3/2
2. fejezet – Kristály Zug, a jó forrása
Két nap elteltével már alig látszódtak Gazsi sérülései. Szája lelappadt, szemei újra fényesen csillogtak, keze nem remegett már, mindössze bordái sajogtak még kicsit. Reggeli után elhatározta, hogy nyakába veszi a várost, és megpróbál munkát szerezni magának. De ha az nem is sikerül, legalább kiszellőzteti a fejét. Bár téli hideg volt, a Nap csodálatosan sütött, és elvakította hóról visszaverődő sugaraival a járókelőket.
Órákig bolyongott a városban, több multihoz is betért, hátha talál valami tisztességes, de nem lealacsonyító munkát. Persze a legtöbb helyen nem volt állás, a mai magyar helyzetben. Ahol meg volt, hát vagy embertelen, és a fizetség is, vagy túl gyanús. A fiú nem akart semmi rosszba keveredni. Tudta, egyetlen esélye, hogy a jó úton marad, ha ki akar törni skatulyájából. Hinnie kell magában, az életben, a jóban, és, hogy igenis meglesz egyszer a jutalma. Mégha olyan nehezen hihető is, mert annyi rossz dolgot kellett elszenvednie. Miközben így elmélkedett, zsebébe mélyesztett keze kitapintott valamit. A megmentő névjegykártyája! Azt mondta akkor este, ha felépülök kicsit, keressem fel! Rajta a címük. Ha már munkát nem találtam ma, legalább végre megköszönhetem tisztességesen.
Elindult a városközpont felé, egyenesen a kártyán szereplő cím irányába. Érdekes illatra figyelt fel már kint az utcán. Valami édeskés, gyümölcsös tea lehetett. Fejét felemelte, és a csalogató foszlány irányába fordult. A szeme egy táblán állapodott meg. „KRISTÁLY ZUG. Ajándék, ezotéria, nyugodt pillanat. Légy vendégünk egy teára a hidegben.” Nahát, ez lenne a srác munkahelye? Milyen hívogató - gondolta. Egy forró tea jól is esne. Talán van is nálam annyi pénz.
Egy pillanatra elbizonytalanodott. Mi van, ha már nem is emlékszik rám? Vagy, ha zavarom őket a munkában? Talán csak kedvességből mondta, de valójában nem is látna szívesen. Már majdnem meggondolta magát, mikor valami megmagyarázhatatlan erő szinte meglökte, és az ajtó irányába tett egy ingatag lépést. Mi a franc – riadt fel. Akkor talán, mégis csak benézek. Azzal lenyomja a kilincset, átlépte a küszöböt, miközben hallotta a szélcsengő hangját. Mintha jégkristályok kergetőznének, és ütköznének egymásnak. Éles, de mégis kellemes hangot adott. Belépve megtorpant egy pillanatra, és szégyenlősen az eladóra nézett.
- Bejöhetek?
- Szia! Persze, hát azért vagyunk nyitva. – Fogadta Dani, és abban a percben eszmélt is, hogy ki a betérő vendég. Nohát! Csak nem?
- Szia! Emlékszel rám?
- Ne hülyéskedj! Kerülj beljebb!
- Köszi! Még sosem jártam erre. Gondoltam megköszönöm, amit értem tettél.
- Már megköszönted.
- Ezt nem lehet elégszer. Lehet, hogy az életemet mentetted meg.
- Ugyan!
- Kevesen jöttek volna oda. Vagy inkább… senki.
- Rendben, elfogadom a köszönömöt, és zárd is le – mosolygott. Jobban vagy? Minden oké?
- Fogjuk rám Persze, rendeződtem, csak még azért, na mindegy.
- Ülj le, ne ácsorogj! Ezek a babzsákok direkt arra vannak.
- Nem szeretnék zavarni!
- Látsz mást rajtunk kívül? Ebben a zord időben azért nincs óriási forgalom. Kérsz teát?
- Hm, hát olvastam a táblát. Igazából, tényleg van itt az is – kérdezte félszegen.
- Háháhát persze – csattant fel vidáman Dani. Itt mindig van tea! Ilyen hidegben meg pláne. Milyet szeretnél?
- Nem is tudom. Mennyibe kerül?
