss meg. Akkora barom vagyok. Jesszusom, mi történt?

-          Nyugi, Nemes, jól vagyok. Azt hiszem, jól vagyok.

-          Én, én…azt hittem. Nem tudom, mi történt. Szóltál, és én hülye…berántottam. Pedig tudhattam volna, hogy esélytelen!

-          Fáradt vagy baszki. Ez történt. Én pedig bele dumáltam, pedig a következő lehajtónál is le tudtunk volna fordulni. De….megúsztuk. Élünk banyek!

-          Most mi lesz? Mit csinálunk?

-          Szálljunk ki! A kocsi totál felém dől Hubi. Még a végén felborul.

-          Rendben, mássz ki. Kibírod nyitni az ajtót?

-          Nézd…igen. Kint is…vagyok. Te is szállj ki. Fene se tudja, nem-e felrobban.

-          Ne viccelj, azért azt talán mégse.

-          Gyere már! Megálltak nekünk.

-          Ki kellene támasztanunk azzal a zöld bigyóval az oldalát. Segíts odatolni.

 

Fogták, és az autó orrától áttették a hatalmas legót az oldalához, hogy ne tudjon elborulni. Hamarosan többen is megálltak, és hívták a mentőket. Perceken belül kiértek, és a rendőrség is. Mindenki hitetlenkedve állt, hogy ilyen simán megúszták. A kocsi fényezése sérült az orrán, és a jobb oldalán, ahogy végig karcolták az alumínium táblák. A rendszámtábla alatti rész leesett, de ezen kívül sehol semmi. Egy karcolás nélkül úszták meg mindketten, és jóformán a jármű is. A rendőrök kikérdezték őket, és részletes eset leírást kértek a megszeppent utasoktól. A fék nyomokból egyértelműen látszott, hogy Huba túl nagy sebességgel, és nem megfelelő ívben vette a kanyart.

 

-          Feljelentést kellene tennem maga ellen, mert szabályt sértett. Van biztosítása?

-          Igen, casco is.

-          Akkor a bónuszának mondjon búcsút.

-          Biztos úr, én annyira sajnálom. Nem értem, hogy történt.

-          Fogyasztott alkoholt?

-          Nem.

-          Meg kell fújnia a szondát.

-          Rendben.

-          A mentős kollegák mindjárt megvizsgálják magukat tüzetesebben.

-          Jól vagyunk, tényleg. Az előbb már megnéztek.

-          Hogy ki tudjuk kérdezni. Azt mondja, nem lassított eléggé?

-          Azt hiszem. Túl hirtelen jött…

-          Jobban is figyelhetett volna. Ha jönnek maga mögött, akkor itt óriási tragédia történik.

-          Én….értem.

-          Figyeljen, nem indítok eljárást, de az AAK-nak a kárát meg kell majd térítenie. Ez a biztosítója dolga lesz. Fogják magát szeretni.

-          Kérem, ne legyen elnéző, ha…

-          Tudja, csodával határos, hogy megúszták. Ennyivel. A pályafutásom alatt nem láttam még ilyen balesetet. Magát odafent valaki figyelte, és vigyázta.

-          Lehet. És most mi a teendőnk?

-          Mondjon hálát Istennek. Tényleg.

-          Úgy lesz, ez azt hiszem a minimum.

-          Hívunk egy trailert, aki leemeli a korlátról, és leszállítja a gépjárművet. Maguk pedig bemennek a mentős kollegákkal.

-          De tényleg jól vagyunk.

-          Ugye nem akar vitatkozni?

-          Nem, dehogy. Még egyszer, nagyon köszönjük.

-          Pár dolgot még ki kell töltenie az autópályás kárfelmérővel.

-          Rendben biztos úr.

 

Dani nem tudott megnyugodni. Már a lányok is átértek, hogy segítsék az előkészületeket a vendégek fogadására. Dávid próbálta nyugtatni párját, kevés sikerrel. Livi többször rácsörgött Nórira, de a készülék süket volt. Danit ez még nagyobb aggodalommal töltötte el. Újabb fél óra elteltével végre megszólalt a vonalas készülék. A vonal másik végén Nóri beszélt a kórházból.

 

-          Igen, értelek. Igen – hebegett Dani fal fehéren.

De minden rendben? Jól vagytok?

Ahan.

Biztosan? Ugye Huba is?

Semmi komoly?

Jó, persze.

