3/7

7. fejezet – Visszaemlékezés

Noémi, Ricsi édesanyja talpig feketében állt a Köztemető 4-es szektorában található emlékkővel szemben. Szeméből most is csorogtak a könnyek, fekete zsenília kesztyűjével nem győzte letörölni arcáról fájdalmának cseppjeit. A hó folyamatosan szitált, kipirult arcát égette a hideg szellő, ami a sírok közt, mint szellem suhant át. Egy anya szíve nem bír ekkora terhet el, akinek életet adott, nincs többé. Megmagyarázhatatlan az egész, nincsenek okok, vagy magyarázat. Értelmetlen, és kegyetlen büntetése az életnek. Elvesztette egyetlen fiát, akit feltétel nélkül imádott, óvott, nevelt, és támogatott. Egy díszes sírkő áll előtte, ami nem rejt senkit, és semmit. Egykor volt szép ruhái, és annyira rajongott cipői már a Vöröskeresztnél vannak. Testének utolsó maradványai, finom pora New Yorkban kapott szárnyra a Central Parkban. Legédesebb mosolya, és nevetése pedig már csak szerettei emlékében él. Édesanyja, kishúga, és Huba szívének mélyébe égve. Török Richárd, az ifjú medikus, minden tehetségével, vidámságával, és életerejével elhagyta a földi világot.

-          Kisfiam…- kezdte monológját Noémi, miközben fojtogatta a sírás, és úgy érezte, minden pillanatban kiszakad a lelke.

Annyira hiányzol nekem, és a húgodnak. Nincs nap, sőt talán óra sem, hogy ne gondolnék rád. Ricsi…én nem élem ezt túl. Úgy fáj! Szeretlek kisfiam, és nem tudom felfogni, hogy ez megtörténhetett. Ha a testvéred nem lenne, biztosan nem éltem volna túl. Utánad mentem volna. Hinni szeretnék valamiben, de képtelen vagyok. Elmentél, és veled én is meghaltam. Szükségem van rád. Ricsi! Annyira fáj… - kezdett hangos zokogásba. Kezei remegtek, szája és orra teljesen eltelt könnyeivel. Megérintette az emlékkövet, és végig simította.

Itt kellene lenned! Köztünk. Élned kellene, és orvosként embereket menteni. Itt kellene lenned, hogy társa légy valakinek, aki úgy szeret, mint Huba és Brian. Szegények… Huba teljesen meg van bolondulva. Kicsim, ezt ő sem élte túl épp ésszel. És még mindig nem tudjuk, ki a felelős. De én meg fogom találni! Nem hagyom, hogy megússza! Kisfiam…felelnie kell. Bűnhődnie kell. Ki fogom deríteni, mi történt.

Egy szál fehér liliomot tett a kő mellé, és meghintette egy marék friss hóval. Kifújta orrát, letörölte könnyeit már sokadszorra, vett egy nagy levegőt, és megfordult. Elindult a hóesésben a temető kijárata felé. Észre sem vette, hogy pár sorral arrébb fiatal nőalak állt egy nagy fejfa mögé húzódva. Testét vörös rókabunda takarta, arcát pedig –bármennyire is oda nem illő- napszemüveg fedte. Hosszú combjain vastag cicanadrág feszült, lábain pedig fekete bőrcsizma. Kezein szőrme kesztyű, haja gondosan egy kötött kendő alá rejtve. De egyetlen kóbor tincs mégis vállára futott a kendő alól. Előtűnt aranyszőke, most is fénylő haja. Ajkai, mint fagyott cseresznyék, lebiggyesztve, élettelenül tűrték a rá-rájuk hulló hópelyheket. Bőre fénytelen volt, és sápadt. Bármennyire is próbálta tökéletes megjelenését fenntartani, Dorogi Adélon is nyomott hagyott a tragédia. Ám azt senki sem sejtette egyelőre, valójában milyen szálak fűzték őt Ricsihez, és a történtekhez. Lassú, nehézkes lépésekkel haladt előre a sorok között keresztben. Megállt az emlékkővel szemben, melyre Török Richárd neve volt aranybetűkkel vésve. És ekkor váratlan dolog történt. Ereje elhagyta, mint marionett rogyott térdre, és arcát tenyerébe temetve csendesen sírni kezdett.

Dani és Gáspár a Kristály Zugban rendezték a karácsonyi kirakatot. A helyükre kerültek a legújabb kacatok, a műhó, s a diszkréten fénylő kristály csillagok is. Dani nagyot kortyolt még meleg vörös áfonya teájából, és a kinti hóesésbe révedt. Gazsi észrevette, hogy arckifejezése szomorúvá vált.