- Nem képzeled! A vendégem vagy. Milyet adhatok? Van erdei gyümölcs, alma-fahéj, mézes-citromfű, zöld tea, rooibos, bodza…
- Az a rojbo izé, az milyen?
- Nem ittál még? Tudod mit? Azt mindenkinek kötelező egyszer kipróbálnia. Szóval ez egy afrikai cserje, aminek vörös a bogyója. Sokan szeretik, mert ízesítés nélkül is finom. Ráadásul egészséges. Nyáron lehűtve üdít, felfrissít, télen megnyugtat. Hamar kész lesz.
- Köszönöm! Azt hiszem rám fér. Olyan, olyan furcsa itt.
- Furcsa? Micsoda? Zavar a füstölő illata?
- Jaj, nem. Dehogy is. Azt én is szeretem. Az a furcsa, hogy beléptem, és itt minden olyan más. Békés. Mintha a kinti világ…áh hagyjuk.
- Tudod, ez a hely nem csak egy bolt. Többeknek az életet jelenti. És van, akinek „csak” megváltoztatja az életét.
- Tessék? Ezt nem értem.
- A teád, tess! Csak lassan, kortyold.
- Köszi.
- Szóval nekem az életem, mert ez az én boltom. Meg a társamé. Akik pedig betérnek ide, gyakran különös élményekkel gazdagodnak. Van, akinek az egész élete megváltozott tőle. Ha a Zug mesélni tudna – csillantak meg szemei, és eszébe jutott saját története, Robi, és az azóta történt sok-sok esemény.
- Na, ez jól hangzik. Nekem is ez kéne.
- Milyen a tea?
- Nagyon finom. Tényleg!
Miközben Gazsi a teát szürcsölte, és mandula szemeit a bolt polcain legeltette, az eladó is elcsendesedett, és kitárta lelkét. Pár éve még képtelen volt irányítani képességeit, de mára már a legkifinomultabban kezelte mindet. Pillanatok alatt tudatszintet váltott, és ráhangolódott az új látogatóra. Érezte az első pillanatban, hogy nem véletlenül került be az életébe pont ő. Az egész lénye annyira ártatlan, kiszolgáltatott volt, ugyanakkor tele jósággal, és erővel. Az aura felerősödött, és valami egyedülálló fényesség töltötte be a teret. Több se kellett a boltosnak.
- Miért is lenne neked most szükséged arra az említett változásra?
- Hogy? Jah, bocs, csak elgondolkodtam. Olyan szép itt. Minden. Nem akarlak untatni. Cseppet sem érdekes az életem.
- Talán azt majd eldöntöm én. Vagy unott az arcom? Sietsz esetleg?
- Nem, egyik sem. Csak velem soha…
- Mi?
- Tudod, épp nincs állásom. Ez a helyzet. Nem is kapok nagyon semmi normálisat.
- Milyen végzettséged van?
- A Bertalanba jártam, kereskedelmin végeztem.
- Nocsak. Eddig mit dolgoztál?
- Hát, ugye szerettem volna legalább valami eladó lenni, vagy segéd, vagy hasonló. De csak dobozokat pakoltam. Meg takarítottam. Ennyit ér az érettségim, és a technikusi papírom. Nem élünk könnyen. Dolgoznom kellene. Csak már… Áh, szóval kicsit besokalltam.
- Értem.
- Most biztos azt gondolod, nemhogy örülnék, hogy van munka a mai világban.
- Talán. Talán, nem.
- Szóval ez van. Majd csak lesz jobb is, nem igaz – villant fel Gazsi tekintete most először.
- Optimista természet vagy?
- Háááát, azt túlzás lenne állítani. Nem igazán talált még meg eddig az életben az a sok jó, ami optimistává tenne.
- Nem kell ahhoz a világra várni. Ha lényedből fakad, és tűzön-vízen át hiszel benne, akkor eljön, aminek el kell.
- Mintha a nagyit hallanám. Nem semmi.
- Ő is ezt mondja neked?
- Sajnos már nem. Meghalt. De mindig hasonlókat mondott. Hogy higgyek… Magamban, a világban, a jó emberekben. Furcsa, hogy épp most jut eszembe. Mintha itt lenne.
- Mondtam neked, hogy történnek itt érdekes dolgok – mosolygott Dani.
- Ez finom volt. Ez a rojboz! Köszönöm még egyszer.
- Egészségedre!