De mégis hogyan?

Természetesen. De csak ha…

Oké.

Akkor tuti megnyugodhatok?

Igen. Várunk nagyon!

Puszi.

 

-          Mi történt – kérdezte Brigi ijedten.

-          Autóbalesetük volt.

-          Basszuskulcs – hőkölt fel Dávid.

-          Ne aggódjatok.

-          Ezt te mondod? Az előbb még tiszta dili voltál.

-          És látod, nem alaptalanul.

-          Mond, mi történt? Jól vannak?

-          Igen. Csodával határos módon. Bár sokat nem mesélt Nóri, még a kórházban vannak. Elvégzik az ilyenkor szokásos teszteket, aztán elengedik őket. Kutya bajuk szerencsére. De el nem hiszitek….A kocsinak se!

-          Akkor, milyen baleset volt ez?

-          Nem tudom. Kisodródtak, ennyit mondott. Estére itt lesznek.

-          Ez hihetetlen!

-          Tényleg az.

-          Dávid kérlek, adj egy italt, ez totál durva – szólt közbe Brigi.

-          Azt hiszem, Livi kivételével mind ihatnánk egy kortyot.

 

 

Török Noémi ült otthon az ebédlő asztalnál, és fiára gondolt. Egy éve, hogy elment. A fájdalma nem enyhült, inkább felerősödött, és mindennél jobban szomjazza a bosszút. Igazságot akar, hogy fia életének kioltója megbűnhődjön. Talán még az sem lesz elég. Szenvedjen, veszítsen el mindent, és ha kell, dögöljön bele. A magánnyomozó vállalta az ügyet, azonban elmondta neki, hogy ennél sokkal több infóra lesz szüksége. Ahhoz, hogy megfelelő alapokkal indítsa el a nyomozást, beszélnie kell az érintettekkel. Noémi megígérte, hogy első útja hozzájuk vezet majd az újévben, és mindannyian elmondják, mit tudnak az ügyben. Brian vallomása persze komplikált lenne személyesen, ezért őt telefonon kell megkeresniük. Akkor látta utoljára, mikor Ricsi hamvait szétszórták a Central Parkban. Nem tartották a kapcsolatot, de bízott benne, hogy készséges lesz, hisz számára is fontos az igazság kiderítése. Meggyújtott egy szál fehér gyertyát, majd imára fonta ujjait. Könnyei megeredtek, és merengőn figyelte a lángot. Maga előtt látta Ricsi arcát, aki mosolygott rá, mint általában. Szerette volna megérinteni fiát, de nem tehette. Csak az emlékeiben élt. Az ima elmormolása után kinyújtotta ujjait, majd hirtelen zokogni kezdett. Kézfeje reflexből szorította meg az asztalterítőt, és marka nem engedte el. Szorította, és sírt, patakzottak könnyei. Valósággal tépte a textíliát, ahogy ömlöttek gondolatai a fejébe. Képtelen volt halkan tűrni tovább fájdalmát, felállt, és kiáltott, miközben még mindig markolta a terítőt. Hirtelen elengedte, és az első útjába kerülő tárgyat, a virágos vázát teljes erejével a falhoz vágta. „Megfizetsz! Megfizetsz, bárki is legyél!” – ordította.

 

Huba lépte át először a küszöböt. Szemben vele Dani állt, mögötte a lányok, és hátrébb Dávid. Szótlanul állt, miközben belenézett barátja szemébe. Dani szinte levegőt sem vett, szólalni sem mert. Mindkettejük szemébe könnyek szöktek, végül Huba szólalt meg. „Annyira sajnálom.” A következő pillanatban mindkettejükből kiszakadt a sírás, és egy hatalmas ölelésben forrtak össze. Szavakra nem volt szükség. Csak ölelték egymást, legalább egy percig, ami felért az örökkévalóság érzetével. Dani megfogta barátja arcát mindkét kezével, és csak nézte tovább. Egyikük sem szólt, csak hagyták, hogy folyjon a könnyük. Még egyszer megölelték egymást, majd beljebb léptek mind a nappali irányába. A többiek sem állták meg könnyek nélkül, de szólni ők sem tudtak. Leültek mindahányan a kanapéra, és fotelokba, kört alkotva az indiai fa asztalka körül. Livi pocakjára tette kezét, megsimogatta, és megtörte a hallgatást.

 

-          Hát itt vagytok végre.