-          Baj van?

-          Hogy?

-          Csak olyan komor az arcod. Talán nem várod az ünnepeket?

-          Tudod, nehéz ez most nekem. Sőt, nem csak nekem. Az egész baráti körömnek.

-          Arról a fiúról van szó, akit már említettél? Aki…

-          Igen. Ricsire gondoltam. Az első Karácsony lesz nélküle. Borzasztó és felfoghatatlan. Számomra különösen. Úgy érzem, nem tettem eleget.

-          Ezt, hogy érted? Ott voltál?

-          Nem, nem egészen. Másképp értem, de ez bonyolult. Hiányzik mindannyiunknak. Nem tudok átszellemülni idén. Csak fájdalmat érzek, szomorúságot. Őt is elvesztettem, de vele együtt Huba barátomat is. Az egész csapat szertefoszlott. Emlék csupán.

-          Nagyon sajnálom.

-          Hát még én.

-          Eddig nem mesélted el, pontosan mi is történt. Nem akarok vájkálni az életedben, de bevallom, érdekel. Egy hozzám hasonló korú fiú volt. Elképzelni sem tudom…

-          Megölték.

-          Tessék?

-          Baleset érte, de a tettes eltűnt. Nagy valószínűséggel szándékosan ütötték el. Ez emberölés.

-          Te jó ég! És…és, hogy? Mi történt? Már ha nem vagyok túl indiszkrét.

-          Csak fájdalmas felidézni. De mindenhogyan az. Nincs nap, hogy ne jutna eszembe. Ricsi New Yorkban élt a szerelmével, és orvosnak tanult. Majdnem pontosan egy éve haza látogatott Karácsonyra. Nyáron köszönt el mindenkitől, csaptunk egy nagy bulit, majd jött az ősz, és a tél. Újra haza repült, hogy itthon töltse az ünnepeket. Briant is hozta magával.

-          Ő ki?

-          A párja volt.

-          Mármint…Brian. Egy fiú.

-          Igen, egy fiú.

-          Értem.

-          Minden vidám volt, és boldogok voltunk. Pesten volt a nagy közös karácsonyozás Huba barátomnál. Ott volt Ricsi, Ricsi anyukája Noémi, Brian, Huba és a legjobb barátnője Nóri. Ott volt Livi és Brigi, valamint a párom és én is. Csak egy másik baráti pár nem, akik akkorra már Szegedre költöztek, és nem tudtak eljönni. December 26-án jött össze a csapat, és egy igazi, szeretetteli vacsora mellett ünnepeltük a Karácsony szentségét. Úgy volt, hogy a Szilvesztert már mindenki külön tölti, Ricsi és Brian visszamegy New Yorkba. Sőt, a terv szerint a csajok is kimentek volna velük, mert még sosem jártak Európán kívül.

-          És aztán?

-          Az utazás előtt egy nappal, december 28-án Ricsi és Brian elmentek még egy nagyot sétálni, és meglátogatni a rokonokat. Felmentek a Várhoz, és amikor lejöttek… - Dani szava elakadt. Fojtogató érzés kapta el, és szemeibe könnyek szöktek.

Ne haragudj….

-          Dehogy. Nem kell, ha nem akarod.

-          Szóval lesétáltak a Vártól a Moszkva térre. Csak le akarták vágni az utat, hogy elcsípjék a 6-os villamost. Csak siettek… Jahj Istenem – kapta kezeit arcához. Nem tudom pontosan, mi történt, de Brian szerint körül néztek és nem jött semmi. Nem a zebrán, hanem attól kicsit odébb kocogtak volna át a körúton, amikor a semmiből ott termett egy ezüstszínű autó, és Ricsit elgázolta fékezés nélkül. Majd továbbhajtott a Fény utca irányába, és egy percen belül eltűnt. Az emberek kiabáltak, hívták a mentőket, Brian pedig ordított. Ő két lépéssel Ricsi mögött volt, így nem érte az autó. Elesett, de komolyabb baja nem lett.

-          Ez iszonyatos. Hihetetlen!

-          Öhhkm – köszörülte meg torkát Dani, de könnyei záporoztak már. Ricsi a helyszínen meghalt. Mire a mentő kiért, már nem lehetett tenni semmit. Pedig nagyon gyorsan odaértek. Meg…meghalt… - kezdett hangos sírásba.