- Akkor nem is zavarok tovább. Csak megköszönni akartam. Talán még betérek egyszer.
- Lenne itt még valami.
- Igen?
- Mennyire vagy lelkiismeretes a munkádban?
- Uh. Hát úgy gondolom, nagyon. Én a gedva munkát is mindig becsülettel elvégeztem, sőt. Akár mások helyett is. Nem szégyen a munka. Az volt szégyen, ahogy bántak velünk. Na, nem kezdek bele. Most nem bizonygathatom, hogy rendes vagyok. Az milyen lenne már? Ha ismernél, tudnád.
- Ez a jó válasz.
- Mire?
- Mit gondolsz, tudnál egy ilyen helyen dolgozni?
- Mi? Hol?
- Tudnál egy ilyen helyen becsülettel helyt állni?
- Ezen a helyen? A boltodban?
- Igen. Képes lennél a hely szellemének megfelelően nyitottnak lenni az emberekkel? Akkor is, ha az élet eddig igyekezett téged bezárni és az ellenkezőjét élted meg.
- Úh, megszédültem. Ez valami kandi kamera?
- Csak felelj. Fel tudsz nőni a feladathoz, és a segítségemmel megtanulni, hogy kell egy ilyen helyet vezetni? Mersz fejlődni?
- Biztos, hogy arról beszélsz? Nem értek félre valamit?
- Elmered dobni az előítéleteidet, és az eddigi rossz élményeidet? Mersz változtatni, hogy változhass?
- Én…én, furán érzem magam. Ezek most valós kérdések? Arra célzol, hogy állást kínálsz?
- Nem célzok. Szükségem van egy segítőre, aki később önállóan is helyt áll. Kell nekem egy munkatárs, akire rá merem bízni a boltom.
- Most viccelsz? Pont én? Látsz rendesen?
- Persze. Annyira nem vagyok öreg.
- De én… Felvennél ide? Engem?
- Még nem mondtam. Hagyod, hogy tanítsalak? Hajlandó vagy keményen dolgozni? Cserébe egy ilyen helyen töltheted a napjaidat, rendesen megfizetve, tisztán, bejelentve.
- Istenkém. Igen! Hát persze. Az egy álom lenne! Nem is hinném el.
- Akkor szokj hozzá. Holnaptól próbaidő.
- Várj,én…
- Akarsz dolgozni vagy sem?
- Akarok! Csak arról van szó, jahj! Talán nem engem kéne választanod erre a posztra. Nem akarom, hogy miattam kevesebb vevőd legyen, vagy valami.
- Mi van?
- Ne haragudj…Most hülyét kérdezek, de talán nem látod? Én…na, izé, én… roma vagyok.
- Hagyjál már. Kit érdekel, hogy ki milyen színű? Hogy ne látnám. Csakhogy én mást is látok Többet látok belőled, mint hinnéd. Azt, aki vagy, és azt, aki lehetsz. De legkevésbé, hogy milyen a bőrszíned.
- Ezt még mindig álmodom. Nem hiszem el.
- Akkor legyél szíves felébredni, mert a kolleganőm kisbabát vár, és nekem s.o.s szükségem van valakire, aki segít itt a boltban. Márpedig Líviát nehéz pótolni. Nagyon nehéz.
- Atya gatya.
- Most már akkor be is mutatkozom. Katona Dániel, örvendek.
Gazsinak leesett az álla.
Brigi és Livi az ultrahangon túlesve beültek a Pöttyös Bögrébe. Vidáman rendeltek egy-egy forró csokit, majd Brigi közelgő tévé műsoráról kezdtek beszélgetni.
- Még mindig hihetetlen számomra, hogy celeb leszel!
- Jaj, kicsim! Hagyjál már ezzel a celeb dumával. Nem celeb leszek, hanem sztááár!
- Óh, bocsásson meg a világ.
- Na, de komolyan. Még semmire sincs garancia. Lehet, hogy nem lesz nézettsége a műsornak, és akkor rövid úton lekerülök a képernyőről.
- Az kizárt. Azok után, hogy elnyerted a Gaga bloggal a Magyar Média 2012 díjat? Te lettél a legkeresettebb újságíró, és emiatt kerestek meg a műsor ötlettel a Csatorna4-től. Garantáltan siker lesz!