-          Annyira sajnálom! Ne haragudj – ölelte meg Gazsi. Dani belekapaszkodott, és szorította a fiút. Újra átélte a borzalmakat, amit nem látott előre, és ezért magát ostorozta azóta is. Rázkódott a sírástól, Gazsi érzelmei is elszabadultak, és ő is sírva fakadt. Sosem látta még így Danit. Nagyon szerette, és tisztelte, hiszen életét köszönhette neki. Tudta, ha valaki, hát Dani igazán jó ember, aki átlag fölötti érzelmekkel bír. Elszomorította, hogy így látja, és nem tud rajta segíteni. Lassacskán összeszedte magát, bele nézett Gazsi szemébe, és rámosolygott.

-          Igazán jó gyerek vagy. Ő is olyan volt, mint te. Nem bírom feldolgozni, hogy elveszítettük. Mindjárt egy éve. Hát így kell ezentúl ünnepelnünk a Karácsonyt. Most már érted.

-          Igen. Köszönöm, hogy megosztottad velem. Kérlek, tényleg ne haragudj, hogy rákérdeztem. Nem akartam, hogy ennyire kibukj.

-          Nem tehetsz róla. Így van ez, és még lesz is sokáig.

-          A tettes? Mi lett a kocsival?

-          Semmi. Pont ez az. Mintha a föld nyelte volna el. A csúszós utakon a rendőrség mire megjött, elszelelt, és nem akadtak a nyomára. Az autót mintha eltűntették volna. A nyomozók semmire sem jutottak. Gumi lenyomat sem volt az aszfalton. Brian annyira emlékezett csak, hogy ezüstmetál színű. A járókelők is sokkot kaptak. A semmiből tűnt fel, nem volt, aki figyeljen rá. Nem, hogy rendszámra emlékezzenek. Tippek voltak, hogy BMW volt, de ez sem derült ki egyértelműen. Bár a fiatalok, akik a Moszkván várakoztak, arra voksoltak leginkább.

-          Nem tudom elhinni, hogy ilyen megtörténik, és megússza a tettes.

-          Azóta sem alszunk. Engem rémálmok gyötörnek, Huba pánik beteg lett, Brian pszichiáterhez jár Manhattenben. Nóri barátunk már jóval előtte elvetélt. De ez a gázolás annyira taccsra tette, hogy hitét vesztette az egész életben. Tönkre ment a párkapcsolata teljesen, csak a munkába temetkezik. Mindannyian megfeneklettünk. Talán csak Livi és Brigi van jól viszonylag, ami a kisbabáknak köszönhető. Persze, mi is örülünk nekik nagyon. A mindennapokban nincs gond, elvagyunk, és próbálunk együtt élni az egésszel. De ilyenkor, mikor ünnep közeleg, vagy valamilyen esemény eszünkbe juttatja.

-          Most már az csoda, hogy egyáltalán karácsonyoztok.

-          Persze, de ott a család. Meg egymást sem szabad elfelejtenünk. Bármilyen nehéz is, össze kell tartanunk, mert mi maradtunk, hogy őrizzük az emlékét. Nagy szükségünk van egymásra, de Huba… - szöktek újra könnyek a szemébe.

-          A pesti barátod.

-          A legeslegjobb. Azóta nem tartjuk a kapcsolatot. Vagyis ő velem.

-          De hát miért? Mit tehetsz te az egészről?

-          Na, ez már egy elég összetett dolog. Erről most nem tudok beszélni, ne haragudj.

-          Rendben, nem akarom feszegetni.

-          Majd egyszer elmesélem. Kérlek, most tartsd a frontot. Muszáj haza ugranom. Nem fogadhatok így vevőket.

-          Természetes. Menj csak. Nem tudom, van-e dolgod, de intézd nyugodtan, én itt maradok zárásig is. Tudod, hogy hálás vagyok minden itt töltött percért.

-          Köszi. Akkor most lelépek. Még hívlak később.

-          Oké. A bolt miatt tényleg ne aggódj.

-          Jól van. Ügyesen. Szia!

Gazsi nehéz szívvel gondolta át a hallottakat újra meg újra. Elborzasztotta, hogy ez bárkivel megeshet, és, hogy ismerőse élete egy csapásra mennyből pokollá változott. Ki tudja, mikor történik meg ez mással is. Talán épp vele. A nagyvilágban nap, mint nap hallani ilyen esetekről. De, hogy a közvetlen környezetében szerezzen tudomást róla, félelmetes érzés. Tekintetébe szomorúság költözött, és elmélázva álldogált a bolt közepén. Érzéseit megpróbálta palástolni, mikor belépett az ajtón újdonsült haverja Loretta, aki jelenleg az üde szellőt, és napfényt jelentette számára.

Fekete Zétény füléhez emelte mobilját, melyen egykor legkedvesebb cinkosának neve villogott. Körül nézett, hogy látja és hallja-e valaki illetéktelen, majd fogadta a hívást. Hanyagul neki dőlt a konditerem egyik gépének, és miközben elégedetten nézegette magát a tükörben, rákacsintott az elhaladó csajokra.

-          Rég hallottam felőled díva. Mi a helyzet arra?

-          Nem bírom ezt Zétény. Teljesen ki vagyok borulva. Nem tudnánk találkozni valamikor?

-          Mi a fene van? Már megin parázol? Semmi félni valód nincs.

-          Értsd meg, kikészültem. Bekattanok ettől. Meg kell beszélnem valakivel.

-          Van pszichodokid, nem? Dumálj azzal. Ne virnyákolj már, rég elcsitultak a dolgok.

-          Az nem számít! Nincs nap, hogy ne rettegnék, hogy minden kiderül. És akkor… Nekem végem. És neked is. Vegyél már komolyan.

-          Figyelj, mondtam, hogy jobb, ha mi ketten jó darabig nem mutatkozunk együtt. Így nem keveredhetünk gyanúba. Nincs összefüggés. Vésd már a szőke agyadba. Most pedig hagyj edzeni. Nem beszélhetek itt ilyen szarságokról. Még valaki kiszimatolja.

-          Zétény, te nem fogod fel, hogy mi mit…

-          Kuss! Ki ne mond. Nem történt semmi. Nincs hozzá közünk. Menj el az agyturkászodhoz, és írass fel vele pár doboz nyugtatót. Majd az helyre ránt.

-          Szerinted ilyen egyszerű? Téged talán a bogyók…

-          Fogd be. Ahhoz semmi közöd. Én nem vagyok, és nem is voltam bolond. Anyámék benézték. De soha többé nem dirigálhat senki. Te sem. Úgyhogy szedd össze magad, és szakadj le rólam.

-          Hánynom kell tőled! Csak arra kellettem, hogy….

-          Mmm, ne bőszíts fel cukicica. Most leteszlek és edzek tovább. Sose voltam jobb formában.

-          Bazd meg a formád Zétény! Baz….- de mire befejezhette volna, a srác bontotta a vonalat.

 Dorogi Adél tekintetébe rémület, szívébe pedig félelem költözött. Másfél évvel ezelőtt nem gondolta, hogy mekkora bajba kerül egyetlen elcsent telefon miatt. Karrierje virágzott, újságokban, videó klipekben szerepelt, és töretlenül ő volt a város celebje, a szőke playmate, akinek csillogására irigyek a lányok, a pasik pedig mind ő utána lógatják a nyelvüket. Ez azonban nem volt elég, Budapesten is előtérbe akart kerülni, sőt országos szintű ismertségre vágyott. Az eszközökben nem válogatott, így esett meg, hogy egy Prestige-es buliban megismerkedett Zéténnyel, aminek már közel négy éve. Eleinte csak kavartak, Zétény használta Adél testét, ő pedig a srác pénzét és kapcsolatait. A románc gyorsan befulladt, azonban rájöttek, milyen jól kiegészítik egymást a piszkos kis trükközésekben, és megkezdték a saját készítésű Kegyetlen Játékok forgatását. Amellett, hogy jól szórakoztak, Adél egyre közelebb jutott a média berkeihez. Mindig volt kivel lefeküdni, mindig volt kit megzsarolni, mindig volt kit megvesztegetni, és mindig volt egy újabb kiskapu, ahol ők ketten átcsusszanhattak.
Az idők változnak. A lány olyan dolgot tett, ami már koránt sem hivalkodó játék a felső berkekben, nem szexi kis üzekedés valamelyik sportolóval, és nem is egy ártatlan képsorozat valamelyik nős celebritással. Egy ember meghalt, és ebben ő is szerepet játszott. Kezeihez vér tapadt. Titkáról pedig csak egy ember tudott, aki most nagy ívben letojja, nem érdekli, hogy bele hal-e a bűntudatba. Eszköz lett belőle ismét, ám most nem volt ínyére való a szerep. Nem irányíthatta többé a dolgokat. A sors kezébe került, és közben idegszálai szépen sorban mondták fel a szolgálatot. Rémálmok gyötörték, légszomj tört rá a legváratlanabb helyzetekben, erőtlen volt, kialvatlan, és fakó. Mind kívül, mind belül elvesztette fényét. A híres kisugárzás, és ellenállhatatlan csáberő kihunyt.

Loretta hirtelen megölelte Gazsit, és egy puszit nyomott az arcára. A fiú elejtette a dákóját, a lány pedig hangosan nevetett.

-          Ezt meg miért kaptam – értetlenkedett a srác.