- Úgy legyen! Azért tisztában vagyok vele, hogy a média szekere hol nagyon fut, hol meg a süllyesztőben találod magad. És ehhez nem kell sok.
- Te még csak most debütálsz. Végre egy műsor, ami kimondja a frankót. Semmi kertelés, meg porhintés. Csak a csúf igazság. Ideje felébrednie Magyarországnak, és ehhez ti most remek keretet adtok! Mi lett a végleges cím?
- Polgár, pukkadj! Talkshow BB-vel.
- Háhá, találó. Nekem tetszik.
- Köszönöm. Nekem is. Annyira izgulok! Már futnak a trailerek, beharangozók, és január elején adásba kerül az első.
- Hogy sikerültek a teszt-vetítések?
- Nos, talán szerénytelen leszek, de imádták! A meghívott vendégek az első körben politikusok. Velük beszélgettem. Az ellenfeleik pedig a fiatal értelmiség tagjai voltak. Egy politológus srác, egy újságíró csaj a Nemzet Hangjától, egy sebész srác, egy jogász csaj, és jómagam.
- Hogy bírták a drága politikusaink a dolgot?
- Elég merészen bepróbálták őket az ellenfelek, de viszonylag jól tűrték. Egész intelligens vita alakult ki. Aztán egy-két parázs kérdés is kipattant, amire nem tudtak már eredményesen reagálni, és akkor Attila a politológus srác ízekre szedte őket. Semmi megalázás, csak intelligensen lekezelte őket.
- Imádom az ilyet. Végkifejlet?
- Nem született megoldás, nyílván. Nem is ez a célja a műsornak, hanem, hogy felnyissa a szemeket. Igazságot halljanak az emberek, kendőzetlenül. Megoldást nem kínálhatunk a legtöbb esetben, de ha a nép végre tudatára ébred, talán kiáll magáért. Ha tudja, hogyan fogjon hozzá! Ehhez pedig remek jó ötleteket adnak mindig az ellenfél vendégek. Ők, akik elmondják, mit hogyan lehetne másképp. Mi a helyes lépés, ha más eredményt akarunk a következő alkalomkor.
- Nem tartasz attól, hogy ezért majd cenzúrát kaptok, vagy valami büntit?
- Semmi olyan nem hangzik el, ami hazugság lenne. A vendégek tényleg úgy vannak összeválogatva, hogy ne lehessen buta, profán megnyilvánulás. Nem sértegetik egymást, nem személyeskednek, csupán az adott kérdést elemzik. A műsorsáv pedig nem érinti a gyerekeket, úgyhogy ezzel sem érvelhetnek. Én nem aggódom.
- Akkor én sem. Végül is, a NŐszirommal is már jó néhány tabut ledöntöttek Olga vezetésével. Ideje kiterjeszteni a kört!
- Ez tény. Nem idióta celebritásokkal fűzöm a szót a sztárvilág nehézségeiről, vagy aktuális szakácskönyvükről, netán legújabb csodatermékükről. Nem fognak dalra fakadni a sosevolt hangú táncdal idolok, és arcoskodó színészpalánták sem hintik az igét aktuális szerelmi életükről. Tényleg kulturális műsort építünk fel. Nagyon megfontoltan, a legapróbb részletekig kidolgozottan készült a tematika. Közel húszan dolgoznak mindig egy adott témán. Mindegyiknél ott vagyok én is. Szerves része vagyok a folyamatnak, nem holmi báb.
- Marad még időd a Nősziromra kicsim?
- Kevés. De Olgával megegyeztünk, hogy ez most fontosabb. Nekem is, neki is, és minden embernek. Havi egy cikkem marad a Sziromban, illetve mindig egy rövid tudósítás az aktuális heti Polgár, pukkadj!-ról. Amolyan félállásban maradtam.
- Nem fél, hogy visszaesik az eladási szám?
- Ellenkezőleg. Ez jó reklám neki is. Minden olvasó tudja, ki vagyok, végig kísérik most az utamat az írott sajtóból a tévébe. A kettő szorosan együtt működik. A helyemre pedig egy új tehetség került. Hasonló habitusú, mint én.
- Szuper!
- Mikorra megyünk a dupla Déhez?
- Olyan kilenc körül. Dani bezár, hazaér, előkészülnek. Jahj, ne! Ne nézz oda – sandított Livi a bejárathoz.
- Hova? Ki az?