-          Annyira jó veled Gazsi! Ezer éve nem éreztem ezt senkivel. Megnevettetsz, és úgy kezelsz, mint egy átlag normál lányt. Nem érzem azt, hogy…

-          Mit? Miért hallgattál el?

-          Ezt nem értheted.

-          Valóban? Azt, hogy a szörpkirály lányának lenni talán nem is fenékig tejfel? Ha nem érthetem, miért velem barátkozol?

-          Ne haragudj, nem akartalak megbántani. Nem is úgy értettem. Csak nehéz erről beszélni. Tudod, nem is biztos, hogy vannak barátaim. És te most más vagy.

-          Nah, ja. Az biztos.

-          Nem úgy nézel rám, mint a milliárdos kis ribancra, akit le lehet húzni. Akinek a fényében fürdőzni lehet. Akinek az apja bármit megadhat, ha ő hízeleg egy kört. Ugye téged ezek tényleg nem érdekelnek?

-          Lori, bizonygathatom, hogy nem. De attól még nem tudhatod, hogy igazat mondok. Nézd, nem vágom, mit látsz bennem, de hálás vagyok, hogy emberként kezelsz. És csak ezt viszonzom. Lehet, hogy te vagy a város hercegnője, de én meg egy balhés roma srác vagyok az Akác utcából. Ha téged ez nem érdekel, hát hidd el, engem sem. Örülök, amíg szóba állsz velem, mert tudom, hogy úgysem tarthat örökké.

-          Miért? Azt hiszed, hogy majd eldoblak, mint egy megunt toppot? Ilyennek hiszel?

-          Nem. Csak ismerem a világot. Gondolod, ha majd a barátaid együtt látnak minket, nem kezdenek ki? Vagy a szüleid. És akkor neked szépen hátat kell fordítanod, és visszatérni a csillámpónis világodba.

-          Gazsi – lökte meg a vállát erősen. Ne beszélj így! Nincs is csillámpónim.

-          Görkoris Cindy?

-          Ahh, lökött. Ezért bírlak annyira, tudod? Nem lehetne, hogy ne agyaljunk a jövőn? Csak élvezzük a pillanatot, és a jelennel törődjünk. Kedvellek – nézett mélye a szemébe.

-          Én is kedvellek, nagyon – nézett vissza rá. Loretta lassan pislogott, ajkait résnyire nyitotta, és a fiú felé hajolt. Gazsi lélegzete elállt, orrcimpái lelapultak, és szíve heves ütembe kezdett. A lány egészen közel hajolt, végül ajkaik összeértek. Megcsókolta.

Ezt ne – riadt fel a srác. Nem…nem jó. Nem lehet.

-          Mi a baj? Én azt hittem…

-          Most menjünk! Mennem kell. Segítenem kell még otthon.

-          Gazsi! Úgy viselkedsz, mint… ezt mi lányok szoktuk. Ne hülyülj már, csak egy puszi volt.

-          Egy csók volt.

-          Na, és? Talán fájt? Vagy ennyire béna csaj lennék?

-          Nem erről van szó. Dehogy. Te csodás vagy. De én…

-          Mit te? Nem tetszem? Azt mondtad…

-          Azt mondtam, kedvellek. Kérlek ezt most zárjuk le. Majd kereslek. Mennem kell – azzal felviharzott a Biliárd Barlang lépcsőjén, és eltűnt. A lány értetlenül állt, és ökleit összeszorítva körmeit a tenyerébe fúrta.

-          Fenébe Loretta! Elijesztetted – mérgelődött magában.

Eszébe jutottak azok a pillanatok, amit néhány hónapja élt át a tizenhatodik születésnapján. Apja világraszóló bulit rendezett számára, pont, ahogy az amerikai zenecsatornán szokás. Édes, drága szülinap. Méz édes, és méreg drága. Volt ott minden, limuzin, sztárfellépő, ezernyi valótlan barát, tűznyelők, és lézer show, ajándék hegyek. Minden volt, csak őszinte érzések nem. Akkor még úgy gondolta, jár neki. Ő Bánkúti Loretta a szörphercegnő. akiről cikkeznek a bulvár lapok, aki tini kozmetikumok plakátján mosolyog, aki reklámfilmekben lengeti szőkésbarna sörényét, akit mindenki imád és ismer. De azon az ominózus születésnapi éjszakán történt valami, amiről senki sem tudott. Ami megváltoztatta addigi gondolkodását, és felnyitotta szemét. Loretta egy csapásra képbe került, hogy az amerikai álom, amiben él csupán színház. És a színfalak mögött nagyon csúnya dolgok történnek.